2010. ápr 06.

Szemétgyűjtés LMP módra: kétórás performansz a Gellért-hegyen

írta: Rigo'
Szemétgyűjtés LMP módra: kétórás performansz a Gellért-hegyen

shambhala: 23Gellérthegyi szemétszedés

Az LMP tagjai és szimpatizánsai kedd reggel metsző szélben gyűjtötték össze a Citadella sétány alatt felgyűlt, elhagyott szemetet. A meredekebb részeket alpintechnikával biztosítva közelítettük meg, így Jávor Benedek (15. EVK), az LMP budapesti listavezetője és Szombati Kristóf, a II. kerületi jelölt is kötélen ereszkedett. Az akcióval számos helyi, de országos szinten is jellemző  problémára kívántuk felhívni a figyelmet, ugyanakkor a lejtő takarításával 2 m3 hulladékot gyűjtöttünk össze.

A Gellért-hegyen három Önkormányzat (a fővárosi, a XI. és az I. kerületi) osztozik, s területének jelentős része ráadásul még természetvédelmi oltalom alá is esik. A számtalan kezelő és felelős illetve véleményező hálójában ezért alig mozdul valami, s ha mégis, akkor az többnyire negatív irányba. Így például a közvécéket már bezárták, a közvilágítást számos helyen felszámolták, és a sétányok burkolata rendkívül leromlott, botlásveszélyes. Ugyanakkor a Citadella-sétány oldalában növő fákat rendszeresen és illegálisan csonkolják, s bár csak egyetlen – mostanra remek panorámájú - kávézó működik az épület oldalában, a fakivágások megrendelését nem lehet bizonyítani.

A Gellért-hegy parkos részein egy év alatt több tucat köbméter szemét gyűlik össze, mivel a park fenntartójának nincs kerete arra, hogy az előírt munkavédelmi intézkedések betartása mellett a lejtőkön rekedt szemetet is gyűjtse. Ugyanakkor saját felelősségére bárki végezhet szemétszedést a hegyoldalban, ezért olyan népszerűek az ezt felvállaló civil kezdeményezések. Az Új-Akropolisz filozófiai iskola szervezésében például évente kétszer (ősszel és tavasszal) gyűjtik önkéntesek a hegyoldalon és a völgyekben, szakadékokban felgyűlt szemetet, illetve más módon is igyekeznek helyreállítani a park szépségét.

A megnyugtató megoldás azonban a felosztott terület egységként való kezelése lenne. Az áldatlan állapotokat pedig a civilek tapasztalatait felhasználva, velük közösen szüntethetné meg egy működőképes kezelő szerv; az önkéntes munka jelentőségét és szerepét jobban jutalmazva és kommunikálva.

A tisztább közélet és a demokrácia megújulása így juttatná vissza a legszebb közösségi tereinket az idegenforgalmi hiénák és a működésképtelen önkormányzatok markából az egészséges élőhelyre vágyó lakosságnak!

Gajárszki Áron
LMP koordinátor, 11. és 22. kerület

 

(fotó: fh)

még több kép az indafotó albumban

Szólj hozzá

budapest gellért hegy zöldfelület