2010. dec 05.

Válasz egy jobbikosnak

írta: Rigo'
Válasz egy jobbikosnak

Az alábbi posztot egy jobbik-taggal folytatott levelezés gyümölcseként tárom elétek. Több helyen rátapint a két párt közötti alapvető ideológiai különbségekre, máshol csak a hazugságokat tisztázza. Ezért lett belőle poszt. Mert a rágalmakat elhallgattatni kötelesség. (Voltaire)

 forrás: sajtófotó 2007.

"Tudod, mindennek megvannak az ok okozati összefüggései és még a ti oldalatokon állók közül is felnyílik néha egy-egy ember szeme. Elmondja amit tud, de még őket sem hallgatjátok meg, mert nem fér bele a világképetekbe."
Való igaz, hogy BAZ-ban, vagy Baranyában, vagy akárhol az országban sokan szenvednek az elmúlt évtizedek elhibázott (vagy inkább meg nem valósított) kisebbségi politikája miatt, a gátlástalanabbá vált cigány származású bűnözőktől. Sőt az általam meglátogatott börtönben is szemre több volt cigány származású. Ez az, amire a te pártod a hibás ideológiáját építi. Azért hibás, mert ha trendeket vizsgálva származás alapján kezdjük megítélni az embereket, akkor a következő lépés az ártatlanok kirekesztése, munkaszolgálatra sorozása, majd Dunába lövetése. Ezért nagyon veszélyes amit hirdettek és jól mutatja, hogy beteg a társadalom. Épp ezért nem tekinthetlek partnernek téged, legyél bármennyire is jószándékú, mert egy beteg ideológiát képviselsz, ami újfent megbetegítheti Magyarországot ártatlanok szenvedését vagy pusztulását okozva. Ha én tárgyalóasztalhoz ülök veled, akkor azzal azt, mondom, hogy nincs is nagy baj, elfogadható a származás alapján üldözni az embereket.

"Mitől gondolod, - gondolja az lmp- hogy kisajátíthatja magának a "zöld párt" szerepét? Ez csak egy álruha, amit felvettetek, mert a liberális már bekoszolódott.
"
Az LMP épp a liberális gazdaságpolitika ellentétét hirdeti a fenntartható vidék programjával, ami egyszerre szociális és konzervatív program. Viszont a jobbik etikátlan hazugságát a jogvédő-liberális párhuzam miatt mára az egész ország elhitte.

Amúgy azért sajátítja ki magának, mert alapításakor az összes jelentős hazai zöld (és jogvédő) civil szervezet delegált bele tagot, jelezve, hogy szeretnének végre egy igazi zöld pártot, aminek az elsődleges célja a környezetvédelmi szempontok hiteles megjelenítése a politikában.

Én is nagyon fontosnak tartom a környezetvédelmet, hiszen gyerekeim vannak, akiknek remélem szintén lesznek gyerekei... De a legnagyobb baj az, hogy ebben a világban sokkal nagyobb problémák is vannak.

Minden politikus "fontosnak tartja a környezetvédelmet" de érdemi lépéseket egyik sem tesz érte. Ez egy maszlag. Akkor tud csak valóban fontos lenni, ha átlátod az összefüggéseket. Azonban a következő mondatoddal épp arról tettél tanúbizonyságot, hogy lövésed nincs arról, hogy a világ nyomorának a gyökerei már az esetek többségében környezeti eredetűek. Ráadásul - nem csak szerintünk - a gazdaságok zöldítése tudná csak enyhíteni a társadalmi különbségeket és tartós megoldást adhatna a válságra is.

"Nem azzal lehet megoldani a levegőszennyezettség kérdését, hogy néhány ember életveszélyes módon biciklivel közlekedik a nagyvárosokban, hanem arra kellene felhívni a figyelmet, hogy léteznek már 100%-osan környezetbarát energiák, amelyekkel bizonyos körök gazdasági érdekei miatt nem foglalkoznak. Sőt a kutatókat ellehetetlenítik, meggyilkolják. A háborúk nagy része a kőolajért folyik. Ha igazi zöldek lennétek, nem a nagytőkések érdekeit védenétek, hanem ezekért a környezetbarát technológiák elterjedéséért küzdenétek."

Európa többezer nagyvárosában megoldották a kerékpárosok a levegőszennyezettség kérdését, pedig ők könnyebben vesznek hibrid autót mint a magyarok. (Ami átlag 10 litert fogyaszt. :-) A csodavárás a populista pártok gyakori trükkje, de a helyzet az, hogy a kicsi szép. Magyarán a környezetvédelemben az egyszerűbb és olcsóbb megoldások a legjobbak. Koppenhágában a lakók 60%-a bringázik. A közút nem autóút, ugyanúgy mehet rajta robogós vagy kerékpáros és minél több megy az utóbbiból, annál nagyobb biztonságban lesznek...

Nincsenek 100%-osan környezetbarát technológiák, mert minden gyártás környezetszennyezéssel jár és épp ezért lesz mindig 1000x károsabb egy autó mint egy bringa, mert ha életciklus elemzést készítünk rá, akkor kiderül, hogy hatványozottan több toxikus és veszélyes anyag kell hozzá, amiket sokkal több helyről szállítanak, majd a hulladékként való utóéletük is sokkal nehezebben kezelhető. Nem a nagytőkések érdekeit védjük, hanem leginkább a hazai vállalkozókét. Eléggé multiellenesek vagyunk ha figyelnél...

"A szivárványos zászló sok mindenről szól. Manapság ezen a földrészen leginkább a deviánsok jelképévé vált. Ha róluk van szó, vállalom, hogy kirekesztő vagyok. Nem akarom elfogadni, hogy a társadalom természetes részei. Otthon tőlem azt csinálnak, amit akarnak, de nem vagyok kíváncsi rá sem az utcán, sem a médiában."

Magyarország a jogi szabályozás tekintetében egészen európai a homoszexuálisokkal kapcsolatban. Nem is itt van a gond. Mi még nem szoktunk hozzájuk, ahogy a mozgáskorlátozottakhoz sem. Mindkét kisebbséget kirekesztették és eldugták az átkosban. Ennek eredményeként még ma is a legtöbb munkahelyen, vagy közösségben titkolni kell, hogy azonos neművel él valaki együtt. A meleg felvonulásokat azért szervezik, hogy az emberek szokjanak hozzá: ők is vannak és szeretnék, ha egy céges vacsira egy meleg ugyanúgy elhozhatná az élettársát, mint egy hetero. Ennyi az egész. Ezért megverni és megdobálni őket rettentően értelen és sokkal inkább deviáns viselkedés szerintem.

Szólj hozzá

jobbik kisebbség