2011. jún 13.

képviselő-testület: "Árnyékolás" hat órában

írta: eperfa
képviselő-testület: "Árnyékolás" hat órában

Miként ezt a testületi ülések szűk közönsége megszokhatta, a május 26-i közgyűlésen is igen aktív volt a két fős LMP-s frakció. Ezzel együtt az ülésen meglepő döntés nem született, inkább látszatcsörték zajlottak, mivel mi is visszavontuk az előterjesztésünket.

Városfejlesztés, városüzemeltetés

Az előterjesztések kronologikus bemutatása helyett érdemes máris kiemelni, hogy egy kérdésben teljes nézetazonosság uralkodott a képviselők körében. Mindenki támogatta azt az előterjesztést, amely változtatási tilalommal kívánja segíteni, hogy a kerület albertfalvi részén megmaradjanak az 1920-as, 1930-években épült hangulatos, emberléptékű, kisvárosias lakónegyed városképi adottságai.

Az ülés elején Gajárszki Áron képviselőtársam saját diaképeivel gazdagon illusztrált interpellációt intézett a polgármesterhez, amelyben a Kelenföldi Lakótelep szomszédságában lévő Bikás-park elhanyagoltságát, az ottani sportlétesítmény működésével kapcsolatos anomáliákat (például a szabálytalan parkolását, az engedély nélküli túlépítést, a lakók tájékoztatásának hiányosságait) tette szóvá. A polgármester válaszát Áron azzal a megszorítással fogadta el, hogy a sportlétesítmény használatáról szóló egyetlen tábla nem nyújt elegendő tájékoztatást a helybéli lakosoknak.

Ezt követően én mondtam el a gazdagréti lakótelep alján építeni kezdett parkolóházzal kapcsolatos interpellációmat. Ebben többek között javasoltam, hogy a szóban forgó létesítmény helyén célszerűbb lenne valódi közösségi térként működő, egyebek között egy többfunkciójú közművelődési intézménynek és kávézóknak is helyet adó városközpontot létesíteni. Egyben tájékoztatást kértem arról, hogy mi a helyzet a parkolóház építése miatt felszámolt iskolakert fáinak pótlásával. A polgármester válaszában egyfelől arra emlékeztetett, hogy a kerület költségvetésében pénzt különítettek el olyan városfejlesztési, városrendezési tervezési munkálatokra, amelyek segíthetnek kiküszöbölni a pusztán gazdasági célokat szolgáló ingatlanfejlesztések negatívumait. A válasz e részéről elismerően szóltam, ugyanakkor a válaszból az is kiderült, hogy az eddig kivágott 24 fa mellett még további 88 (!) fa  eltávolításával is számolnak a „fejlesztés” során.  Azt pedig nem tudhattuk meg, hogyan állnak a parkolóház létesítésével kapcsolatos, a vállalkozó és Jelen Tamás alpolgármester közötti tárgyalások, ezért nem fogadtam el Hoffmann Tamás válaszát. Az általam mondottak ugyanakkor nem akadályozták meg a fideszes többségű testületet a válasz elfogadásában.

Hozzátenném még a fentiekhez, hogy a parkolóház ügyéhez az ülés végén is visszatértünk. A beruházás kapcsán közvélemény-kutatás eredményeit gyatrának minősítette Király Nóra a Fidesz egyik gazdagréti képviselője, aki azt szorgalmazta, hogy készüljön új, telefonos közvélemény-kutatás a gazdagréti lakosok körében. Jómagam, aki szintén rossznak, szó szerint összegányoltnak minősítettem a beterjesztett kutatási dokumentációt, azt szerettem volna elérni, hogy a városrész jövőjéről érdemi párbeszéd alakulhasson ki a közeljövőben egy olyan fórumon, amelyen önkormányzat vezetői is részt vesznek. Ezt célzó módosító indítványomat a többség elvetette. Kérdés, hogy a szavazati eredmények ilyetén alakulásában elsősorban az játszott-e szerepet, hogy a testület többsége általában el szokta vetni az LMP-s módosító indítványokat, vagy netán az is, hogy egy hat órás ülés legvégén került sor a szavazásra.

 Feneketlen tó - Gajárszki Áron

A Feneketlen-tó ügye visszatérő kérdése a helyi politikának. A kezelő által gyakran gazosan, padok nélkül hagyott park egyik legvonzóbb része - a Parkszínpad-  már évtizedek óta csak a hajlék nélkül élőket segítette a túlélésben. Ezzel együtt a tó feliszapolódása, vizének mérgezővé válása is sokáig volt közbeszéd tárgya. Azzal az előterjesztéssel álltam a testület elé, hogy a parkhoz közeli Corvinus Egyetem (volt KEK) hallgatóit kérjük fel egy ötletpályázatra a park fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek felmérésére. A park ugyanis jelenleg a főváros tulajdonában áll, s a kerületnek csak akkor célszerű átvenni az üzemeltetését, ha a fenntartás tetemes költségeit finanszírozni tudja. Az ötletpályázat deklarált célja lenne a modern nagyvárosi parkokban bevett módszer lehetőségeinek vizsgálata, hogy a környező szolgáltató intézmények (kávézók, éttermek) is hozzájárulnának a park fenntartásához. Mivel nem tudtam részletes költségvetési tervet mutatni az igényelt 10 MFt-os támogatási összeg mellé, ezért visszavontam az előterjesztést, hogy a következő ülésen már ezt a hiányosságot pótolva vitassuk meg újra a kérdést.

Szociális kérdések

A testületi ülés keretében módosult a kerületnek a szociális és gyermekjóléti támogatások rendjét szabályozó helyi rendelete. Élénkebb vita az életkezdési támogatás újraszabályozása kapcsán alakult ki. Míg Veresné Krajcár Izabella szocialista képviselő asszony ellenezte azt, hogy e támogatás kapcsán bármiféle jövedelmi helyzetet figyelembe vevő differenciálás történjen, Gajárszki Áron képviselőtársam nehezményezte, hogy 2011-es költségvetés februári megszavazását követően az LMP részéről akkor megfogalmazott, és a polgármester által befogadott javaslat eredeti szándékától eltérve nem olyan rendeletet alkotott, amely egy bizonyos jövedelemhatár felett már nem tenné lehetővé a családok számára az életkezdési támogatás igénybe vételét. (Módosító javaslatunk megfogalmazásakor kitüntetett jelentőséget tulajdonítottunk annak, hogy a Fidesz-KDNP kormány az adórendszer újraszabályozásakor óriási ajándékot adott a magas jövedelműeknek, és ezen belül is a gyermekeket nevelőknek.) Áron május 26-án olyan értelmű módosító javaslatot nyújtott be, hogy az előterjesztésben szereplő két jövedelmi sáv mellett jelenjen meg egy olyan harmadik sáv is, amelynek esetében már nem jár az életkezdési támogatás. Molnár László alpolgármester technikai problémákra hivatkozva utasította el a javaslat befogadását, a képviselő-testület pedig a szavazáskor az ismert politikai erőviszonyoknak megfelelően döntött: 6 igen ellenében 19-en elutasították a módosító javaslatot.

Oktatás és kultúra

A testületi ülésen több, a kerület oktatását, kulturális életét érintő előterjesztésről tárgyaltunk. Elsőként a Kulturális Városközpont létesítésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztunk, Az előterjesztés nem koncepcionális kérdésekről folyt, hanem inkább a terv megvalósítását segítő pályázati támogatások elnyeréséhez szükséges gyakorlatias teendőket tartalmazta. A vitában kifogásoltam, hogy az előterjesztés részét képező egyik dokumentumot a testületi ülésen osztották csak ki. Hozzászólásomra adott válaszában Kupper András elismerte hozzászólásom indokoltságát, és egyben ígéretet tett arra, hogy a továbbiakban még lesz lehetőség az előterjesztéshez kapcsolódó szervezeti és működési szabályzat elfogadására.  Ezt a választ is figyelembe véve megszavaztuk az előterjesztést.

Nemmel szavaztam viszont a kerület közművelődési intézményeit egy nagy intézménybe összevonó tervvel kapcsolatban. A vitában többek között azt hangoztattam, hogy e szervezet működése sajátos ízléspreferenciák érvényesülésének veszélyét is magában foglalhatja. Ennek kapcsán jeleztem, hogy országos szinten is érzékelhettünk hasonló tendenciákat pl. az alkotmányozás folyamata tekintetében. Ám helyi szinten is megtapasztalhattuk, hogy a helyi vezetéshez felettébb lojális Újbuda az április Zöld Pardonnal kapcsolatos döntéseket is a szóban forgó intézmény sorsának végleges megpecsételődéseként értelmezte. A helyi lap ugyanakkor elfelejtette tájékoztatni a nagyérdemű közönséget arról, hogy áprilisi felszólalásomat követően Kupper András módosító javaslatot nyújtott be, amely megnyitotta a lehetőségét annak, hogy tárgyalások induljanak Újbuda vezetése és a szórakozóhelyek vezetői között arról, miként jöhetne létre a kerület egy más pontján egy olyan ifjúsági szórakozóhely, melynek működése nem zavar másokat.

A központi kulturális intézmény kapcsán említett veszélyeket csökkentendő egy módosító indítványt nyújtottam be, melyben javasoltam, hogy az új kulturális intézet mellett jöjjön létre egy olyan felügyelőbizottság vagy tanácsadó testület, amelyben egyes közművelődési intézmények munkatársai, prominens helyi kulturális személyiségek és a testületben jelenlévő pártok képviselői kapnak helyet. Két fideszes önkormányzati képviselő, Junghausz Rajmund  és Csernus László frakcióvezető javaslatommal szemben azt az ellenvetést fogalmazták meg, hogy az önkormányzat kulturális bizottsága is alkalmas az általam javasolt testület funkcióinak ellátására.

A helyi oktatási koncepció módosításáról szóló előterjesztést támogattuk, többek között abból a meggondolásból kiindulva, hogy a meglévő újbudai oktatási intézményhálózat megváltoztatásával nem számol a tervezet. Ennek jelentőségét alig lehet túlértékelni egy olyan időszakban, amikor országszerte megannyi iskolát zárnak be vagy vonnak össze egyik napról a másikra. Egy módosító javaslatot ugyanakkor benyújtottam, amely azt szorgalmazta, hogy az oktatás, nevelés helyi szinten preferált céljai közé kerüljön be a közéleti szerepvállalásra való felkészítés. Javaslatom megfogalmazásakor jeleztem, nem a párttevékenységekbe való korai beavatást tartom fontosnak, hanem annak előmozdítását, hogy a felnövekvő generációk tagjai aktív állampolgárokká váljanak. Javaslatomat illusztrálandó a diákpolgármesteri intézmény újbudai meghonosítását javasoltam, lévén hogy egy ilyen megoldás elősegíthetné azt, hogy a fiatalok aktívan foglalkozzanak lakóhelyük fejlesztésének kérdéseivel. Módosító indítványom kapcsán az alpolgármester jelezte, az általam használt közéleti szerepvállalás kifejezést ugyan nem tartja szerencsésnek, de el tudja képzelni, hogy az iskolák nevelési koncepciójának ősszel esedékes felülvizsgálatakor még érvényre juthasson az általa is akceptálhatónak tartott szempont. A szavazáskor módosító javaslatom 5 igen és 2 tartózkodás mellett „csupán” 18 nem szavazatot kapott.

UTC – Gajárszki Áron

Hosszas vita során döntöttünk a kerület nevét viselő egyesület ellehetetlenítéséről. Bács Márton MSZP frakcióvezető derekasan védte a mundér becsületét, ami az egyesület elnökeként kötelessége is volt. Azonban ez a vita már hónapokkal ezelőtt el volt döntve. Az egyórás mérkőzés csupán az érdeklődők kedvéért zajlott le. A Fidesz nem tudja elvenni Molnár Gyulától a dicsőséget, hogy ő kezdett el identitást adni a kerületnek az Újbuda névvel, de az UTC kivéreztetésével még bosszút tudott állni rajta vélt és valós sérelmeiért. Mindenkinek vannak gyenge pontjai, s a volt polgármesternek az UTC volt az. Állítólag több kis egyesületet belekényszerítettek, hogy UTC szakosztályként működjön tovább és tény, hogy átláthatatlan volt az egyesület gazdálkodása. Bár voltak kezdeményezések a működés rendbetételére és elindult egy komoly sportszakmai munka, ez már csak az UTC hattyúdala volt. A testület fideszes többségének döntése értelmében, az eddig évi 200 millió forint közvagyonból gazdálkodó Újbuda Torna Club, többé egy fillér önkormányzati támogatást sem kap.

Egyéb kérdések

A testületi ülés végén az önkormányzat tulajdonában lévő cégeknél működő könyvvizsgálók visszahívásáról folyt hosszabb vita. Jómagam ennek során két dolgot tettem szóvá, egyfelől azt, hogy az előterjesztéshez nem készítettek indoklást, holott a vita lefolytatását nagyban megkönnyítette volna egy, a döntés indokait bemutató szöveg.  (Jelen Tamás alpolgármester az ülés során a döntést azzal indokolta, hogy a gazdálkodási folyamotok alaposabb követését, ellenőrzést megkönnyítendő kívánják a jövőben ugyanarra a személyre vagy cégre bízni a könyvvizsgálati munkák elvégzését.) Farkasné, Kéri Katalin MSZP-s képviselő asszony felvetéséhez kapcsolódva, jómagam is annak a véleményemnek adtam hangot, hogy a megbízatás nagyságrendjére való tekintettel a közbeszerzés keretében kellene kiválasztani az új könyvvizsgálót, még ha erre a törvény betűje nem is kötelez.

Szólj hozzá

oktatás kultúra gyermek gazdagrét képviselő testület előterjesztés albertfalva