2011. jún 23.

Nemcsak kritizálunk, dicsérünk is

írta: KBD
Nemcsak kritizálunk, dicsérünk is

Az LMP céljai között a megalakulástól kezdve szerepel a politikai kultúra formálása, a párbeszéd kialakítása. Gyakran kritizáltuk már ezen blog oldalain a kerületi vezetést, de most a dicséreté a szó. Néhány hete figyelmeztető levelet kaptunk kézhez, miszerint kritikus helyzetben van az óvodai ellátás - mindebből a szülők azt érzékelték, hogy akár még a 4 éves gyerekek óvodai felvételét is visszautasították, és esélytelen volt felvételt nyerni, ha az édesanya egy kisebb gyerekkel otthon volt. 

Nem titok, az LMP mindig is kiállt azért, hogy a családok számára a megfelelő óvodai és bölcsődei ellátást biztosítsanak, hiszen az észak-európai tapasztalatok azt bizonyítják, a gyereknevelést segítő ellátó rendszerek fejlettsége erős összefüggést mutat a gyerekvállalási kedvvel. Ma Magyarországon a szülők jellemzően eggyel kevesebb gyermeket vállalnak, mint amennyit terveztek. Miért? Mert az ellátásban lévő lyukak nem segítik az édesanya visszatérését a munka világába. A mai nők már nemcsak édesanyák akarnak lenni, hanem szeretnének karriert csinálni, és ennek egyensúlyba hozása lehetetlen a bölcsődei és óvodai ellátás biztosítása nélkül. 

Éppen ezért nagy örömmel értesültünk róla, hogy a kerület vezetése kezdeményezte, extra gyorsasággal az óvodai férőhelyek bővítését, így ha a mai képviselő testületi ülésen elfogadják (2 LMP-s igen szavazattal már rendelkezik a javaslat), akkor két ütemben - szeptembertől és decembertől több mint 200 új óvodai férőhely kialakítására kerül sor. 

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy szükséges további lépések megtétele, és erre vonatkozóan néhány területen javaslatokkal is fogunk élni:
 

-az óvodai férőhely igény hosszú távú áttekintése (épülnek a lakóparkok, tudjuk hány gyerek születik, azaz akár 5 évre előre lehet tekinteni), és ennek megfelelő program kidolgozása

-az óvodai és bölcsődei jelentkezés rendszerének áttekintése - tényleg átlátható, tényleg nem ad teret az egyéni mérlegelésnek? Sajnos itt kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy amint egy visszautasított szülő információt kért arról, hogy milyen szempontok alapján vettek fel gyerekeket, akkor hirtelen találtak neki helyet..... 

-szükséges a bölcsődei férőhelyek bővítése, hiszen manapság egyre kevésbé szeretnének a fiatal édesanyák 3 évig otthon maradni és igyekeznek mielőbb visszatérni a munka világába. Ezen a téren a fővárosnak és az ország egyik legjobb anyagi helyzetben lévő önkormányzatának bizony lépéseket kell tennie.

Mindenesetre a kerületi vezetés ma megtette az első lépést, amit őszintén remélünk továbbiak követnek. Ha nem (és ezt vegyék nyugodtan "fenyegetésnek") akkor az LMP-s képviselők fognak mindent bevetni a képviselő-testület meggyőzésére.

Friss hír: A témában benyújtott két módosító indítványunkat ma délután leszavazta a testület fideszes többsége. Az egyik javaslat arra irányult, hogy átláthatóbb módon szabályozzák a gyermekek felvételét, a másik pedig azt célozta, hogy készüljön október végéig átfogó terv arról, hogy miként kell fejeszteni a kisgyermekek nevelését, fejlesztését elősegítő intézményrendszert.

Szólj hozzá

demokrácia gyermek részvétel előterjesztés