2012. jan 13.

Legyünk becsomagolva, indulásra készen?

írta: Rigo'
Legyünk becsomagolva, indulásra készen?

Újdubának új lapja van, a KULTI magazin, mely hiánypótló módon kéthavi rendszerességgel tájékoztat minket januártól a kerületi kulturális eseményekről. Az első számban a kerület politikai vezetői is mesélhettek a kulturális kötődéseikről, majd egy újévi üzenettel kellett zárniuk a soraikat. Én a címbeli üzenetet fogalmaztam meg, nem kérdésként. Az Új Évben történtek azonban gyökeresen megváltoztatták a véleményemet, s úgy vélem maradni kell a hazájukat szerető (és végre az utcán is féltő!) százezrek miatt.

A január 2-án lezajlott tüntetés és hazai visszhangjai meggyőztek: van kurázsi a magyar népben. Nem lehet velünk mindent megcsinálni, csak kicsit lassan mozdulunk. Nem vagyunk agymosott valóságshowfüggő fogyasztógépek, nem vagyunk apolitikus fásult áldozatok, és leginkább nem vagyunk közönyösek a jelen és a jövő kihívásaival szemben. Éppen ezért van értelme maradni és küzdeni a 18%-ra zsugorodott kétharmad ellen, a rasszista Magyarország ellen, a gazdasági oligarchák ellen, de leginkább egy részvételi demokrácián alapuló, erős civil aktivitással bíró fenntartható Magyarországért.

Ezzel együtt nem hibáztatom azokat akik csomagolnak és mennek, mert nem tudják eltartani magukat vagy a családjukat. Nem örülök neki, de megértem őket, mert én sem találok állást, amióta tavaly márciusban megszűnt a munkahelyem... De most úgy néz ki, mégis van értelme itthon maradni és nem pénzzel, hanem tettekkel segíteni a társadalmi megújulást. Új szövetséget kell létrehozni a magyar társadalomban. Egy olyan politikát, ami kiküszöböli az olyan folyamatokat, amelyek a jelen politikájához vezettek. Ez az eseménysor pedig 1990-ben indult rossz irányba az ügynökök és KISZ vezetők hatalomban tartásával; majd 2006-ban kanyarodott be a zsákutcába, amikor Orbán és ikerpárja az egyszerű emberek testi épségének rovására csatázott, s végül 1,5 év gyorsítás után éppen most rohan a falnak. 

Az Új társasalmi szövetség most még Ellenállás. Új Ellenállás és 2011. december 23-ra esik a születésnapja. Orbánék gőgje ekkor rázta fel végre a társadalmat. De január 2-án már nem csak valami ellen voltunk. Magunkért voltunk ott. Január 2. szakrális dátum. Aki ott volt, érezhette. Amikor százezren elszavaltuk a Szózatot, abban végre erő volt. Nem pofázás, nem széthúzás, nem ellenérdekeltség, hanem közösség, egység, sok-sok kis egyenlő szereplőből. Magyar emberekből, akik méltósággal és vidáman szeretnének élni ebben az országban. Ezt kéne megteremtenie a politikának, semmi többet.

Szóval - ha tehetitek - maradjatok. Most már ezt üzenném, ezt üzenem. Van miért. És van kikért is, amikor a Jobbik a legnépszerűbb párt a hazánkban... Az LMP meg a leginkább felelős. A felelősség hívta életre. Kell, hogy legyen egy hosszú távon gondolkozó közösség. Hogy valakik végre a civil embereket bevonva, és nem képviselve politizáljanak.

Gajárszki Áron

Szólj hozzá

globalizáció ökopolitika gajárszki új ellenállás