2013. jan 29.

Két levél egy válás kapcsán

írta: eperfa
Két levél egy válás kapcsán

A Facebook-on már elhelyeztem két, a mostani események által ihletett levelet. Úgy gondolom, jó, ha e blog olvasói számára is hozzáférhetővé teszem e levelek tartalmát.
 
1. Péntek este, egy nappal az LMP kongresszusa előtt a következő, egy párttársamhoz címzett levelet helyeztem el két levelezőlistán, és hasonló gondolatokat fogalmaztam meg két kongresszusi felszólalásomban.
 
A baloldal megújítása tekintetében is eredményeket érhetünk el.

Kedves Zoltán!

A demokráciát leromboló, a társadalom jelentős részét szegénységbe, nyomorba taszító, az országot gazdasági lejtmenetbe vivő Orbán-rezsim lebontása a szememben, és a platformhoz csatlakozottak szemében abszolút prioritássá vált.
 
Bár Schiffer András egy két nappal ezelőtti Facebook-os bejegyzésében az Orbán-kormányt patás ördögként lefestő véleményként jelenítette meg azok álláspontját, akik szemében prioritássá vált OV rendszerének leváltása, szerintem Andris téved e tekintetben.

Ugyanis semmiképpen sem lenne helyes bagatellizálni az 2010 óta történt demokrácia-rombolást, a hatalmi ágak elkülönültségének felszámolását, a jogbiztonság felszámolását, a választási rendszer önkényes, Fidesz-érdekek szerinti átszabását, akárcsak a tömegeket elszegényítő politikát, a kulturális életben, oktatásban hozott radikális intézkedéseket (az iskolaügybe való társadalmi beleszólás lehetetlenné tételét, a filmkészítés elsorvasztását, a Műcsarnok átadását, az alternatív társulatok ellehetetlenítését, a média papagáj-kommadóvá változtatását. Nem folytatom, hosszú felsorolásra lenne szükség a teljes leltár elkészítéséhez. Itt lehetne említeni a befektetők bizalmának megrendítését, amely hosszútávon csökkenti az álláskeresők gondjainak megoldását, stb.

Mindez olyan rombolás, ami mindenképpen kívánatossá teszi az Orbánék ellen fellépni kívánókkal való összefogást, hasonlatosan ahhoz, ahogyan Hitler hatalomra jutása előtt is szükség lett volna az egymásra kígyót-békát kiabáló demokratikus és baloldali erők (szocdemek és kommunisták) összefogására. Sajnos ez akkor nem valósult meg. A helyzet most azért jobb, egyrészt OV nem egyenlő Hitlerrel, még ha diktatórikus irányba viszi is a dolgokat.

Másrészt nem a Szocialista Pártba, illetve a DK-ba kell beolvadni, hanem egy olyan mozgalomhoz lehet önálló arculatát, kezdeményezőkészségét megőrző erőként csatlakozni, amely dinamizáló hatást válthat ki, és amelynek fellépése révén a baloldali erők megújulását, megtisztulását elősegítő megoldások elfogadtatását is reális célként tűzhetjük magunk elé. A Milla és a Szolidaritás oldalán fellépve OV rezsimjének leváltásán túl a hagyományos baloldal megújítása tekintetében is eredményeket érhetünk el.

Látni kell azt is, hogy az elmúlt 8 vagy húsz év negatívumai nem csupán a politikai elit hibáiból, esetenként bűneiből fakadnak, hanem a történelmi örökségből, illetve a helyzet előzmény-nélküliségéből. A Rendszerváltásra nem volt felkészülve az akkori gyenge ellenzék, nem voltak jól átgondolt programok arra vonatkozóan, hogy miként lehet kiépíteni egy kapitalista alapon álló jóléti, és a környezeti érdekekre is tekintettel lévő demokráciát.

Tragikus történelmi örökség volt a Rendszerváltás idején, hogy országunkban a kollektív érdekérvényesítésnek, civil szerveződéseknek nem voltak az emberek tudatában továbbélő hagyományai. Ez kedvezett annak, hogy időnként a kormányrúd egy paternalista, esetenként saját zsebre dolgozó szocialista elitcsoportok kezébe kerüljön. Sajnos társadalmi önszerveződés híján nem nehezedett elég nyomás az elitre.

A közelmúlt különféle mozgalmai (rendvédelmisek fellépése, diákmozgalmak) esélyt adhatnak arra, hogy a társadalmi részvételen alapuló demokrácia irányába mozduljanak el a dolgok.

Bár igen nagy a fent vázolt kihívás, nagy hiba, mondhatni történelmi bűn lenne kitérni e kihívás elől.

Baráti üdvözlettel:

Iván
 
2. Vasárnap, mint erről már mindenki értesült, kivált az LMP-ből a Párbeszéd Magyarországért platform. Jómagam is aláírtam a március 1-én hatályba lépő kilépési nyilatkozatomat. A platformisták kiválása után egyes XI-XXII. kerületi tagtársaim számára megkérdőjeleződött az aktív politizálás értelme. Az erről tudósító üzenetekre reagáltam egy levélben:

Sziasztok!

Sajnálom, hogy egyesek fiatal emberként a visszavonulást fontolgatják, szerintem erre semmi ok.
Egy lényegi stratégiai nézetkülönbség miatt ugyan el kellett válni, de ez nem ok a közéletiség szegre akasztására. Tudtommal sem az igazságosság, sem a fenntarthatóság, sem a jogállamiság országa nem jött még el. Amúgy pedig szerintem számtalan helyi és országos ügyben lehetőség lesz az együttműködésre, a közös fellépésre.

Az pedig nem kérdés, hogy továbbra is barátok maradunk.

Nekem nagy élmény volt a veletek való együttes munkálkodás, sokat tanultam abból, ahogyan hosszú levélfolyamokban vagy személyes viták során kialakítottuk a sok szempontot mozgósító közös álláspontot. Azt sem fogom elfelejteni, milyen volt, amikor közösen gyűjtöttünk kopogtatócédulákat, aláírásokat, közösen piknikeztünk a Kopaszi gáton vagy főztünk halászlét Gazdagréten.

Helyi szinten klubunk, az F2 közös üzemeltetése nekem nem tűnik megoldhatatlan feladatnak.
Bár matematikai szempontból könnyű lenne a frakciót kettévágni, én ezt nem tartom szükségesnek, eddig is együtt tudtunk működni, még ha bizonyos ügyek kapcsán voltak vitáink is. Én mindössze egy nagyobb horderejű nézetkülönbségre emlékszem: arra, hogy 2011 elején megszavazzuk-e vagy sem a kerületi költségvetést.
Kitalálhatnánk egy olyan frakció-SZMSZ-t, amely alapjáratban az eddigi előzetes egyeztetés gyakorlatának továbbfolytatását tenné lehetővé, és a közös szavazást részesítené előnyben, de végső esetben, a kivételesen nagy horderejűnek tűnő ügyekben lehetővé tenné a külön szavazást - (miként eddig is volt néha példa arra, hogy egy egy előterjesztés ügyében másként szavaztunk).

Ha esetleg megkettőződik a területi szervezet, e kettőnek kellene megegyeznie arról, hogy maradhat-e egyben a területi frakció, tovább lehet-e vinni a blogot. stb. Országosan is a frakció egyben tartását szorgalmazza a Párbeszéd, helyi szinten ennek szerintem végképp nem lenne komoly akadálya.

Megjegyzem, Bács Mártonnak a DK-ba való távozása ellenére Bács úr a kerületi MSZP-frakció tagja maradt, a frakció vezetését viszont Budai Miklós vette át.

Talán logikus lenne, hogy helyet cseréljek Rigóval, azaz Gajárszki Áronnal, hogy közelebb kerüljek a baloldalhoz, de szerintem ez is szükségtelen.

Jómagam tegnapi keltezéssel aláírtam a kilépési nyilatkozatot, de annak érdekében, hogy ez ne okozzon semmilyen adminisztratív problémát az önkormányzat szintjén, csak március 1-től hatályos a kilépésem.

Éljen a demokrácia, a fenntartható fejlődés és az igazságosság ügye!
Tegyünk minél többet eme értékek jegyében, amikor csak lehet, együtt.

Üdv és fel a fejjel!
Iván

Lehetnénk ilyen szomorúak vagy kétkedőek, de inkább nézzük kíváncsian (miként ezt a jókívánságainkhoz mellékelt fényképen is tettük!), miként tudunk - immár két külön pártban - továbbra is együttműködni!
 
 Montazs_2.jpg
Szólj hozzá

együttműködés frakció bajomi gajárszki Orbán