2014. nov 24.

Menjen inkább Vitézy!

írta: pgeri
Menjen inkább Vitézy!

A fővárosi közgyűlés nemsokára tárgyalja azt az előterjesztést, ami lényegében a ma ismert BKK felszámolását tartalmazza. Sőt, még ennél is rosszabb a helyzet: a nyilvánvaló cél, Vitézy korlátozása miatt Tarlósék beiktatnak a BKK (és a BVK) fölé még egy szintet, a Városigazgatóság Zrt-t. Költséges mutatvány egyetlen renitens fiatal megrendszabályozásáért…

bkv-busz-kicsúszott.jpg

Vajon így jár a BKK is? (fotó: 444.hu)

Hogy a BKK nem volt teljes siker, arról mások mellett én is elég sokszor írtam már: igazgatósági tagként három évig volt alkalmam megfigyelni azt, hogy a nagy reményekkel induló csapatból egy bürokratikus, sokszor töketlenkedő, máskor kapkodó, a projektek egy részét rosszul menedzselő cég válik, ami az utóbbi időkben már olyan, szemre egyértelműnek látszó korrupciós ügyekhez is asszisztált, mint a 3-as metró tervezési tendere, ahol a kezdeti kétszeres ár után végül nemhogy alkudni nem tudtak/akartak, de az EU-s keret háromszorosát kérte el a győztes Főmterv Zrt.

Nem kezdem el itt sorolni az érveket amellett, hogy maga a BKK – még így, bénázásai és hibái ellenére is – az elmúlt 25 év egyik legjobb kezdeményezése volt Budapesten. Hiszen ha valamiben nagyon erősek voltak Vitézyék, akkor az a marketing (és az önmarketing). A sikerekről mindig szép, színes beszámolók születtek, így én itt újat aligha tudnék mondani. Inkább azt mondom: az alapötlet, miszerint kell egy közlekedésszervező cég, ami az összes, közlekedéshez köthető ügyet kezeli, megfelelő volt. Sőt, nem csak volt, ma is az. Hiszen a közút, a parkolás, a tömegközlekedés, vagy a dugódíj egyetlen nagy rendszer részei. Annak például semmi értelme nincs, hogy a tömegközlekedés szervezéséért felelős cégnek ne legyen beleszólása a közlekedési projektekbe. Hiszen ki lenne jobb pozícióban annak eldöntésére, hogy az utasoknak mi fontos?

A BKK-t tehát nem szétbarmolni kéne, hanem továbbfejleszteni. Például nyitni a régió felé, hiszen a közlekedés nem áll meg Budapest határain. Ha ehhez az kell, hogy ne Vitézy Dávidnak hívják a cég vezetőjét, akkor a megoldás nagyon egyszerű: le kell váltani Vitézyt. Ha az ő pozícióban hagyásának az ára a BKK és ezzel a közlekedési szövetségre (vagy közlekedésszervezőre) alapuló koncepció kikukázása, akkor egyértelmű a döntés: Vitézynek mennie kell. Ha Tarlós gyáva ahhoz, hogy ezt kimondja, akkor neki is mennie kell, ezzel megspórolhatunk 5 évnyi „jajj, csak nehogy népszerűtlent lépjek” koreográfiára épülő tojástáncot.

Szólj hozzá

budapest közlekedés főváros bkk