2015. jan 14.

Budafokra lesújt a BKK ökle

írta: bozon
Budafokra lesújt a BKK ökle

2014 elején, amikor a négyes metróhoz kellett igazítani a budapesti buszhálózatot, a BKK egész Budapestet nézve összességében jó munkát végzett. Ha viszont a dél-budai részre koncentrálunk, az eredmény felemás. Még közelebb zoomolva, a XXII. kerületben, azon belül is Budafokon viszont a BKK bizonyítványa elégtelen. Annak idején sok hibát kijavított az egy hónapig folyó társadalmi egyeztetés – ez egy önmagában is nagyon pozitív lépés volt! –, melynek során például Törökbálint belvárosi kapcsolata megmenekült, s a budafoki hegyvidék számára is sikerült valamiféle – végülis azért nem túl jó – kompromisszumot kicsikarni.

2014 végére azonban sajnos minden „a helyére került”. A törökbálinti, budaörsi kompromisszumokat, melyeket az eredeti BKK-s tervekhez képest sikerült elérni, szerencsére már – úgy látszik – nem lehet elvenni, viszont a budafoki hegyvidék, s azon belül is az Arany János utca térsége nem ilyen szerencsés. A BKK most lényegében visszatér a 2014 elején javasolt hálózatirtáshoz, s ezt már csak egy kéthetes alibiegyeztetés előzte meg – a karácsonyi készülődés napjaira igazítva. Vajon hány ember látta időben a hirdetményt? Mibe került volna több hétre kirakni, s a megállókban, járműveken is kiplakátolni?

De térjünk vissza a hálózathoz! 2014 elején a BKK – máig érthetetlen okból – a régi, Újbuda központ és Savoya Park között közlekedő 250-es buszt kettévágta a mai 258A-ra és a rövid 250-esre; ami sajnos nemcsak az utasok, hanem az üzemeltető számára is kedvezőtlen megoldás. 2014-ben végül egy, a Levegő Munkacsoport számára „szakértett” anyagunk és az azt követő egyeztetések révén sikerült kiharcolni a mai kompromisszumos 258-ast. Ez csúcsidőben megtartja az újbudai központ és az Arany János utcai térség közvetlen kapcsolatát, a régi szinten tartja a Tordai út és a Péterhegyi út számára ugyanezt a belvárosi kapcsolatot, csúcsidőn kívül pedig marad a rossz és drága megoldás, a 258A és a rövid 250-es párosa.

A tökéletlen kompromisszumot még el lehetne fogadni, azonban mára bebizonyosodott, hogy a BKK által kínált minimálmegoldás más kérdésekben okozott súlyos károkat. Az új hálózat indulásakor nyomtalanul megszűnt az Arany János utcai lakótelep és a budafoki belváros közti 250A betétjárat, de mivel az emberek nem szoktak át tömegesen a metróra, ez csak haragot szült. Persze mitől is szoktak volna át tömegesen a metróra, ha a 258-as nem érinti azt, ezért arrafelé is csak ugyanaz a joggal kifogásolt, ritka követésű 250-es jár, mint Budafok belvárosa felé? A 258-as rossz kialakításából egyenesen következett az is, hogy kihasználatlanul közlekedik. De vajon kihasználatlanul közlekedne akkor is, ha érintené a metrót, illetve összekötné az Arany János utca térségét Budafok belvárosával és a Savoya Parkkal is (és ezt sűrítené csak csúcsban a rövid 250-es)? 

osszehasonlito-blogra-jav.png
Míg a BKK javaslata több irányban ront a szolgáltatás minőségén,
a jó megoldás egyszerre oldja meg minden érintett problémáit
(a szaggatott vonalak nem teljes üzemidőt jelölnek, a vékony vonal igen ritka követést).

Aláírásgyűjtést indítunk a 258-as busz jelentette hálózati kapcsolatok megtartásáért. Bármekkora szükség is van ezekre a kapcsolatokra, a helyzet az, hogy költségnövekedés nélkül biztosítani lehetne őket, így a BKK-nak semmi indoka nincs arra, hogy megszüntesse őket  most mégis ki kell állni értük. Aki aláírásával támogatná az ügyet – az Arany János utca térségének és más, a régi 250-es által érintett térségeknek Újbuda központtal való közvetlen buszos kapcsolatát a budafoki belvárosi kapcsolat elrontása nélkül –, kérjük, írjon a 258asbusz@gmail.com címre. 

Hangsúlyozzuk, hogy ez a kezdeményezés nem pártkedeményezés kíván lenni. Várjuk és keressük nemcsak a kerület más pártjainak, de az önkormányzatnak is a támogatását. Civilként gyűjtjük minden egyetértő polgár aláírását. A színvonalas, mindenki számára használhatóbb buszhálózat közös ügyünk.

megalloba.pngHasonló kép várná az Arany János utca környékének lakóit a megállókban, ha a jó megoldás valósulna meg
(a konkrét időpontok csak példák). 

Alternatív javaslatcsomagunk itt tölthető le. A javaslatcsomag  csakúgy, mint a BKK-s tervek – egy másik intézkedéscsomagot is tartalmaz, erről egy másik posztban lesz szó. Addig is az Arany János utca buszainak ügyében érintettek – és persze a nem érintettek – véleményét a kommentekben szeretettel várjuk! 

xxii-2.pngJavaslataink összefoglaló sematikus hálózati ábrája. 
(A szaggatott vonalak nem teljes üzemidős vonalakat jelölnek.) 

Update: mivel mi folytatunk érdemi lakossági egyeztetést, egy sajnálatos hibáról (is) kaptunk visszajelzést. A BKK-s terv 258-asának egyik végszakasza rosszul szerepelt az értékelésünkben (valójában nincs mindkét végállomás az Etele téri oldalon), ezt a tanulmányban, illetve az ábrákon javítottuk. A BKK javaslatcsomagjának értékelését ez annyiban módosítja, hogy a metró elérése csúcsidőben az Arany János utca térségéből jobb lesz (ez a mi tervünkben is jobb), illetve a kelenvölgyi részen a metróhoz jutás megkönnyítésére nem terveznek ellentmondásos sűrítést (mi Kelenvölgy metrós elérésének minőségi javítását javasoljuk). 

Szólj hozzá

budafok töketlenkedés bkk XXII. buszhálózat