2015. feb 09.

Bojkott!

írta: pgeri
Bojkott!

A nagy médiaháború egy icipici szelete minket is elért: az ellenzéki vélemények megjelenését Budafokon is megpróbálja tovább korlátozni a Fidesz, legalábbis nehéz másképp értelmezni a most csütörtöki döntést, miszerint a havi megjelenést 2-3 havira cserélik.

Ami a XI. kerületben már lejátszódott az előző ciklusban, azt most Budafokon is kipróbálja a Fidesz: a szinte teljes egészében közpénzből finanszírozott kerületi újságban (Városházi Híradó) eddig sem volt jellemző az ellenzék túlzott jelenléte, a 12 oldalas újságban nem egészen fél oldal jutott a véleményünk kifejtésére úgy, hogy ezen is osztozni kellett a Fidesz-frakcióval, most mégis tovább szűkítik ezt a lehetőséget is.

cenzurazva.jpg

Nem volt előzmények nélküli az ügy. A konstruktivitás látszatát fenntartva még egyeztettek is velünk az új szabályozásról, aminek keretében az ellenzék le is tett az asztalra kettő, mind az öt fél által elfogadott javaslatot, Lássuk be, művészetnek tűnik, de a Fidesznek sikerült kialakítania egy civilek-DK-Jobbik-LMP-MSZP egységfrontot. Mi öten ellenzékiek összességében több választót képviselünk, ez azonban nem igazán hozta lázba a Fidesz-frakciót. Végül az egyeztetésen elhangzottakat teljesen figyelmen kívül hagyva csütörtökre behoztak egy új javaslatot, és minden módosítónk és tiltakozásunk ellenére fegyelmezetten átnyomták azt.

Nyilván az ügy a mai Simicska-sztorihoz képest vihar egy pohár vízben, mégis elég jól mutatja a fideszes hatalom működésének alapjait. Amit nagyobb balhé veszélye nélkül meg lehet szerezni, azt meg kell szerezni. Amit nagyobb balhé veszélye nélkül el lehet venni, azt el kell venni. Nincs ebben semmi különös, hacsak az nem, hogy ezt a fajta médiapolitizálást vajon hogy bírják elviselni azok, akik az állami (ideértve az önkormányzatokat is) médiában dolgoznak. Hiszen közpénzből működő médiumokból szorítják ki az ellenvéleményt, meghiúsítva ezzel a közszolgálati újságírást, műsorkészítést.

Ahogy a XI. kerületben, úgy a XXII.-ben sem lehet más az ellenzék válasza erre, mint a bojkott. Hátha a városvezetés előbb-utóbb mégis kínosnak, vagy legalább a saját nimbusza számára ártalmasnak találja, hogy az ellenzéki képviselők ritka megjelenései helyett egy sablonszöveget adunk csak le, amely arra figyelmezteti az olvasót, hogy ebben az újságban bizony nyoma sincs a szabad véleménynyilvánításnak. És persze közben tovább egyeztetünk, hiszen a célunk nem az, hogy duzzogó óvodást játsszunk, hanem hogy visszaszerezzük jogos lehetőségünket az emberek korrekt tájékoztatására.

Pongrácz Gergely, önkormányzati képviselő, XXII. kerület

UPDATE! BREAKING NEWS!

Nem várt gyors sikerrel zárulhat a bojkott-ügy, miután ma sikerült leülni a Fidesz képviselőivel és úgy tűnik, meg tudunk állapodni. Lényegében mindkét lényeges kérésünknek eleget tesz a Fidesz: rendszeres marad a megjelenési lehetősége az ellenzéknek, és viszonylag szabad lehet a témaválasztás is. A március 5-i ülés után mondhatjuk ki majd véglegesen, de most úgy tűnik, rendeződik az ügy.

Szólj hozzá

média budafok