Körülbelül 2 éve találkoztam egy cikkel, melyben egy Hollandiából induló kezdeményezést elemezgettek. Az egész ötlet annyira megtetszett, hogy nagy lelkesen lefoglaltam a domainnevet, készítettem egy facebook-oldalt, csoportot; aztán meghívtam több száz embert ezekre a felületekre és vártam, hogy a csoda nálunk is megtörténjen.

 

A mostani, sikeresnek mondható találkozó előtt volt már egy, divatosan elnevezve 0. összejövetel, úgy másfél évvel ezelőtt egy EarthShip-találkozóval összekötve. Az akkor tapasztalt érdektelenség azonban kicsit visszavett a lendületemből. Hiába készültek el a plakátok és hirdettük őket különböző közösségi médiafelületeken, az önkéntes szerelők sem tolongtak (1-2 jóbarátot leszámítva), akik felajánlották volna a szaktudásukat, és a meghibásodott termékekkel rendelkező polgárok sem jelentkeztek. Márpedig a két csoport találkozása feltétlenül szükséges egy sikeres Repair Café rendezvényhez.

 

A visszafogott érdeklődést többek között azzal próbáljuk magyarázni, hogy az emberek nem nagyon merik elhinni azt, hogy valaki tényleg ingyen segít nekik, hogy tényleg nem kerül többe a javítás, mint egy kedves mosoly, néhány jó szó. Míg régen teljesen megszokott volt, hogy az egymáshoz közel élő emberek segítettek egymásnak apróbb, nagyobb szerelésekben, ház körüli munkákban, a városi ember lassan annyira elidegenedik a saját lakókörnyezetétől, hogy jó esetben is csak a közvetlen szomszédait ismeri, és még jobb esetben fordul csak elő, hogy a köszönésnél több szót váltanak egymással. 

 

A szándékom többek között az volt ennek a mozgalomnak a meghonosításával, hogy újra összehozzam az embereket, hogy beszélgessenek egymással olyanok, akik bizonyos tekintetben hasonlóképpen látják a világot.

Amit menet közben elfogyasztunk, az mind önkéntes adományokból jön össze. Mindenkit szívesen meghívunk egy bögre forró kávéra, házi süteményre, rágcsa falatokra, ásványvízre, vagy ami még az asztalra kerül a látogatók által.

 

Egy-egy ilyen találkozó nem több, mint egy csepp víz a tengerben, de néha pont az az egy csepp víz vet hullámot végül.

 

A tennivágyásomnak az adott új lendületet, mikor tavaly ősszel mélyebb kapcsolatba kerültem az LMP XI. kerületi szervezetével, és ezáltal megismertem olyan embereket, akiknek szintén szívügyük a fenntartható fejlődés, az önzetlen segítségnyújtás. Általuk olyan pozitív energiákat és támogatást kaptam, ami megerősített abban, hogy ne adjam fel. 

 

Jelentem, 2015. február 28.-án lezajlott az első igazán sikeres találkozó. Tömegek persze most sem jelentek meg, sőt eleinte a szerelőink száma meghaladta az elromlott termékek mennyiségét, de 1-2 óra leforgása alatt egész kis nyüzsgés alakult ki az F2 Klubban. A megjelentek klasszikus módon szétoszlottak női-férfi szakaszra. Már csak azért is, mert mi, hölgyek egy úgynevezett "transzfer technikával" voltunk elfoglalva, ami nem annyira javítás, hanem leginkább az újrahasznosítás, újragondolás vonalát erősíti.

A férfiak mindeközben szereltek dvd-lejátszót, vasalót, hajszárítót, merevítős hátizsákot és valami elektromos kütyüt, amiről fogalmam sincs, hogy micsoda. S eközben végre beszélgethettek szerelésről, autókról, gépolajról, hengerfejekről és minden olyan dologról, ami minket nőket viszonylag kevéssé köt le. 

A mozgalom érdekességét, fontosságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindenféle előzetes megkeresés nélkül eljött hozzánk a Kossuth Rádió riportere, Vajda Klára, aki a Trendidők hallgatóinak számára készített velünk szervezőkkel, és a megjelent szerelőkkel, vendégekkel interjút. 

Sajnos az F2 Klub március végével megszűnik. Addig még egy találkozót egészen biztosan összehozunk. Azt, hogy utána mi következik a mozgalom életében, nagyban befolyásolja az is, hogy hányan csatlakoznak, hányan kezdenek önálló találkozók szervezésébe a saját lakókörnyezetükben. Természetesen folyamatosan igyekszünk tájékoztatni a továbbiakról mindenkit, aki érdeklődik a Repair Café mozgalom iránt. Ezen túl szívesen veszünk minden felajánlást, segítséget, ötletet, ami előre lendítheti a fejlődést, az információ terjedését.