2015. máj 20.

Tetsszen Trianon!

írta: bozon
Tetsszen Trianon!

Hirtelen felindulásból hadd írjak egy nem dél-budai, hanem annál kicsit szélesebb vizeket felkavaró ügyről. Mondhatnánk, hogy a Vezér ezt a bevándorlásellenes tematikát most aztán nagyon túltolta, de az az igazság, hogy ez már a téma első említésekor megtörtént. A mostani már csak a hab a tortán, úgyhogy élvezzük, ahogy a pofánkba csapódik! 

Nem kisebb okosságot mondott a Vezér Strasbourgban, illetve Straßburgban, mint hogy 

Meg vagyok arról győződve, hogy mivel nekünk, magyaroknak az ilyen konfliktusok kezelésére való képességeink nem fejlődtek ki, mert mi sohasem voltunk multikulturális társadalom, [...]. 

Meg aztán: 

Mi értéknek tekintjük azt, hogy Magyarország egy homogén ország, kultúrájában, gondolkodásmódjában, civilizációs szokásaiban meglehetősen homogén képet mutat. Szerintünk ez egy érték, és nem is szeretnénk ezt föláldozni. De nem akarjuk elvitatni azoknak az országoknak a jogát sem a bevándorlók befogadásához, akik egyébként ehhez hozzászoktak, és így akarják megoldani a problémáikat. 

Ezzel két dologra utalhat az Okos Vezér. 

  1. Ezt tényleg mindig is így gondolta a magyar elit. Ez elég világos elismerése annak, hogy az első világháború utáni közép-európai rend, miszerint egy külső diktátum felrobbantotta Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia soknemzetiségű, de egységes kulturális terét, alapvetően helyes döntés, jó megoldás volt. 
  2. Ha ezt máshogy gondolta a régi magyar elit, akkor ők mind hülyék voltak. Eötvös József hülye, Andrássy Gyula hülye, Deák Ferenc hülye, Ferenc József hülye, Szent István hülye (éljen az egynyelvű és egyszokású ország!). A homogén nemzetállam, az való nekünk! Ha igaz lenne Kövér László szintén brilliáns eszmefuttatása a szlovák kisebbrendűségi komplexusról, akkor itt most egy gyönyörű alulról előzést figyelhetnénk meg. 

Nekünk tehát Trianon kell. Minden szlováknak, aki még ezek után is kisebbségi komplexusban fetreng, illetve a kulturálisan homogén történelmi Magyarország híveinek pedig küldök egy „akár ezt is kiragaszthatnátok az autótok farára” ábrát: 

nagy-szlovakia.png

Meg persze mindenkinek, aki szereti. 

Szólj hozzá

Orbán