2015. okt 26.

Milyen lehetne ’56 Újbudán?

írta: Gajárszky Áron
Milyen lehetne ’56 Újbudán?

avagy egy megemlékezés margójára

Öt évnyi képviselőségem alatt valahogy kialakult az a szokás(om), hogy Schwéger Tamás táblájánál emlékezem a kerületi hősökre és áldozatokra. Az itt megjelenő, korábban még beszédet is mondó Schwéger-barátok a velünk élő történelmi emlékezetet jelentik. Vannak, akik 60–70 éve élnek a Bartók Béla út 76. szám alatt…Mindig kerestem a társaságukat, s ma ismét kitüntettek a bizalmukkal és néhány anekdotával.

Ami a megemlékezés többi részét illeti, az ünnepség szokás szerint jól szervezett volt és Gyorgyevics kolléga beszéde sem volt rossz, sőt. Nekem kifejezetten tetszett, hogy a napi politikai áthallásoktól szinte mentes volt. Ott voltak a szocialisták is, így volt alkalmam eltűnődni az örök újbudai dilemmán. Maradjunk hoffmaniták beszűkülve, lassan elfeledve a nagyobb problémákat, halogatva, fokozatosan visszacsúszva egy kisvárosi gondolkodásba; vagy legyünk újra molnáriták: látványos beruházásokkal, de állandó korrupciógyanú és háborúskodás közepette? Rá kellett jönnöm, hogy amíg nem írok-írunk többet a harmadik útról, addig soha nem válik valósággá.

A harmadik út a proaktív közösségeké, ahol a vállalkozók nem diktálnak, viszont a politika partnerként kezeli és megbecsüli őket. Ahol a képviselők nem a pártjukat, hanem a körzetüket szolgálják teljes erőbedobással. A jelentős ünnepségeket nem az iskolák falai között és pár koszorúval intézzük el, hanem  az utcán, tereket sajátítva ki és alakítva át a megemlékezés idejére. Ingyenes kulturális programokat kínálva, korhű díszletekkel, tablókkal, lobogókkal és összehozva az embereket. Így például a velünk élő harctéri veteránokat, időseket a helyi művelődési házakban, szervezett keretek között hallgathatná a nagyérdemű. Annyi, de annyi kincs van Újbudán, csak le kéne értük hajolni és nem a pénzt nézni folyton!

Van egy jó hírem. Ilyen kerületek, városok léteznek már szerte a világban és jórészt zöld polgármesterek, vagy elöljárók vezetik őket. Talán mert ők soha nem felejtik, hogy a felelősségük nem csak a saját családjukra, de a bolygó valamennyi lakójára kiterjed…

Szólj hozzá

budapest kultúra program forradalom