2017. jan 11.

Jótékonysági fotózást támogattunk

írta: irtis
Jótékonysági fotózást támogattunk

Az LMP gyökerei a civil világból erednek, és nem felejtettük el, hogy honnan jöttünk. Továbbra is híd szerepet szeretnénk betölteni a pártpolitika és a közéleti, civil csoportok között. Amikor lehetőségünk van, akkor a kormánnyal ellentétben mindig támogatjuk ezeket a köröket, mert az állampolgári önszerveződést fontos értéknek tartjuk. Irodánk, az F2 Klub teret biztosít pingpongos és bridzses csoportnak, a Repair Cafénak, az Ökofilmklub Egyesület belső képzéseihez, valamint volt már itt személyiségfejlesztő önképző kör, színésztársulat próbája, horgoló- és kötőklub, stb. Ezúttal pedig a Steampunk mozgalom hazai szervezetének jótékonysági fotóakcióját támogattuk azzal, hogy ingyen biztosítottuk ehhez az F2 Klubot.

sp_kj.jpg

Az akció lényege, hogy steampunk gyerekmodellekről készültek fényképek, amelyekből egy naptár fog összeállni. Ezt az 1800 Ft-os nyomtatási költségnél drágábban, 2500-3000 Ft-ért árulják majd, és a hasznot a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítványnak ajánlják fel. Azzal, hogy nem kellett stúdiót bérelni a fotózáshoz, 15-20 ezer Ft-al támogattuk a kezdeményezést. A fotókat ifj. Mizsei László XVI. kerületi LMP-s önkormányzati képviselő készítette, aki ezúttal civilként, a steampunk közösség tagjaként volt jelen, ahol Dr. Leslie Aromo Inventor & Craftsman néven ismert.

Néhány fénykép:

05_dsc_5505_majus.jpg

03_dsc_5153_marcius.jpg

10_dsc_5534_oktober.jpg

Szólj hozzá

jótékonyság steampunk F2 Klub