Dél-Buda másképp

Buda népszerű blogja


2014. okt 07.

A párt vagy a város?

írta: Rigo'
A párt vagy a város?

Újbudát könnyen abban a helyzetben érheti a reggel október 13-án, hogy van egy polgármestere, amelyik nem tudja kormányozni a kerületét, mert nem birtokolja a képviselői mandátumok többségét a frakciója. Ez a helyzet csődközelbe vitte Esztergomot, így felelős városatyaként megpróbálom megelőzni a bajt, és felhívást intéztem leendő képviselőtársaimhoz: 

felhivas.jpg...

Tovább Szólj hozzá

választás önkormányzat demokrácia ujbuda gajárszki

2014. sze 23.

Választási programjaink: 3. rész: Az önkormányzat megújulása

írta: Rigo'
Választási programjaink: 3. rész: Az önkormányzat megújulása

Újbuda évtizedek óta a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő kerülete. Több mint 20 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik, melyből 7 milliárdot tesznek ki csak az iparűzési adóból befolyó bevételek. Érthető, hogy sokan szeretnék ezt a gazdasági sikersztorit vezetni. Azonban a látványberuházások és a vállalkozó haveroknak kedvező ingatlanpanamák mellett kevés figyelem jut a rendszer lelkét jelentő intézményekre. Az LMP szakértői szerint pedig itt rejlik a demokratikus megújulás kulcsa.  

feneketlen.jpg

fotó: Galla-Korodiny Vanda

...

Tovább Szólj hozzá

oktatás választás program önkormányzat demokrácia gyermek egészségügy szociális hajléktalanság bölcsőde

2014. sze 09.

Csak a Fidesz! (kampányolhat a borfesztiválon)

írta: pgeri
Csak a Fidesz! (kampányolhat a borfesztiválon)

Gondoltunk egy nagyot a kis budafoki csapatunkkal: menjünk ki a borfesztiválra, osszunk kis zöld lufikat a gyerekeknek, ünnepeljünk egy kicsit, meg úgy általában legyünk jófejek, lopjuk be magunkat mindenki szívébe, aki felénk néz. Persze az ember még kampányidőszakban, amikor amúgy megtehetné, sem megy úgy egy rendezvényre, hogy a házigazdának ne szólna. Szóltunk, kaptunk is cserébe egy talán kicsit kioktató, de második olvasatra korrektnek tűnő választ, aminek a lényege nagyjából a következő pár mondatban van:

(...)
Valamint a rendezvény jellege és a 25. Pezsgő és Borfesztivál jubileuma sem engedi meg az ehhez hasonló kitelepüléseket, mondhatjuk ez is egy hagyomány.  Kérem, indokaink elfogadását és bizonyára Ön is belátja, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

kampány önkormányzat demokrácia budafok

2013. okt 31.

Pornómozis múltidézés a Bartókon

írta: Rigo'
Pornómozis múltidézés a Bartókon

Pornómozik virágkorát idézi a Bartok Béla út. A városvezetés így kedveskedett a nyaralásból hazatérő szentimrevárosiaknak. 

trafik-18as-karika(430x286).jpg

Aki ma meg akarja tekinteni a hosszú évek óta készülő belbudai nevezetességet és végigsétál a Kulturális Városközpontot gerincét alkotó Bartók Béla úton, egyedülálló élményben lesz része:  Lépten-nyomon ordenáré 18-as karikákba botlik. Egyesek szerint direkt, még az iskolakezdésre időzítették a kulturális időutazást. A helyzet pikantériája hogy itt a jó fideszes kapcsolatokkal bíró trafikok egy korábban (tényleg) prosperáló városrészen, bankfiókok és évtizedek óta kedvelt kiskereskedelmi szakboltok helyén nyíltak. Ezek a bérlők arra való hivatkozással lettek elüldözve, hogy ide a ...

Tovább Szólj hozzá

ajánló kultúra önkormányzat újbuda

2013. okt 30.

Az áruló Jobbik

írta: Rigo'
Az áruló Jobbik

Történt az eset, hogy kis hazánkban éppen az a párt árulta el a közös egyezséget, amelyik oly könnyen minősít másokat vélt vagy valós történelmi / lelki és egyéb sérelmei miatt hazaárulónak. Bő egy éve ugyanis az ellenzék nem ír az Újbuda című lapba, mivel a 120 cenzúrázott karaktert nem érezte egyik párt sem méltányolható ajánlatnak egy közpénzből fenntartott médium esetében. Idáig ...

Én elfogadom, hogy  turbómagyar egy türelmetlen népség. Ezért is akar radikális változást. Éppen csak az a ciki, amikor elfelejt szólni a többieknek, hogy "hát most már mi nagyon mondani akarjuk a magunkét, mindegy milyen áron". Kenus versenyző koromban ezt nevezték berajtolásnak. Ilyenkor figyelmeztették a türelmetlen versenyzőt, aztán ...

Tovább Szólj hozzá

média önkormányzat jobbik újbuda lmp

2013. júl 22.

Leépülő Kerület

írta: Rigo'
Leépülő Kerület

Csütörtökön rendkívüli ülésen döntött a kerületi önkormányzat 27 munkahely  megszüntetéséről . Ezúton is szeretném megköszönni az elbocsátásra kerülő dolgozók eddigi alapos és áldozatos munkáját. A legszomorúbb, hogy ez a leépítés egy kis kurázsival elkerülhető lett volna... 

...

Tovább Szólj hozzá

önkormányzat demokrácia képviselő testület

2013. jún 24.

Dupla demokrácia dinamit

írta: Rigo'
Dupla demokrácia dinamit

Hosszú idő után újra LMP-s módosítót fogadott el az újbudai városvezetés. Nem is akármit: két városfejlesztési témájú fórumot sikerült kiharcolnunk a helyiek véleményének becsatornázására a Bikás-park és a Kaptató-sétány megújítása kapcsán.

dupla zöld dinamit.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

oktatás önkormányzat demokrácia újbuda képviselő testület zöldfelület gajárszki

2013. máj 21.

Etikátlan támogatások

írta: Rigo'
Etikátlan támogatások

A képviselő-testület májusi ülése egész kulturált is lehetett volna, ha 2 millió forintnyi közpénzt nem közvetett pártfinanszírozásra illetve a kedvenc agárdi bulijukra szavaznak meg a fideszes képviselők. Így azonban nem csak a napirend előtti felszólalások és interpellációk sora fokozta a hangulatot, de a kerület érdekeit sehol nem érintő kifizetések elkeseredett vitája is... rubik-qpr.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

közlekedés kultúra önkormányzat képviselő testület zöldfelület gajárszki

2013. feb 08.

Székelyföld ellenségei

írta: Rigo'
Székelyföld ellenségei

Tegnap elég lett. A testület rendkívüli ülésen elfogadta, hogy szeptember 1-ig kitűzzük a székely zászlót a Polgármesteri Hivatalra. Felolvastam egy kiváló román újságíró írását , aki maga is kitűzte a székely zászlót a házára, s próbáltam kérni a képviselőtársaimat, hogy tegyük ki a román zászlót is. 427363_471275659600668_1791675492_n.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

trianon önkormányzat zászló székelyföld képviselő testület

süti beállítások módosítása