Dél-Buda másképp

Buda népszerű blogja


2016. nov 15.

Ideiglenes röplabdacsarnok miatt tennék tönkre Dobogó zöldterületét

írta: DelBudaLMP
Ideiglenes röplabdacsarnok miatt tennék tönkre Dobogó zöldterületét

Az új budai szuperkórház ügye jól mutatja a Fidesz-kormány természetét. Először eldöntötték, hogy az Etele térre épül, amit Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester is üdvözölt. Majd nem sokkal később az értékes ingatlant inkább a 2024-es olimpiai pályázatba szánt ideiglenes röplabdacsarnoknak tartották fenn, és ezzel a kórházat a szakmai véleményekkel szemben Dobogó városrészre száműzték , ahol csak a zöldterület tönkretételével lehet építkezni. A kormánynak tehát fontosabb egy ideiglenes röplabdacsarnok lehetősége (hiszen az olimpiai pályázatot még meg is kellene nyerni hozzá), mint az, hogy az új szuperkórház megfelelő helyre épüljön. Hoffmann Tamás meg csak asszisztál ehhez , és csendben hagyja elpusztítani a ...

Tovább Szólj hozzá

olimpia egészségügy etele tér zöldfelület hoffmann tamás Dobogó szuperkórház

2016. nov 10.

Nyílt levél Újbuda polgármesteréhez

írta: Gajárszky Áron
Nyílt levél Újbuda polgármesteréhez

Az utóbbi időben több olyan fontos ügy is volt, amiben Dr. Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere nem szólalt meg, pedig ki kellett volna állnia a kerület érdekeiért. Az ellenzéki véleményeket, a kényes témákat mellőző Újbuda újságtól hiába várjuk, hogy tájékoztassa a lakosságot, ezért majd megtesszük mi. Szeretnénk tudni, hogy a polgármester úrnak mi a véleménye a Dobogóra tervezett új szuperkórház ról, valamint a Bartók Béla út forgalomcsillapítását, a kerékpársávot és a valódi kulturális városközpontot elkaszáló fővárosi szándékról .

bartok_bela_ut_0.jpg

Tisztelt Polgármester Úr!

Mivel két nagy jelentőségű helyi ügyben elfelejtette tájékoztatni a lakosságot az álláspontjáról, ezúton szeretnék lehetőséget ...

Tovább Szólj hozzá

közlekedés kerékpár egészségügy levegőminőség fenntarthatóság zöldfelület forgalomcsillapítás hoffmann tamás gajárszki Dobogó Bartók Béla kulturális városközpont szuperkórház

2016. okt 18.

Természetvédelmi területre építenék az új budai szuperkórházat

írta: irtis
Természetvédelmi területre építenék az új budai szuperkórházat

Az LMP Dél-budai szervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a XI. kerület Dobogó nevű városrészébe, részben természetvédelmi területre tervezi megépíteni az új budai „szuperkórházat” . A 21. századi felelős várospolitika elvei szerint nem felszámolni, hanem védeni és lehetőség szerint bővíteni kellene az értékes zöldterületeket! 

04_szuperkorhaz.jpg

(forrás: Magyar Idők )

A zöldterületek nagyon fontosak egy modern nagyvárosban, hiszen nyugalmat, kikapcsolódást nyújtanak, ezen felül enyhítik a klímaváltozás, valamint a lég- és zajszennyezés káros hatásait. A kormány, valamint a helyi városvezetők viszont sajnos még mindig 20. századi szemléletet képviselnek, amikor ezt nem veszik figyelembe. A közelmúltban egy sor hibás ...

Tovább Szólj hozzá

egészségügy természetvédelem zöldfelület Dobogó XI. szuperkórház

2014. sze 23.

Választási programjaink: 3. rész: Az önkormányzat megújulása

írta: Rigo'
Választási programjaink: 3. rész: Az önkormányzat megújulása

Újbuda évtizedek óta a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő kerülete. Több mint 20 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik, melyből 7 milliárdot tesznek ki csak az iparűzési adóból befolyó bevételek. Érthető, hogy sokan szeretnék ezt a gazdasági sikersztorit vezetni. Azonban a látványberuházások és a vállalkozó haveroknak kedvező ingatlanpanamák mellett kevés figyelem jut a rendszer lelkét jelentő intézményekre. Az LMP szakértői szerint pedig itt rejlik a demokratikus megújulás kulcsa.  

feneketlen.jpg

fotó: Galla-Korodiny Vanda

...

Tovább Szólj hozzá

oktatás választás program önkormányzat demokrácia gyermek egészségügy szociális hajléktalanság bölcsőde

2014. máj 24.

Nagy lépés a gyermekegészségügynek...

írta: Rigo'
Nagy lépés a gyermekegészségügynek...

A májusi képviselő-gyűlés kevés igazi vitával telt. Fontos hír, hogy végre tulajdonos  lett  Újbuda,  a Körőssy József utcai már üresen álló iskolaépületben, így  Gyógyír (ma már Szt. Kristóf) szakrendelő tovább bővülhet egy régóta vágyott és Dél-Budán hiányolt  sürgősségi gyermekellátási központtal. (képünkön)

n001.jpg

fotó: Tuba Zoltán (origo.hu)

...

Tovább Szólj hozzá

közlekedés egészségügy villamos infopark

2011. feb 26.

Otthonra leltünk - az ökopolitikai filmklub jelenti

írta: Rigo'
Otthonra leltünk - az ökopolitikai filmklub jelenti

Péntek este hét óra után a legendás Systers of Mercy "előzenekaraként" léptünk fel az A38 hajó friss, ropogós, kissé még festékszagú újdonat kísérőhajóján. A technikai háttér és az egész helyszín professzionális volt, a közönség kiváló, épp csak a közönségszervezéssel adódott probléma, mert nagyon sokakhoz ezúttal nem jutott el a filmklub híre.

...
Tovább Szólj hozzá

program egészségügy filmklub bűnmegelőzés ökopolitika gajárszki dorosz dávid

2011. feb 23.

Hamvadó cigarettavég

írta: Rigo'
Hamvadó cigarettavég

No nem pont ezt fogjuk megnézni Pénteken, sőt egy nagyon más filmet , viszont új környezetben forog az öko-celluloid: Az A38 művészdereglyén ami szerintünk egy baromi jó hely, pláne hogy sokszorosan trendi és öko, csak mintha épp a kerületünk nem venne tudomást róla, hogy biza ez is a miénk...

Gyere, fedezzük fel együtt a kibővült A38-at! Segítségünkre lesz ebben Szilágyi Szili László, a Hulladék Munkaszövetség egykori elnöke és alapítója, jelenleg a parlament Egészségügyi Bizottságának tagja, illetve jómagam Gajárszki Áron kerületi környezetvédelmi tanácsnok ezúttal moderátori szerepben.

...
Tovább Szólj hozzá

egészségügy filmklub gajárszki

2010. sze 22.

Nem mindegy mi kerül a tányérra....

írta: KBD
Nem mindegy mi kerül a tányérra....

Az alábbi levelet egy újbudai hölgytől kaptuk:

Kedves LMP!
 
A kerület összes önkormányzati fenntartási oktatási intézményébe (1 saját konyhás óvoda kivételével) egy cég , a Sodexho Kft. szállítja az ételt. Tudomásom szerint sok évre előre megnyerték ezt az óriási üzletet, noha nem tudom, kiket és milyen feltételekkel versenyeztettek. Az ételek színvonala sajnos nagyon elmarad a korszerű, egészséges táplálkozástól: döntően fehér liszt, margarin és cukor jellemzi.
Mivel az egészséges test és lélek szempontjából rövid és hosszú távon is rendkívül fontos a bevitt táplálék minősége, szeretném, ha ezt a plusz összeget egy teljes értékű  gyermekétkeztetésre ...
Tovább Szólj hozzá

választás gyermek egészségügy újbuda