Dél-Buda másképp

Buda népszerű blogja


2016. máj 25.

Iskolaválság

írta: pgeri
Iskolaválság

Nagy nap ez a holnapi! Legalábbis az lehet többszáz diáknak és az ő szüleiknek, ha elfogadja a Fidesz azt a javaslatot, ami alapján új igazgatót "kérünk" a Budai Nagy Antal Gimnázium élére. Persze nem fogja, hiszen az oktatási bizottság még arra sem tartotta méltónak az ügyet, hogy tárgyaljon róla. A Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) nem arról híres, hogy könnyen elismerné a hibákat. Pedig sajnos itt azokból van bőven. És van mit veszítenünk.

Az előzményeket már tavaly itt megírtam . Volt egy szabad szellemű, egyre jobban teljesítő gimink. Sajnos ez a mentalitás nehezen fért meg a Fidesz "csak semmi szabadosság, itt rend lesz kérem" házmester-demokráciájával. Ráadásul kapóra jött, hogy lejárt a régi igazgatónő mandátuma, ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás budafok XXII.

2014. nov 21.

Tüntetés a jövőnkért

írta: bozon
Tüntetés a jövőnkért

Sokszor elmerülünk a szakpolitikákban, észrevételezzük, hogy mondjuk a közlekedésügyben vagy az adók terén valamit – vagy éppen mindent – tönkretesz a Nemzeti Együttműködés Rendszere, máskor meg tüntetgetünk, mert a politika „úgy általában” nem az ország érdekeit szolgálja. Aztán ki-ki megunja és hazamegy, vagy pozitívabban szemlélve a dolgot legyint az egészre, másnap reggel is dolgozni megy, és egészségesen reménykedik, hogy még jőni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez... 

Sajnos most is rossz hírem van. A haza árulói azon is kitartóan dolgoznak, hogy ne jöjjön. 

...

Tovább Szólj hozzá

oktatás tüntetés hazaárulás ner

2014. sze 29.

Buták legyünk vagy szabadok?

írta: bozon
Buták legyünk vagy szabadok?

Nemrégiben hozta az Index a nemtudoménhanyadik visszajelzést arról, hogy Magyarország igenis egy elhülyülő ország. Hiába áltatjuk magunkat az egy főre eső Nobel-díjasok számával meg hasonló színes lózungokkal a híres magyar kreativitásról, ki kell mondani, hogy nem lecsúszóban vagyunk, hanem már tényszerűen lecsúsztunk. „… lecsúsztunk, pont.” – fejeződhetne be az előző mondat, de miért nyugodnánk ebbe bele? Ugyanúgy, ahogy ténylegesen kitermelődtek itt a Nobel-díjasok, ahogy ténylegesen okosak voltunk valaha, s ahogy létezett a híres magyar kreativitás, megtörténhet mindez újra.

oktatas.nyest.hu.jpg a kép forrása: nyest.hu

 

...

Tovább Szólj hozzá

oktatás program

2014. sze 23.

Választási programjaink: 3. rész: Az önkormányzat megújulása

írta: Rigo'
Választási programjaink: 3. rész: Az önkormányzat megújulása

Újbuda évtizedek óta a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő kerülete. Több mint 20 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik, melyből 7 milliárdot tesznek ki csak az iparűzési adóból befolyó bevételek. Érthető, hogy sokan szeretnék ezt a gazdasági sikersztorit vezetni. Azonban a látványberuházások és a vállalkozó haveroknak kedvező ingatlanpanamák mellett kevés figyelem jut a rendszer lelkét jelentő intézményekre. Az LMP szakértői szerint pedig itt rejlik a demokratikus megújulás kulcsa.  

feneketlen.jpg

fotó: Galla-Korodiny Vanda

...

Tovább Szólj hozzá

oktatás választás program önkormányzat demokrácia gyermek egészségügy szociális hajléktalanság bölcsőde

2013. jún 24.

Dupla demokrácia dinamit

írta: Rigo'
Dupla demokrácia dinamit

Hosszú idő után újra LMP-s módosítót fogadott el az újbudai városvezetés. Nem is akármit: két városfejlesztési témájú fórumot sikerült kiharcolnunk a helyiek véleményének becsatornázására a Bikás-park és a Kaptató-sétány megújítása kapcsán.

dupla zöld dinamit.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

oktatás önkormányzat demokrácia újbuda képviselő testület zöldfelület gajárszki

2012. sze 24.

Mégis pályázhatnak a XXII. kerületi iskolák a káoszos pályázaton

írta: somfaiagi
Mégis pályázhatnak a XXII. kerületi iskolák a káoszos pályázaton

Elérkezett a nagy nap, a mai naptól lehet beadni az idei utolsó nagyszabású európai uniós oktatási pályázatokat a TÁMOP 3.1.4. Innovatív iskolák fejlesztése kiírásra. A nagy érdeklődés miatt az is elképzelhető, hogy már ma lezárják a pályázatokat. A XXII. kerületi önkormányzat nem akarta hagyni, hogy pályázzanak az iskolái, de az utolsó pillanatban a 2012. szeptember 13-i közgyűlés elfogadott egy sürgősségi indítványt , amiben jóváhagyta a kerületi iskolák TÁMOP pályázaton való indulását. Kérdés, hogy ki tudják-e használni az iskolák még ezt a lehetőséget, fel tudtak-e készülni a „káoszos” pályázati kiírásra.

...
Tovább Szólj hozzá

oktatás iskolai

2012. ápr 20.

Amikor (végre) visszanyal a fagyi!

írta: Rigo'
Amikor (végre) visszanyal a fagyi!

Újbudán április 19-én botrányos testületi ülés zajlott . A botrányt nem az ellenzék okozta, hanem az, hogy a József Attila Gimnázium tanárainak bátorsága végre leleplezte a Fidesz egy újabb disznóságát megkérdőjelezhető gyakorlatát.

A történet az oktatási bizottság ülésén kezdődött, ahol a tanári kar, egy független szakértő, és a szülői munkaközösség egyöntetű támogatása ellenében tartózkodtak leszavazták a Fideszes tagok az új vezető kinevezését. Emiatt a gimnázium tanárai igazi pedagógusként döntöttek, és a diákjaik elé is követendő példát állítva bátorságból harcba szálltak az igazukért a kétharmad ellen . A taktika az volt, hogy a közfigyelem bevonásával és személyes jelenlétükkel akkora feszültséget ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás képviselő testület bajomi

2012. jan 03.

A Reménytelenek

írta: Rigo'
A Reménytelenek

A tegnapi alkotmány-ellenes tüntetésen 30 szélsőjobboldali ellentüntető is jelen volt. Megütöttek pár békés tüntetőt, földhöz csaptak egy fényképezőgépet, provokálták a tömeget, és náci szólamokat skandáltak - egyszóval remekül szórakoztak.  Mivel nem szerettem volna, ha kicsúsznak az események az irányításunk alól, végig a széljobberek mellett maradtam. Nagyon tanulságos volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...
Tovább Szólj hozzá

budapest oktatás demokrácia jobbik gajárszki

2011. aug 29.

Feszültségek egy iskola-átadás körül

írta: Pollack
Feszültségek egy iskola-átadás körül

A múlt héten levelet kaptunk a XXII. kerületi Rózsakert általános iskolába járó gyerekek szüleitől. A levelet a teljes kerületi képviselő-testület és valamennyi kerületben tevékenykedő párt, fontosabb civil szervezet megkapta.

A szülők ebben a levélben megfogalmazták aggályaikat azzal kapcsolatban, hogy a kerületi önkormányzat a Református egyház kezelésébe kívánja átadni a lakótelep szívében fekvő általános iskolát. A biztosítékot nem csak maga az ötlet verte ki náluk, hanem az is, hogy minderről a sajtóban hallottak először , az iskola és a kerület vezetése nem tartotta fontosnak a tájékoztatásukat. Mindezt úgy, hogy Karsay Ferenc alpolgármester júniusi előterjesztésében feketén-fehéren az szerepel:

 

A Kt. 102. § (3) ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás gyermek egyházak

2011. jún 13.

képviselő-testület: "Árnyékolás" hat órában

írta: eperfa
képviselő-testület: "Árnyékolás" hat órában

Miként ezt a testületi ülések szűk közönsége megszokhatta, a május 26-i közgyűlésen is igen aktív volt a két fős LMP-s frakció. Ezzel együtt az ülésen meglepő döntés nem született, inkább látszatcsörték zajlottak, mivel mi is visszavontuk az előterjesztésünket.

Városfejlesztés, városüzemeltetés

Az előterjesztések kronologikus bemutatása helyett érdemes máris kiemelni, hogy egy kérdésben teljes nézetazonosság uralkodott a képviselők körében. Mindenki támogatta azt az előterjesztést, amely változtatási tilalommal kívánja segíteni, hogy a kerület albertfalvi részén megmaradjanak az 1920-as, 1930-években épült hangulatos, emberléptékű, kisvárosias lakónegyed városképi adottságai.

Az ülés elején Gajárszki Áron ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás kultúra gyermek gazdagrét képviselő testület előterjesztés albertfalva

süti beállítások módosítása