2010. dec 22.

Nem autó kell, hanem megfelelő ruha a bringához!

írta: Rigo'
Nem autó kell, hanem megfelelő ruha a bringához!

 Kedden Tarlós Úr bejelentette a szmogriadót. Annyi autót még nem láttam azelőtt a városban, mint aznap...  Tökjó lenne kinőni már abból, hogy a rendszer ellen úgy lázadunk, hogy homlokegyenest az ellenkezőjét cselekedjük az előírásnak. Olyan ez a mint a bliccelés... 

Én se voltam különb: Mivel városszerte voltak ügyeim, gondolotam elsunnyogok kocsival a tiszelt választópolgárok óvatlan tekintete előtt, mert muszáj. De nem volt az. Végül győzött a józan ész és 20 perc dugózás után hazamentem a bringámért.

A bringának köszönhetően láttam, hogy mindenki a (T)allee(R)-hoz áll sorba, illetve  a város más pontjain álló bevásárlóközpontokhoz. A bringa jelentette extra mobilitás miatt még belefért két extra cím is 11. kerületben, majd

  • bőven időben beértem a 8. kerületbe a munkahelyemre,
  • megebédeltem a szomszéd utcában,
  • kimentem Zuglóba a Fogarasi út külső végére szakérteni,
  • lezavartam egy másik ügyemet is Zuglóban,
  • és még Óbudán is összejött a 8 üvegnyi termelői mézvásárlás, pedig itt fel kellett kapaszkodni a hegyoldalra.

Az egész annyin múlt, hogy van egy jó téli dzsekim gore-tex külső résszel és polár béléssel (munakvédelmi boltban 20.000 Ft alatt), van egy szélálló bringás kesztyűm, benne egy cérnakesztyűvel (együtt 7000 Ft alatt), van két térdmelegítőm (darabja 1000 Ft), meg egy pár bakancsom (30.000 Ft alatt most is kapsz gore-tex felsőrészt vibram talppal).

A bicó kábé 100.000 Ft-ot ér, a bringástáska meg még belekerült 7000 Ft-ba. Ha mindent összeadok akkor 170.000 Ft a holmi. Ennyit az ember simán elkölt egy autó fenntartására egy évben és még egy csomó pénzt kifizet a fitnessz teremre is ha nem akar elhízni. De biztosan a kerékpárral járók a korlátoltak.

Szólj hozzá

közlekedés kerékpár levegőminőség