Színházba járni mindig egy kicsit ünnep az átlagember számára. Az öltözködés, az odaút, majd a színházakra olyannyira jellemző kellékek: a pénztár, a ruhatár, a büfé, mind a ráhangolódást szolgálják az ünnepre.

Sikerült időben érkeznünk, hogy egy kávé mellett szemlélődve még a külső termek díszítését is alaposan szemügyre vehessük. Számos plakát árulkodik itt Karinthy Márton korábbi rendezéseiről. Van amelyik nálunk is idősebb. Kedvesem egészen felderül, ahogy sorra fedezi fel az ismerős neveket. A Karinthy színház a budai oldal (talán) egyetlen állandó társulatú színháza, ennek minden hátrányával és előnyével. Az igazat megvallva a környéken nem tipikus kultúrsznobok laknak. Ennek ellenére ez a piciny színház működik és dacol a kelenföldi hideg szelekkel. Sőt.

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány című művének színpadra vitele szerintem nagyon jó döntés volt a vezetéstől. Az író a 11. kerület egyik olyan géniusza, akit képtelenség elhasználni. Ezt az is bizonyítja, hogy itthon és a tengeren túl is filmre vitték már a művet. A rendezés a páromat lenyűgözte, engem pedig meglepett, hogy mennyire modern. (Hajlamos vagyok néha egy vidéki színházhoz mérni a Karinthyt, talán a környék álmossága miatt.) Nagyon ötletes dramaturgiai megoldásokkal találkozhatunk a mindig csak a kellő mennyiségben adagolt dalbetétek között. Az egyik legérdekesebb (színészt próbáló) megoldás, amikor két - eltérő időpontban lezajlott - dialógust egyszerre játszik el a főszereplő, úgy hogy felváltva felelget két másik szereplőnek. Talán nehéz elképzelni, de akár ezért is érdemes önmagában megnézni a darabot. A feldolgozás egy mai darabhoz illően kavarja az időrendet és csak annyira írja át a környezetet, hogy az egészen emészthetővé váljon a mai kor gyermekeinek.

Számomra külön öröm volt, hogy egyetlen meztelen női mellett sem láttam, pedig azt hittem, ez már kötelező (és szükségszerűnek tekintett) kelléke a mai színháznak. (Igaz, férfi felsőtestekből azért nem volt hiány.) Mostanában több modern darabot láttunk, ezért ránk kétszeres hatást gyakorolt egy már régóta hiányolt, jófajta hagyományosabb rendezés. Annak is örültem, hogy a darab tragikus, hiszen szórakozni annyiféle módon és helyen tudunk már, azonban elgondolkodtatni csak nagyon kevesen akarnak. Mindent egybevetve, büszke vagyok, hogy ez a rendezés (az egyébként kevés kulturális lehetőséget biztosító) kerületünkben valósult meg, mivel színházrajongó párom szerint is a darab bármelyik budapesti színházban megállná a helyét! Találkozzunk a 100. előadáson!