2011. feb 24.

Négy LMP-s módosítóval fogadtuk el a 2011-es költségvetést!

írta: Rigo'
Négy LMP-s módosítóval fogadtuk el a 2011-es költségvetést!

Álmos reggelre ébredtem a polgármesteri tárgyalóban. Muszáj volt felébrednem, mert a Fidesz láthatóan hajlott rá, hogy elfogadjon a módosító indítványainkból annyit, amennyinek fejében már megszavaznánk a költségvetést. Ez kijózanítóan hatott még 4 órányi alvás után is... A kerületi polgármester, Hoffmann Tamás a költségvetés vita keretében végül a következő LMP által benyújtott módosító javaslatokat fogadta be: 

I. ("E" táblázat: 3.10) A kiemelt sportfeladatok támogatása (187 MFt) sorról tudni kell, hogy a jövőben az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. rendelkezik a fenti összeg felett az UTC helyett. Ez átláthatóbb működést tesz lehetővé egyrészről, másrészt csődbe juttatja Molnár Gyula szíve csücskét. Korábban lobbyztunk azért, hogy az UTC-t ne hagyják teljesen sorsára, de bezárt ajtókba ütköztünk. Ezért itt azt javasoltuk, hogy legyen jobban részletezve a cég működése, s a költségsoron belül 40 MFt meg lett címezve a sportegyesületek működési céltámogatására. Szerettük volna ezzel azt elérni, hogy a szakmailag jól működő sportegyesületek fenntartására valamiféle garanciát vállaljon az önkormányzat.

II. A szociális rendeletünket módosítani fogja a XI. kerületi Önkormányzat, hogy ne automatikusan, hanem csak rászorultsági alapon járjon ezután a gyermekvállalási támogatás. E juttatás keretszámairól - így például a rászorultság mértékéről - a későbbiekben fog dönteni a testület. A rendeletmódosítás egyszerű takarékoskodási intézkedés, amelynek hozadékát bölcsődei férőhelyek létesítésére kívánjuk felhasználni. E megoldás mellett az szól, hogy  a Fidesz-KDNP kormányzat az egykulcsos adóval és a többgyerekeseknek adott adókedvezményekkel már így is indokolatlan mértékben támogatja a tehetősebb családokat.

III. ("E" táblázat: 18. Céltartalékok -) 14. Bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítésére  az eredetileg betervezett összeghez képest  további 20 millió Ft pénzösszeg került a  2011. évi költségvetésbe.

IV. A 2010. évi maradványösszeg terhére 8 MFt-os keret elkülönítésre kerül kerékpártámaszok kialakítása céljából.

Nem elhanyagolható tény, hogy a tavalyi költségvetéshez képest 31 MFt-tal  213 MFt-ra emelkedett a Környezetvédelmi Alap céltartaléka, melynek részletes költségvetését az LMP-s környezetvédelmi tanácsnok áprilisban terjeszti a testület elé.

A módosított költségvetés megszavazásával az újbudai önkormányzat LMP-s frakciója  kinyilvánította, hogy konstruktív ellenzékként szeretne működni helyi szinten. Az az elgondolás vezérel minket, hogy csak akkor Lehet Más a Politika, ha konszenzusos döntések születnek. Bízunk benne, hogy a polgármesteri vezetés élni és nem visszaélni fog a támogatásunkkal, és ezután nagyobb hajlandóságot mutat majd az előterjesztéseink elfogadására, illetve az észrevételeink megszívlelésére.

Gajárszki Áron

frakcióvezető

A koncepcionális észrevételeink és a végül beterjesztett, de nem támogatott módosítóink alább olvashatóak. Fontos tudni, hogy a kiadások itt már nincsenek arányban a fedezeti oldallal, mert több módosítónkat visszavontuk, vagy más formában terjesztettük be az egyeztetések után.

"Ez a kerület jó dolgában nem tudja, hogy mit csináljon! Bár lényegesen kiegyensúlyozottabb a gazdálkodásunk, mint más kerületeké, mégsem lehetünk elégedettek, hiszen most, hogy a válság hatása megjelenik a költségvetés bevételi oldalán, a kerület vezetése a fűnyíróelvet alkalmazva nemcsak a sallangokat vágja le, hanem húsbavágó szociális megvonásokkal is operál.
Az új vezetés egyenlőre nem tud túllépni az előző polgármesteri ciklusok indokolatlan költésein. Bár megfogalmazódtak a költségvetés teljes reformjára vonatkozó szólamok, a XI. kerület vezetése csupán az előző időszakból megöröklött indokolatlan költéseket rendezi át Fidesz-KDNP kivételezettjei számára. A szociális támogatások újragondolása, a hal helyett hálót elvérvényesülése sehol nem tükröződik, miként az önkormányzati cégekben, területeken az átláthatóság, a kontroll szerepének erősítésére sem látszik a szándék.

Javaslataink:
 Egy átmeneti időszak után megszüntetnénk a nevelési támogatást, mert a tapasztalatok szerint éppen a gyerekvállalási hajlandóságot csökkentjük azzal, hogy a nőket (két gyerek esetén már akár 5 évre is) otthonukba láncoljuk, akiknek így eszükbe sem jut a 3. gyerek vállalása. Ha viszont, 1,5-2 éves korban bölcsődébe kerülhet egy gyerek, és könnyebb az út vissza a munkába, akkor kevesebb akadálya lesz a 3, 4. gyerekek vállalásának.

5.sz melléklet E táblázat
1.4 Kerületi kitüntetések, elismerések -10 MFt
A megtakarítások jegyében szűkítenénk a kerületi elismerésben részesülők számát, és egyben kidolgoznánk azt, hogy miként lehetne elérni azt, valóban az arra érdemes szakemberek, alkotók, lokálpartrióták kaphassanak kitüntetést.

3.2 számlázott szellemi tevékenységek kiadásai -16 MFt                                              Csak akkor fizessen az Önkormányzat külsősöket, ha muszáj.

3.10 Média 11. Kft szolgáltatása - 5 MFt
Ha a ma pártszócsőként működő helyi lap és televízió független kerületi médiummá fejlődne, akkor a jövőben akár több támogatást is kaphatnának ezek az orgánumok, hiszen a kerületi fejlesztések megvitatása szempontjából igen fontos szerepet tölthetnének be.

3.12 településmarketing -38 MFt
Ilyen célra elsősorban a fővárosnak kell költenie, amelynek szintjén amúgy is megfigyelhető az idegenforgalmi bevételek koncentrálódása.A kerület szintjén csak konkrét fejlesztési célokhoz kapcsolódóan kellene ilyen célra költeni, és ez esetben is csak akkor, ha jól kidolgozott stratégia jegyében történik az image-építés.

3.20 Kiemelt rendezvények -10 MFt
A legutóbbi Monarchia-napon nem csak a koldusok figyelmen kívül hagyása ellen léptünk fel, hanem az ellen is, hogy indokolatlan pénzköltésre adott alkalmat ez az ünnep.

7.11 Kamaraerdei Ifjúsági Park Kft. -11 MFt
Információink szerint jó politikai kapcsolataiknak köszönhetően sokkal magasabb táboroztatási költségeket számol el az intézmény, mint bármelyik másik iskolai tábor. Kérjük, hogy a testület tárgyalja a Kft. részletes költségvetését, mielőtt bárminemű támogatást kifizetnénk neki.

A fent megtakarított pénzt a következőképp költenénk el:
1. A 4./D táblázat 10. sorában az önkormányzati tulajdonú lakások korszerűsítésére +50 MFt-ot adnánk, mert elfogadhatatlan, hogy a főváros egyik leggazdagabb kerületében még ma is, a 21. század második évtizedében 150 db komfort nélküli és további 150 db félkomfortos bérlakás található.. (Tehát  a 10. sor 58 MFt-ra módosulna.)

2. Továbbra is fontosnak tartjuk egy "Menedékház rendszerű" éjjeli menedékhely és nappali melegedő létrehozását a kerültben, erre 60 MFt-ot különítenénk el.

3. A hiányzó kerékpárút-szakaszok összekötésére, burkolati jelek pótlására, újak felfestésére, a kerékpárutak felújítására, az úthibák javítására és kerékpársávok kialakítására 20 MFt-ot különítenénk el.

 4. A köztéri tájékoztató táblák (AGORA-táblák) kísérleti szakaszának megtervezésére és 10 db tábla kihelyezésére 3 MFt-ot költenénk.

5. A fennmaradó 44 MFt-ot pedig egy részvételi költségvetési mintaprojekt megvalósítására szánnánk a kerület egyik kevésbé fejlett térségben (Albertfalva, Őrmező). E projekt keretei között , szakképzett facilitátorok segítségével.a lakosság dönthetné el, hogy milyen köztérfejlesztésre (parkosítás, játszótér, buszmegálló, burkolatfelújítás, szökőkút, vagy akár egy felújítás) költi el ezt az összeget a lakókörnyezetében."

Szólj hozzá

önkormányzat gyermek kerékpár természetvédelem fenntarthatóság gajárszki