2014. ápr 04.

Mégis az LMP!

írta: DelBudaLMP
Mégis az LMP!

A jónevű Mégsem-lmp blog eddig nem kelthette fel senki figyelmét. Már csak azért sem, kizárólag egy poszt miatt jött létre, azért, hogy hazug vádakkal illesse a Lehet Más a Politikát. Ám nem csak hazudozik a szerző, de igen gyáva is, hiszen névtelenségbe burkolódzva pocskondiáz össze és vissza.

A blog egyetlen posztja érdekes egy írás, nyilván része annak, hogy a "Kormányváltó" pártok el akarják bizonytalanítani azokat, akik valami jobbat, tisztábbat is támogatnának. Ennek az érvrendszernek az egyik ékköve, hogy az LMP a háttérben lepaktál a Fidesszel. Persze, tudjuk, hogy ezt a szerző sem gondolja komolyan. Ne legyen kétségünk: ez kizárólag annak a 200 ezer bizonytalan szavazónak szól, akik imbolyognak, hogy vagy az LMP-re, vagy rájuk tegyék a voksukat. Az LMP egyébként annyira lepaktált a Fidesszel, hogy a legnagyobb bizniszeit támadja folyamatosan, sikerrel, pl. a paksi szerződések eltitkolását. Hogy csak a legutóbbiakat lássuk, a siófoki Közgépes ügyben most tett feljelentést, és az LMP kiperelte Simicska szerződéseit az MVM-től.  Egyébként is, az LMP már számtalanszor elmondta, hogy ellenzéki szerepre készül. Nem vagyunk hajlandóak összeállni, sem Orbánékkal, sem az álbaloldallal. Gyaníthatóan ez utóbbi fáj oly nagyon a névtelen szerzőnek.

 Aztán az állítólagos korrupciós ügyek. A napelem-tender ügyben az LMP határozottan lépett, a gyanúba keveredett a választmányi tag és a pénzügyi vezető is lemondott posztjáról, még úgy is, hogy a mai napig nem bizonyosodott be, hogy bűnösök lettek volna. A másik a Józsefvárosi felügyelőbizottsági tagság. Vicces, hogy Kocsis Máté volt tanácsadója sérelmezi (akinél volt egy házkutatás azóta, ugyanis vélhetően a maffiózó Portikkal volt egy közös üzlete), hogy mások is díjazást kapnak az önkormányzattól. Minden párt, amelyik önkormányzati helyeket szerzett, rendelkezik önkormányzati tisztségekkel. Ennyi.

Felmerült az is az LMP ellen, hogy újra lett frakciója tavaly ősszel. Azért lett újra képviselőcsoportunk, mert az Alkotmánybíróság kimondta, ha egy párt választói felhatalmazást kap és frakciót alakíthat, akkor az a ciklus végéig jár nekik, mert így igazságos. A PM és a DK országgyűlési választáson összesen 0 szavazatot kapott, ezért nem volt frakciójuk. Annyira nem bonyolult dolog ez sem. Erre vezethető vissza az is, hogy az önkormányzatoknál a PM-es politikusoktól elvették a megbízásaikat. Az történt, hogy a PM-es szakadárok nem akarták visszaadni mandátumaikat, megbízásaikat az önkormányzatoknál. Az önkormányzatok ezt elvették tőlük, és az LMP kapta, az a párt, amely kapott választói felhatalmazást ezekre a pozíciókra. Az a választók szembeköpése lett volna, ha továbbra is a PM-sek bitorolták volna ezeket a helyeket.  

Azt állítja a blog, hogy Schiffer jó kapcsolatot ápol Rogán Antallal. Ezzel szemben az igazság az, hogy Schiffer András, ahogy az LMP egyéb megszólalói is, minden esetben felléptek Rogán kétes ügyei ellen. 2013 nyarán a letelepedési kötvény és offshore kapcsán elmondtuk mindenhol, hogy Rogán az offshore lovagok szálláscsinálója.

Az LMP hozzádörgölődzik a széljobbhoz – ez a következő. Tény, hogy az LMP nem rekeszti ki a Jobbikra szavazókat az emberek sorából, mert tudja, hogy csak megtéveszti őket a Jobbik. A társadalmi párbeszédre való hajlandóságot összekeverni a kokettálással egyszerűen ostobaság. Tulajdonképpen ez a szűklátókörűség nyitotta meg a terepet a Jobbik megerősödéséhez, mely felelősség a ballib elitet terheli. Egyébként a hagyományos viselet lenyúlása a Jobbik részéről ugyanolyan, mint a kokárda 2002-es kisajátítása. De itt az érintett írása a dologról.

Schiffer is válaszolt Tamás Gáspár Miklósnak (TGM) a jobbikosokkal való haverkodás vádjára, amire TGM válaszolt is - azt, hogy "Elgondolkoztattál, s remélem, hogy az olvasókat is" (!)

A Közgép ügyben való hallgatást nem is lehet értelmezni, elég csak, ha a számtalan megszólalásra, az aranytalicska-díjakra, vagy a láncolásra gondolni, melynek kapcsán most mentette fel képviselőinket a bíróság a Közgép által indított perben.  

Aztán van egy ilyen vád is: Schiffer András folyton a jobbikosokkal kuncog együtt a parlamentben és a parlamenten kívül egyaránt. Erre csak azt tudjuk mondani, hogy Schiffer András rendszeresen abban a liftben utazik a Parlamentben, mint a szocialista, a jobbikos és a fideszes képviselők. Néha még szóba is áll némelyikükkel. Borzalmas.  

Hozzátéve azt, hogy a szerző nyilván nem volt soha LMP szavazó/szimpatizáns, pedig a címben ezt állítja. És hát mit várjunk egy olyan blogtól, ami már a fejlécben is hazudik. Összegezve megállapítható, hogy igen színvonaltalan volt ez a támadás az LMP ellen. Úgyhogy, emberek, nyugodtan szavazzunk az LMP-re. Sokkal hitelesebb, mint a többi párt a palettán.  

Szólj hozzá

lmp