Dél-Buda másképp

Buda népszerű blogja


2013. jan 28.

Két párt több mint egy?

írta: Rigo'
Két párt több mint egy?

Pártok szétválására számos példa akad a demokráciák történelmében, de az igen ritka, hogy mindkét utódszervezet életképesnek bizonyuljon, s legalább az egyik ne tűnjön el a Parlamentből a következő választásokon. Ehhez képest, ha az LMP alapítóiban valóban annyi felelősségtudat és szürkeállomány halmozódott fel, ahogyan azt szeretjük hinni magunkról, akkor megtörténhet az, hogy mindkettő fennmarad. A Platform kiválásával ugyanis olyan helyzet állt elő, hogy az ellenzéki politizálás mindkét forgatókönyvét végre hitelesen tudja  képviselni  valami  a magyar Országgyűlésben.  ári5.jpg

 

...

Tovább Szólj hozzá

parlament ökopolitika schiffer fenntarthatóság lmp

2012. jan 13.

Legyünk becsomagolva, indulásra készen?

írta: Rigo'
Legyünk becsomagolva, indulásra készen?

Újdubának új lapja van, a KULTI magazin, mely hiánypótló módon kéthavi rendszerességgel tájékoztat minket januártól a kerületi kulturális eseményekről. Az első számban a kerület politikai vezetői is mesélhettek a kulturális kötődéseikről, majd egy újévi üzenettel kellett zárniuk a soraikat. Én a címbeli üzenetet fogalmaztam meg, nem kérdésként. Az Új Évben történtek azonban gyökeresen megváltoztatták a véleményemet, s úgy vélem maradni kell a hazájukat szerető (és végre az utcán is féltő!) százezrek miatt.

A január 2-án lezajlott tüntetés és hazai visszhangjai meggyőztek: van kurázsi a magyar népben. Nem lehet velünk mindent megcsinálni, csak kicsit lassan mozdulunk. Nem vagyunk agymosott valóságshowfüggő ...

Tovább Szólj hozzá

globalizáció ökopolitika gajárszki új ellenállás

2011. máj 06.

ökofilmklub: Péntek 13.

írta: Rigo'
ökofilmklub: Péntek 13.

Szűk egy hét múlva ismét filmet vetít az A38 mozi. A dátum számos idétlen film ihletője volt a horror fénykorában. (Nekem a legrosszabb emlékem, hogy hatodikos koromban ezen a napon írtam matekdogát.) Most egy nagyon is valós és sajnos gyakori rémtörténettel borzoljuk az ökoszociális érzékenységünket. (Állítólag mindenkinek van olyan.) Valamint, a mozi előtt még bepótoljuk a múltkor kihagyott bájos kisfilmet a bankrendszerről, és ezúttal az újbankokról szóló tájékoztató sem marad el.

 

...

Tovább Szólj hozzá

ajánló filmklub ökopolitika

2011. már 11.

filmklub ajánló: Egy másik forradalom, avagy miből született az ökopolitika?

írta: Rigo'
filmklub ajánló: Egy másik forradalom, avagy miből született az ökopolitika?

Anno nem érdekelt annyira a Battle in Seattle , így aznap inkább a Zomibelandra ültem be amikor a védegylet vetítést szervezett az események 10. évfordulóján. :-) A cimborám a hibás, akinek akkor egy kicsit csömöre volt már a zöld témától... Most viszont - ahogy moderátorként elkezdtem magamat beleásni az alternatív globalizációt szorgalmazó mozgalom hátterébe - meglepő felfedezést tettem. ökopolitika = alternatív globalizáció   Talán erős a kijelentés, de a lényeget így lehet a legegyszerűbben megragadni szerintem.

Aki nem látja át a globalizáció helyi szinten ható negatív folyamatait, az csak morog, vagy talán kimegy tüntetni a kamion ellen, miközben az alapvető baj, hogy ott vezet az autópálya a falu határában. Nagyon tipikus ...

Tovább Szólj hozzá

ökopolitika fenntarthatóság

2011. feb 26.

Otthonra leltünk - az ökopolitikai filmklub jelenti

írta: Rigo'
Otthonra leltünk - az ökopolitikai filmklub jelenti

Péntek este hét óra után a legendás Systers of Mercy "előzenekaraként" léptünk fel az A38 hajó friss, ropogós, kissé még festékszagú újdonat kísérőhajóján. A technikai háttér és az egész helyszín professzionális volt, a közönség kiváló, épp csak a közönségszervezéssel adódott probléma, mert nagyon sokakhoz ezúttal nem jutott el a filmklub híre.

...
Tovább Szólj hozzá

program egészségügy filmklub bűnmegelőzés ökopolitika gajárszki dorosz dávid

2010. máj 29.

A zöldbizottság megizzasztotta Fazekast

írta: fh
A zöldbizottság megizzasztotta Fazekast

"A Fenntartható Fejlődési Bizottság (FFB) tudja, hogy mit kell kérdezni a környezetvédelem leendő gazdájától, a miniszterjelölt pedig tudja, hogyan bújjon ki a válaszadás kényszere alól - ez derült ki Fazekas Sándor szakbizottsági meghallgatásán.

...

Tovább Szólj hozzá

program ökopolitika fenntarthatóság

2010. ápr 01.

Húsvét elé ... vallás és ökológia

írta: fh
Húsvét elé ... vallás és ökológia

Felelősségünk a teremtett világért 

A Lokális Klímaváltozás számára készült interjú Jávor Benedekkel, az LMP budapesti 15. evk országgyűlési képviselőjével ... Ajánljuk szeretettel mindazoknak, akik kopogtatócédula gyűjtés, utcai standolás vagy telefonos beszélgetések kapcsán bennünket az LMP és a vallás viszonyáról kérdeztek ..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

LK: Nemrégiben jelent meg a Vallástudományi Szemlében „Vallási identitás és környezeti attitűdök Magyarországon” című, a témában viszonylag úttörőnek mondható publikációd* a vallásos közösségek környezetvédelemhez fűződő viszonyáról… mennyire mély a kötődésed a valláshoz?

JB: Akik közelről ismernek, ...

Tovább Szólj hozzá

egyházak ökopolitika fenntarthatóság