Dél-Buda másképp

Buda népszerű blogja


2014. aug 05.

Fagyilkosok nyara Újbudán

írta: Rigo'
Fagyilkosok nyara Újbudán

Idén nyáron több száz rendkívül forgalmas területen álló fának a kivágását tervezte meg a Főváros és Újbuda vezetése kart karba öltve, boldog egyetértésben. Szerencsésebb esetben legalább engedélyt kértek a pusztításhoz, de Őrmezőn a hivatal számára elég volt a helyi kiskirálynak becézett Junghausz Raymund (Fidesz) képviselőt megkérdezni. Sok idős hölgy siratja azt a hatalmas bálványfát, amit többen nevelgettek, és az út túloldalán fekvő kávézónak is árnyat adott. Csütörtök reggelig. 

ormezo fa.jpg
 a baloldali tuskó helyén állt a fa ... 

...

Tovább Szólj hozzá

közlekedés program kelenföld levegőminőség zöldfelület őrmező

2014. jún 20.

Megtörtük a jeget Újbudán!

írta: Rigo'
Megtörtük a jeget Újbudán!

Három és fél évet kellett rá várni, de megérte. Csütörtökön tárgyalta a képviselő-testület a nyolcadik előterjesztésemet, s ezt végre el is fogadta, méghozzá egyhangúlag. Ehhez persze nem csak a rutin, meg az évek, és a polgármesteri kabinet előzetes többkörös egyeztetése kellett. Hanem az is, hogy a téma alapvetően népszerű, zöld és szerethető, másképp mondva szexi. 

sas tabla.jpg

A csatlakozók számára nyerhető hivatalos tábla vázlatos terve.

...

Tovább Szólj hozzá

képviselő testület zöldfelület előterjesztés sas-hegy

2014. máj 19.

Megtisztítottuk a Feneketlen-tavat

írta: irtis
Megtisztítottuk a Feneketlen-tavat

Az LMP dél-budai szervezete szemétszedési akciót tartott május 9-én délután a Feneketlen-tónál. Az eseményen szervezetünk régi tagjai, új segítői és "vendég" LMP-sek is részt vettek Budapest más részeiből. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, így kellemes, napsütéses időben tehettük tisztábbá a területet.

Az akció a TeSzedd kampány része volt, ami egy nagyszabású országos szemétszedési kezdeményezés. A három napig tartó esemény főszervezője, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség nagyon okosan az alulról szerveződő önkéntes csoportokra bízta, hogy ők mikor és hol szeretnének szemetet szedni. Az OHÜ csak a szükséges eszközöket (zsákok, kesztyűk) és a hulladék elszállítását biztosította. ...

Tovább Szólj hozzá

hulladék zöldfelület feneketlen-tó

2014. máj 01.

Erdőirtás Budán!

írta: Rigo'
Erdőirtás Budán!

Európa egyik legszennyezettebb levegőjű metropoliszában épp most irtják ki tarvágással  az erdőt, a város legnagyobb forgalmú országútja mellett... Ez Magyarországon van, nem a Balkánon és a polgármesterünk tudtával. A képek magukért beszélnek.

Ma egyelőre annyit sikerült elérnem a jegyző és a környezetvédelmi osztályvezető segítségével, hogy kedden bejön a Pilisi Parkerdő Zrt. a jegyzőhöz és majd megpróbálunk kialkudni velük valamit. Szerencsére (legalább) a jegyző partnernek tűnik az ügyben és hajlik rá, hogy csináljunk egy próbapert természetkárosítás miatt . A város körüli erdősávok ugyanis nem csak kirándulóhelyként értékesek, de levegőben szálló por megkötése, a szélátfúvások csillapítása, ...

Tovább Szólj hozzá

fakivágás levegőminőség zöldfelület őrmező

2013. jún 24.

Dupla demokrácia dinamit

írta: Rigo'
Dupla demokrácia dinamit

Hosszú idő után újra LMP-s módosítót fogadott el az újbudai városvezetés. Nem is akármit: két városfejlesztési témájú fórumot sikerült kiharcolnunk a helyiek véleményének becsatornázására a Bikás-park és a Kaptató-sétány megújítása kapcsán.

dupla zöld dinamit.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

oktatás önkormányzat demokrácia újbuda képviselő testület zöldfelület gajárszki

2013. máj 21.

Etikátlan támogatások

írta: Rigo'
Etikátlan támogatások

A képviselő-testület májusi ülése egész kulturált is lehetett volna, ha 2 millió forintnyi közpénzt nem közvetett pártfinanszírozásra illetve a kedvenc agárdi bulijukra szavaznak meg a fideszes képviselők. Így azonban nem csak a napirend előtti felszólalások és interpellációk sora fokozta a hangulatot, de a kerület érdekeit sehol nem érintő kifizetések elkeseredett vitája is... rubik-qpr.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

közlekedés kultúra önkormányzat képviselő testület zöldfelület gajárszki

2013. ápr 20.

Ki vágatta ki a Kossuth téri fákat?

írta: Rigo'
Ki vágatta ki a Kossuth téri fákat?

Persze, hogy Orbán Viktor. De vajon egyedül ő volt? Ez a tragédia a magyar közélet állatorvosi lova: bűnrészes benne Gyurcsány Ferenc és még Karácsony Gergő is. Ez a rémálom nagyon jól illusztrálja a közpolitikai viszonyok egyelőre gyógyíthatatlan betegségét.

539746_565346203496595_2033073377_n.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

fakivágás részvétel zöldfelület lmp Orbán Parlament

2013. már 07.

Ami maradt, még lezúzzuk 30 milliárdért?

írta: Rigo'
Ami maradt, még lezúzzuk 30 milliárdért?

Köztudott, hogy csak Újbudára naponta 60 000 gépkocsi zúdul be az agglomerációból, folyamatosan bombázva az itt élőket rákkeltő levegővel és stresszelő zajjal. A főváros a szmogriadók körüli látszatintézkedésekkel és a behajtási díj lejáratásával foglalkozik csak, míg a kerület vezetésének ötlete sincs arra, hogyan javítson a helyzeten. Viszont a helyzet rontható tovább...

DILC.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

közlekedés fenntarthatóság zöldfelület urbanista Nagytétény

2013. már 02.

Miért nem vetettük el a költségvetést?

írta: eperfa
Miért nem vetettük el a költségvetést?

Bejegyzés alcíme...

Gajárszki Áronnak egy brüsszeli zöldpárti rendezvényen való részvétele miatt  a 2010-ben létrejött kétfős LMP frakció tagjai közül csupán én vettem részt a múlt heti képviselőtestületi ülésen. Ez utóbbi egyik fő napirendi pontja a kerületi költségvetés vitája volt. A pénzügyi terv bevételi és kiadási oldalán szereplő fő összegek jelentősen lecsökkentek az előző éviekhez képest, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy több pénzigényes feladat elkerült az önkormányzattól, és ezzel egy időben a kerület számára rendelkezésre álló bevételek és költségvetési támogatások is lecsökkentek. 

...

Tovább Szólj hozzá

újbuda képviselő testület zöldfelület őrmező bajomi gajárszki

2012. nov 29.

Miért kell a sasadiakat idegesíteni?

írta: Rigo'
Miért kell a sasadiakat idegesíteni?

Kedd este közel 300 fő zsúfolódott össze a Rubin hotel Sirály termében, ahova a Sas-hegy Védők Egyesülete szervezett lakossági fórumot a fentihez hasonló kérdéssel, csak a Dayka Gábor utcára koncentrálva. A kérdésre nem kaptak a lakók érdemi választ, de legalább a természetvédelmi parkrész leaszfaltozását látszólag elindító Sass Szilárd képviselőt boxzsáknak használhatták két boldog órán keresztül. Tünékeny öröm, amikor a valóság sokkal sötétebb szándékokat is rejthet... 2012-11-27 19.15.44.jpg

 

...

Tovább Szólj hozzá

közlekedés önkormányzat demokrácia természetvédelem környezetszennyezés aláírásgyűjtés levegőminőség sasad részvétel zöldfelület sas-hegy dayka gábor utca

süti beállítások módosítása