2014. nov 20.

Mit kíván a magyar nemzet?

írta: Rigo'
Mit kíván a magyar nemzet?

Biztosan nem hungaro-pannon-népi-nemzeti-magyar-rappet, ahogy a költő mondja. Sokkal inkább megélhetést, jövőképet, szabadságot és kevésbé szemét kormányt. Én a hétfői 37 db tüntetésből csak a budapestin voltam kint, de ott ez nem jött át. Sőt. Konkrétan az jött át, hogy dühösek vagyunk, de ha ezt kiadtuk, akkor senkinek nincs forgatókönyve arra, hogy mi legyen. Mondok egyet.

20141117budapest-kozfelhaborodas-napja.jpg

forrás: origo.hu

Abban az egész tömeg egyetértett, hogy "Orbán takarodj - vidd az összes haverod!" Nem kell hozzá született stratégának születni, hogy belássuk, ez még nem oldja meg a problémánkat. Hiszen ha bejön, akkor valakiknek be kéne állni a kormánykerék mögé, s erre nem látszik alkalmas jelölt a páston. Pedig van. Épp csak a köztévének csúfolt propaganda-adóban nem jutnak szóhoz. Konkrétan két rendszerkritikus ellenzéki párt is működtet frakciót a Parlamentben, s további kettő van legalább, akiket már sikerült a közvélemény-kutatóknak mérni.

A hétfői tüntetés szervezői a facebookon próbálják összegyűjteni, hogy hogyan tovább. Szerintem ezt nem így kéne. A Milla is szépen indult, aztán az alternatív köztársasági elnökös érdektelenség után egészen cikivé váltak a párttá alakulással, miközben addig a pártpolitika ellen ágáltak... A facebook nem csodaszer, nem gyógyszer mindenre. Legalább keretezni kellene az ötletelést, mert így reménytelen és a jó ötletek is simán elvesznek csak azért, mert kidolgozatlanok, vagy mert túl hosszú a kommentfolyam. Ráadásul fenntartom a lehetőségét, hogy a munkából megélni próbáló nép sem feltétlenül vágja annyira a közügyeket, hogy jó javaslatokkal álljon elő. Ez a politikailag aktív emberek és szervezetek dolga elsősorban. A politizáló civileké és a pártoké. Igen a pártoké. Ezek profi politikusokat képeznek, véleményt formálnak, és folyamatosan arra készülnek, hogy képesek legyenek irányítani az országot. Az a javaslatom, hogy a következő tüntetésre hívjuk meg a rendszerkritikus pártok képviselőit. Mindenki beszélhessen 10 vagy 15 percet, aztán meglátjuk, mennyire jönnek be egy olyan tömegnek, ami zömében nem a híveikből áll. Ha én szervezném, a Kétfarkús Mogács Dániellel indítanék, utána jöhetne az LMP egyik társelnöke, aztán Istvánffy a 4K!-tól. Jó kérdés, hogy ott van-e a helye Vona Gábornak? Szerintem KGBéla és a gyűlöletkeltő, kirekesztő ideológia miatt nem. De én elfogult vagyok. A "nép" szemszögéből valószínűleg az lenne korrekt, ha ezt azért megvitatnák a szervezők egy nagyobb nyilvánosság előtt. Egyszerűen azért, mert ezek a báránybőrbe bújt farkasok az ország legnépszerűbb rendszerkritikus pártját építgetik. 

Ha beengedjük a tüntetésre a rendszerkritikus pártok szónokait, de a jelvényeit nem, akkor senki nem tudja erőből, legfeljebb tehetsége folytán lenyúlni a showt. Ez az ország pedig egy korrekt vezetés után kiált, amelyik nem lopja meg, és amely széles körű legitimációval rendelkezik. Keresve sem találnánk jobb helyzetet egy kormányváltó erő felhizlalásához, csak ezt fel kell ismerni végre. A szervezőknek pedig akkor kell túladni a mozgalom szüzességén, amikor az a legtöbbet éri. Ne legyen igazam, de pártok nélkül márciusban már nem lesznek tízezrek az utcán...

 Gajárszki Áron

Szólj hozzá

demokrácia pártok közfelháborodás