2013. máj 30.

Fociaréna Gazdagrét tetejére?

írta: Rigo'
Fociaréna Gazdagrét tetejére?

Az újbudai képviselők többsége május 30-án, rendkívüli ülésén döntött arról, hogy ~50 millió forinttal (az előterjesztő nem volt biztos az összegben) támogatja a Gazdagréti út 16. szám alatt megvalósuló nagyméretű műfüves focipályát. Előzetes környezet- és hatástanulmány, helyszínrajz vagy tervek még nem készültek, de minek is az... 

gazdagrét2.jpg

Ilyen lesz, ami ilyen volt:

gazdagrét.jpg

(A felső kép illusztráció.) Az indoklás szerint a lakosság bevonása azért nem szükséges, mert messze, az út túloldalán helyezkedik majd el a lelátóval is felszerelt pálya. Ha szerinted is az az értelme a demokráciának, hogy ne a fejed felett döntsenek mindenről és arra valók az évszázadok alatt kialakult építési-engedélyeztetési eljárások, hogy az élhető városfejlődést lehetővé tegyék, akkor kérlek terjeszd ezt a hírt! 

Az ötlet kidolgozottságáról annyit kell tudni, hogy korábban semmilyen fórumon nem tárgyalták, vagy beszéltek róla a képviselők, s a költségvetés elfogadásakor (pár hónappal ez előtt) sem került szóba. Ha szeretnéd, hogy a Fidesz ne ötletszerű kormányzással működtesse a várost, tégy róla, hogy egy év múlva mindenki szavazzon és soha többé ne legyen kétharmados rémálom... 

Az LMP nem állítja, hogy az ötlet nem lehet jó, sőt támogatunk minden átgondolt, egyeztetett fejlesztést. Azonban a helyi lakosság megkérdezése nélkül belevágni egy beruházásba, ami nagymértékben megváltoztatja a környezetet, nem csak az arrogancia jele, felelőtlen költekezés is, tekintve, hogy nincsenek a létesítendő pálya kihasználtságára vonatkozóan becsléseink sem. Az egész sztori kísértetiesen hasonlít a Gyurcsány (Molnár) éra alatt a Bikás-parkba ledobott két-három százmilliós sportközpont ügyére, amit a Fidesz annyira ellenzett, hogy még feljelentést is tett az ügyben... Szerintünk lehetne ezt másképp is.

Gajárszki Áron

az LMP frakcióvezetője

Szólj hozzá

sport demokrácia gazdagrét képviselő testület