2013. nov 25.

Ne játsszanak a tűzzel!

írta: eperfa
Ne játsszanak a tűzzel!

A szélsőjobb november 17-i újbudai demonstrációja kapcsán a Fidesz felelősségét kiemelő napirend előtti felszólalást tartottam. „Ne játsszanak a tűzzel!” című, diaképekkel kísért felszólalásom részletes ismertetése után a novemberi testületi ülés néhány másik történését is összefoglalom, kitérve arra, hogy a tiltakozások hatására a kerületi vezetés egyelőre lemondott arról, hogy stadiont építsen Gazdagrétre.

A magyar zeneszerző végakarata és a Bartók Béla úti demonstráció

Halottak napján a Farkasréti temetőben járva láttam először Bartók Béla és családtagjai gyönyörű síremlékét, amely Borsos Miklós szobrászművész alkotása, Az utóbbi napokban sajnos megint eszembe jutott a temetői látogatás és Bartók Béla személye.

Bartók_síremlék.jpg 

Bartók Béla és családtagjainak síremléke

Annak okán történt ez, hogy a XI. kerület megint olyan események színtere volt, amelyek ellentmondanak Bartók Béla 1940-ben kinyilvánított ama végakaratának, miszerint ameddig az Oktogon és a Körönd Mussoliniről és Hitlerről van elnevezve, addig ne lehessen bármilyen közterületet elnevezni róla Magyarország területén.

Mussolini tér_1.jpg

Hitler tér.jpg

 Úgy tűnik, hogy ezzel a végakarattal megint csak baj van. Néhány napja zárt alakzatban félkatonai egység vonult végig a Bartók Béla nevét viselő impozáns sugárúton.

Új Magyar Gárda_Bartók_Béla_út.jpg

Bartók Béla úti életkép 2013-ból

Ehhez a társasághoz csatlakoztak a Nemzeti Őrsereg tagjai, akik szintén félkatonai jelleggel fejtik ki tevékenységüket.

Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy egy letűnt korszak szellemiségét jelenítik meg a közéletben.

Ráadásul jogsértőhöz közelálló helyzettel is találkozunk. Noha a magyar bíróság betiltotta a Magyar Gárda működését, ehhez képest egy Új Magyar Gárda fejtheti tevékenységét hazánkban, lényegében folytonosságot képviselve az előző szervezethez képest. A szervezet szimbolikája is jól jelzi ezt a folytonosságot. Mint az ábrák is mutatják, még az oroszlán újrarajzolásához sem fogtak hozzá az új szervezetet működtetők.

Új Magyar Gárda.jpg

A Magyar Gárda rendezvénye a Sándor-palota előtt

 

Új_Magyar Gárda_Baranya.jpg

Fejléc az Új Magyar Gárda Mozgalom Baranya megyei szervezetének honlapján

És a másik félkatonai szervezet esetében az egyszerű megfigyelőnek szintén nem nehéz egyfajta folytonosságot felfedeznie. Még ha székely rovásírással is szerepel jelvényükön a H betű, ettől még meglepő a hasonlóság a két karszalag között.

Nyilas_Karszalag.jpg

Egykori nyilaskeresztes karszalag 
 
Nemzeti_Őrsereg_karszalag.jpg
 
A Nemzeti Őrsereg főkapitányának felírják az adatait egy szlovákiai megmozdulás során

 

Mivel talán nem mindenkihez jutott el az információ, jelezni szeretném azt is, hogy egy másik szélsőjobboldali szervezet a náci hatalomátvétel előtti és utáni időkre emlékeztető könyvégetést rendezett Miskolc közelében, és egyebek között egy Radnóti-kötetet is elégetették e gyalázatos esemény során.

Radnóti.jpg

Könyvégetés 2013-ban

Miért is kell erről a XI. kerület esetében beszélni?

Részben azért, mert tényleg a Bartók Béla úton történt meg ez a vonulás. De ezen túlmenően az is aktualitást ad a dolognak, hogy a kerületet egy olyan pártkoalíció vezeti, amelyet sajnos nem jellemezhetünk a politikai paletta szélsőségei iránti teljes zártsággal, a szélsőjobb felé való hermetikus zárással.

Ez sajnos az ország minden szintjén tapasztalható. A mostani kormányfő 2006. október 23-án az Astoriánál olyan tömeg előtt beszélt, amelyben sokan az Árpád-sávos zászlót lobogtatták. Nyilvánvaló, hogy ez a zászló egy történelmi ereklye. Ugyanakkor egy vezető politikusnak arról is szólnia keltett volna, hogy sok honfitársunkban ez a zászló nem csak az Árpád-kort idézi, hanem az 1944-45-ös vészterhes idők emlékét is, és mint ilyen nem feltétlenül emelendő az aktuális szimbólumok sorába.

A Horthy-korszak felelőtlen rehabilitációja felé történő elmozdulás a kerületünkben is észlelhető volt a közelmúltban. Egy olyan határozatot hozott a képviselő-testület, amely a Horthy-korszak ideológiai támaszát jelentő szervezet, a Vitézi Rend rehabilitálását jelentette volna.

 

Horthy Miklós híd.jpg

A második világháború idején az egykori Horthy Miklós-híd budai hídfője körüli teret nevezték el Vitézek terének.

A főváros szintjén hasonló jelenségeket tapasztalunk: először javasolják, hogy  Tormay Cécile-ről neveznek el utcát, majd visszavonják ezt a döntést.

Tormay Cécile.jpg

Tormay Cécile

Az irodalomkönyvekbe a szélsőjobbhoz tartozó személyek kerülnek be.

Nyírő_József_1.jpg

És az Alaptörvény sem határolja el magát eléggé egyértelműen a két háború közötti autoritér Horthy-rendszertől, hanem egy olyan megfogalmazást használ, amely csak a diktatórikusnak mondott nyilas és kommunista rendszer elleni állásfoglalást tartalmazza. El kellene ezen gondolkozni.

Az Alaptörvény asztala.jpg

Az Alaptörvény egyik asztala

Vita a budaörsi repülőtér átvételéről

A testületi ülésen egyebek között tárgyaltunk arról, hogy a XI. kerület vezetése át szeretné venni a Budaörsi repülőtér üzemeltetését. Elsőként kérve szót kifejtettem, hogy a kerületi lakók nyugalmát veszélyeztetheti e terv, hiszen a légi közlekedés igen nagy zajjal jár. Még akkor is így van ez, ha nem charter-járatok fogadására kívánnák felhasználni a repteret, hanem a tervezett fejlesztések megvalósítása után a sportrepülésen túl a kis magánrepülőket és a helikoptereket használók igényeit szolgálná ki a repülőtér. Jeleztem, hogy a nagyvárosok újabban mindig arra törekszenek, hogy a sűrűn lakott városi részektől távol legyenek a repülőterek. Újbuda esetében is fontos lenne, hogy világos preferenciák jegyében fejlesszék kerületünket, törekedve arra, hogy még erőteljesebben érvényesüljön a kerület zöldövezet jellege. Ez a cél további, zajártalmakat nem okozó munkahelyeknek a kerületbe való vonzása és a lakóövezetek továbbfejlesztése révén valósulhatna meg. Felszólalásom után Budai Miklós szocialista frakcióvezető is osztotta aggodalmaimat, de ő arra helyezte a hangsúlyt, hogy egyáltalán nem történt meg annak számbavétele, hogy milyen költségekkel járna a reptér átvétele, illetve működtetése. Az MSZP frakcióvezetője ugyanakkor azt is jelezte, hogy Kelenvölgy lakói már ma is tiltakoznak amiatt, hogy körzetükben nagyobb a zajterhelés, mióta egy új lakópark és egy sporttelep megépülése nyomán módosították a repülők útvonalát. A polgármester válaszában igyekezett eloszlatni aggodalmainkat. Többek között azt mondta, hogy a terv elsősorban arra irányul, hogy a kerület ténylegesen ellenőrizni tudja a reptér működését, amelyet jelenleg egy sportegyesület működtet. Újra szót kérve elmondtam, hogy a Hoffmann Tamás által mondottak ellenére aggodalomra ad okot, hogy az előterjesztésben különféle fejlesztési tervek is megfogalmazódtak.

A modern építészet gyöngyszemének számító Budaörsi Repülőtér Borbíró Virgil és Králik László által tervezett fogadóépülete egykor:

Budaörsi.jpg

és 2011-ben, igencsak leromlott állapotban:

Budaörsi repülőtér2010409053334.jpg

A tiltakozások hatására meghátrált a kerület vezetése a gazdagréti futballpálya ügyében

A Gazdagrétre tervezett futballpályával kapcsolatban érdemes volt frakciónk tagjainak ez év májusában, majd a szeptemberben ülésen is hangot adnia a teljesen előkészítetlen, mindenféle lakossági konzultáció nélkül elindított tervvel kapcsolatos aggályainknak. Ugyancsak érdemes volt gazdagréti lakosok egy csoportjának aláírásokat gyűjtenie a tervezett sportlétesítmény megépítése ellen. Képviselőtársam, Gajárszki Áron e napirendi pont kapcsán azt hangoztatta, fontos lenne, hogy az ilyen ügyekben még a döntések előtt kikérnék a lakosság véleményét. Az ülésen végül a képviselők mindegyike megszavazta az alábbi előterjesztéshez kapcsolódó határozatot, így egyelőre nem épül futballpálya Gazdagréten.

Bajomi Iván

Önkormányzati képviselő

futball-pálya_1.png

 

Szólj hozzá

stadionépítés Budaörs Horthy Gajárszki