2017. júl 26.

Kinek kell zöldterület? Újbudának biztos nem!

írta: .HajdúAndrás
Kinek kell zöldterület? Újbudának biztos nem!

Ha verseny lenne, hogy ki tud több zöldterületet beépíteni a budapesti kerületek közül, toronymagasan a XI. kerület nyerne. Hogy miért? Íme pár terület, ami gyökeresen megváltozhat a közeljövőben.


Kezdjük talán a mostanában sokat emlegetett szuperkórházzal. A kormány a XI. kerület Dobogó nevű városrészébe, természetvédelmi terület mellé tervezi megépíteni az újbudai „szuperkórházat”. 
Kórház kell, de ennél van jobb megoldás is, nem kellene egy újabb zöldterületet feláldozni a kerületben.
A tervről korábban ITT írtunk.

Amit már kevésbé tudunk megakadályozni, de szintén hatalmas hatással lesz a környezetére, (sőt egész Budapestre is), az a Kopaszi-gátnál épülő toronyház, amit lakóépületek, irodaépületek és különböző szolgáltatási szektor vesz majd körbe. A terület erősen intenzív használatú lesz, akár Újbuda új bevásárló-lakónegyede is lehet, ha megvalósulnak a tervek. Az építkezés már elkezdődött, a toronyházról azonban még folynak a viták, tiltakozások, ugyanis ezt az épületet a legtöbb ember elutasítja.
Erről a projektről mi is tartottunk fórumot, melynek összefoglalóját ITT találod.

Harmadik a listán nem egy, hanem kettő, szorosan összefüggő gond. Ez az indokolatlan favágás ügye, ami az utóbbi időben megszaporodott itt a XI. kerületben. Kezdődött az Etele úton, itt az 1-es villamos meghosszabbítása miatt esett áldozatul pár egészséges fa. A favágás folytatódott a Bocskai úton, ahol több, nagy, egészséges fától „szabadították meg” az ottani lakosokat, ezzel kárt okozva nekik, amit pár kicsi, nem odavaló fával próbáltak pótolni.
Majd újra az Etele útra terelődött a figyelem, ahol az 1-es villamos menne tovább, és utasok mellett fákat is vinne magával. A tervek ellen tiltakoztunk, valamint alternatív javaslatot tettünk le az asztalra, amivel fák kivágása nélkül is biztosítható lenne az 1-es villamos elvezetése az Etele térre.  Az ilyen fakivágások elkerülésére, az LMP törvényjavaslatot fog benyújtani ősszel a Parlamentnek, ezzel óvva a városi zöldterületeket. 

ipiccy-collage.jpg

A legújabb ügynél a XI. kerületnek sikerült a XXII. kerületi lakosokat is felidegesíteni. Ugyanis elkezdődött egy lakópark építése Péterhegyen (Kelenvölgy- Péterhegy megállónál), a volt lovarda területén. Itt a korábbi terveknek megfelelően 187 db lakás fog épülni egy viszonylag kis területen, több év csúszással.


Erre Újbuda önkormányzata áldását adta, de nem készített semmilyen felmérést vagy kutatást, nem kérdezte meg a lakosokat stb. Lehet, hogy ezt nem neki kellene megtennie, de egy ekkora szintű környezeti, társadalmi és gazdasági hatású projektnél illett volna. (A Kopaszi-gátas beruházásnál szintén elmaradt ez a kicsi, de annál fontosabb lépés.) Sajnos elég egyértelműen megállapítható, hogy ez a beruházás többnyire negatív hatásokat vetít előre minden környékbeli lakosra nézve.

A 187 db lakás legalább 100 új autót hoz magával, ezáltal nagyobb forgalmat generál majd a már most is túlhasznált Horogszegi határsoron, Tordai úton, Péterhegyi lejtőn, Ady Endre úton, Kapolcs utcában. Mivel ez a terület Újbuda szélén van, az utak fele a XXII. kerületbe vezet, így Budafok lakosai is jóval több forgalmat kapnak majd. A dolog "szépsége", hogy ez a rész alapvetően zöldterület volt, most viszont intenzív beépítést kap, és nem a mellette lévő 7-es (Balatoni) útra terelik a forgalmat, hanem a csendes, lakó-pihenő övezetre.


A projekt semmibe vette a szomszédos Péterhegyi lakóparkot (a nevét is igyekszik lenyúlni), ami többnyire kertes házakból és pár kisebb, többlakásos társasházból áll. Ezen a csendes, nyugodt részen fog a forgalom nagy része átmenni, ez a lakópark szenvedi meg az építkezést, és veszti el barátságos hangulatát, természetközeliségét: azt amiért az ideköltözők megszerették.


Az építők a tájtörténetnek se járhattak nagyon utána, hiszen ahova most építenek, az régen egy szemétlerakó volt, ami a mellette lévő Hosszúréti-patak gátjaként funkcionált. 2010 májusában a területet amúgy el is öntötte az árvíz, ennek ellenére nagyban épül a mélygarázs. A beruházás megkezdése óta a környéken elszaporodott az eladó lakások száma, a helyiek több platformon egyszerre próbálják véleményüket kifejteni, tiltakozni és megoldást találni, amíg nem késő.

Szerintünk, az új lakóparkhoz elkerülhetetlen egy új lehajtó létesítése a Balatoni útról. Megoldás lehet az is, ha kihasználnák Tóváros már meglévő lehajtóját, és arról vezetnének egy utat a Balaton út alatt, a sínekkel párhuzamosan, ahol a villamos is átmegy. Ez nem csak a mostani lakosoknak lenne fontos lépés, hanem az új lakóknak is, hiszen egyszerűbben és gyorsabban jutnának el mindenhova, ha autóba szállnak.
Továbbá előnyt jelentene a környék élhetőségének fennmaradásában, ha csökkentenék az itt épülő lakások számát, a most tervezett 187 helyett akár 120 alá. A kevesebb néha több.

Szeretnénk ha Újbuda önkormányzata és a beruházók meghallgatnák ezeket a segélykiáltásokat, véleményeket, és közösen megoldanák a felmerült konfliktusokat.

 

Tőled is elveszik a zöldterületeket? Írj nekünk a bp1122@lehetmas.hu email címre, és megpróbálunk segíteni!

 

 

Szólj hozzá

építkezés természetvédelem fakivágás lakópark újbuda részvétel zöldterület Kopaszi-gát Bocskai etele út szuperkórház budafok-tétény péterhegy péterhegyi bocsai út