2010. aug 11.

A mi tollunk a legékesebb?

írta: Pollack
A mi tollunk a legékesebb?

A Kettős Mérce blogon megjelent ma egy új bejegyzés, aminek a lényege, hogy Hajdu László XI. kerületi önkormányzati képviselő és polgármester-jelölt elkezdte magát rátolni az LMP helyi szervezetére.

A jelenség nem újkeletű, mivel korábban már Molnár Gyula is próbálkozott ilyennel a tavaszi országgyűlési kampány során. Akkor ő a nevünket használta fel. Hajdu most a logónkat sajátította el, s alakította át a saját szája íze szerint, valamint erős a gyanú, hogy szövegírót nem találván a mi közleményeinkből kezdett el ihletett meríteni.

Sajnos Hajdu Lászlónak nem tudtuk elég jól artikulálni, hogy nem kérünk sem belőle, sem a pénzéből. Így most miután körbehaknizta Újbuda összes létező politikai formációját, visszatért körútja origójához, az LMP-hez, csak immáron nem hivatalos úton, hanem egyszerű lenyúlással.

Ezek után külön örülünk, hogy nem engedtük magunk közé a szóban forgó "úriembert".

Szólj hozzá

lmp