2010. már 06.

LMP stand - Jávor Bence, 15. evk jelölt

írta: fh
LMP stand - Jávor Bence, 15. evk jelölt

Fehérvári úti piac - szombat délelőtt

Szombat délelőtt szokás szerint a Fehérvári úti piac előtt állítottuk fel az LMP-standot. Stratégiai helyen, a piac bejáratától kicsit hátrébb vonva, nyitott térségen alakítottuk ki az állásunkat, szemben az időközben egy-egy órára felbukkanó fideszes és mszp-s bázisokkal, amelyek a jövendő metrófeljárónak vetették hátukat, a Fehérvári út felőli oldalon szegfűosztásra, a Bocskai úti szárnyon Heti Válasz terjesztésre berendezkedve.

Mi szórólapokkal lendültünk akcióba, a beszélgetések során a szokásosan tarka társadalmi keresztmetszettel találkozva. A körszakállas hajléktalannal már ismerősként üdvözüljük egymást, és egy békéscsabai vonatjegyhez is hozzájárulok kétszáz forinttal (bár a szomorkás fiatalember tájszólása inkább dunántúli). Siker is van: két érdeklődő a beszélgetés végeztével LMP-aktivistaként távozik, hoznak néhány kopogtatócédulát, és a piac emeleti büféjében (a Borsodi rendelő nevű műintézmény szomszédságában) az elvártnál klasszisokkal jobb tejeskávéhoz jutunk. Huszonöt év után általános iskolai történelem tanárnőmmel is összehoz a sors, a családra vonatkozó kérdések sokaságával, két nagy öleléssel és szerencsekívánatokkal gazdagszom.

A napsütésből fakadó kedélyességet még fokozza 11 óra tájban a Fidesz és a Jobbik aktivistái vagy szimpatizánsa között kibontakozó, Goldoni-darabba illő csetepaté, ami idővel a roma alsónemű- és táskaárusokra is kiterjed, de szerencsére – Goldonihoz méltóan – végül komolyabb atrocitás nélkül lecseng. Egy óra tájban mind csendesebbé válik a környék, így mi is leszedjük a standot. Hétfőn visszatérünk a Móriczra, de a kedvencem akkor is a szombat délelőtti piac előtti kitelepülés marad.

                                                                        Jávor Bence

(fotó: fh)

Szólj hozzá

kampány lmp ajánlószelvény