2012. nov 29.

A törvényes rend kommiszára Újbudán

írta: Pollack
A törvényes rend kommiszára Újbudán

Egy ideje már lehetett hallani az újbudai önkormányzat háza táján, hogy a kerületet irányító vezetés néhány közeli munkatársa is több forrásból kap fizetést, mint ami a munkájából fakadóan indokolt lenne. Egy füles nyomán indultunk, hogy felfejtsük ezek közül az egyik szálat, bizonyítékot szerezve magunknak, s a nyilvánosságnak is, hogy ez tényleg így van.

Milassin Levente, a XI. kerületi önkormányzat sajtófőnöke. Ebbéli minőségében a fizetése becslések szerint bruttó 300-400 ezer forint között van havonta. Ami egy ilyen állás esetében nem ritka, sőt, átlagosnak is mondható. Ami viszont jóval zavaróbb, hogy a Média 11 Kft révén is jövedelemhez jut. Legalábbis az a cég bizonyosan, ahol Milassin Levente lassan egy éve kültag. Ez a cég a Kontakt Stúdió Bt, mellyel a Média 11-nek 2011 októbere óta van határozatlan idejű szerződése havi nettó 300 ezer forint értékben „újság szerkesztés” címszóval. Tehát olyan feladattal vannak megbízva, mint amivel egy másik cég is nettó 250 ezer forintért. Itt fontos megjegyezni, hogy a Média 11 összes szerződése közül Kontakt Stúdióé az egyetlen, mely ilyen magas összegről-, s ez az egyetlen, amelyik határozatlan időre szól.


Milassin.jpg

(A kép illusztráció, mivel az internet nem ismeri Milassin arcképét)


Persze az olvasó mondhatná, hogy akár véletlen is lehet ez a fenti összefüggés. Árulkodó tény viszont, hogy Milassin csak 2011. októbere óta érdekelt a Kontakt Stúdió Bt-ben, pontosan akkortól, amikortól ez a cég leszerződött a Média 11-el.

Kerületi tagjaink személyes utánajárásából annyi derült ki, hogy valóban Milassin Levente kap fizetést a Bt-n keresztül, amiért „érdemi munkát végez”. Ez magyarra lefordítva az értékelhetetlent jelenti. Tóth Zoltán, a Média 11 Kft ügyvezető igazgatója arra a kérdésre, hogy ki döntött Milassin alkalmazásáról, annyit válaszolt, hogy neki van aláírási joga. Ergo nem ő akarta felvenni Milassint, hanem felsőbb utasításra cselekedett így.
Ezek után jogosan tehető fel a kérdés, hogy ki döntött Milassin Levente alkalmazásáról az önkormányzati tulajdonú média cégnél? Kérdés továbbá, hogy mennyi és milyen munkát végez Milassin, ami az önkormányzatnak – pontosabban a kerületi lakosoknak – évi közel 8 millió forintjába kerül? Miért kell bárkit is két helyről fizetni, pláne úgy, hogy a Média 11 Kft. éves költségvetése évről évre kisebb?

Egy korábbi ügy rávilágít arra, hogy a XI. kerületben nem egyedülálló az ilyen módszer. Még az előző ciklusban, 2009-ben a kerület SZDSZ-es képviselője, Hajdu László független lett pártja szétesése után. Hajdu akkoriban a Média 11-nél felügyelőbizottsági tag volt, s függetlenné válása után a mérleg nyelvének szerepét töltötte be a bizottságban. Ezt a helyzetet használta ki akkor az ellenzékben lévő Fidesz. Sikerült elérnie az felügyelőbizottságban lévő alkalmi többsége birtokában, hogy felvegyék a Média 11-hez Pindroch Tamást, főszerkesztő helyettesként. Kimondva, kimondatlanul, az azóta a Magyar Hírlapnál és az Echo TV-nél dolgozó Pindroch a kerületi televízió, újság és weboldal kiegyensúlyozott tájékoztatásáért felelt - éves szinten mintegy 5 millió forintért. Tehát politikai komisszár volt, akinek a feladata az volt, hogy minél nagyobb szeletet hasítson ki megbízóinak a kerületi médiatortából.

Úgy néz ki, a Fidesznek nem tűnik fel, hogy éppen őket kellene kiegyensúlyozni. Szemrebbenés nélkül állítják a hárompárti (LMP, MSZP, JOBBIK) bojkott alatt álló Újbuda újságról, hogy kiegyensúlyozott, független és színvonalas, miközben a kabinet által kinevezett Fideszes sajtófőnök éppen a helyi lapnál keresi a kenyere javát. Igaz, ezért nem tesz semmit, csak utasításokat ad. Ha Ön szerint is hiányzik a közéleti párbeszéd a "megújult" Újbudából, kérjük ne rejtse véka alá, és írja meg nekünk a véleményét vagy a Polgármester Úrnak!

Szólj hozzá

média önkormányzat újbuda milassin