Az utóbbi hónapokban a sajtó egyes képviselői, ellenzéki politikusok egy csoportja, illetve néhány kollégám is azért kritizálják az LMP-t mert – megfogalmazásuk szerint – nem hajlandó csatlakozni az „ellenzéki összefogáshoz”. A választópolgárok egy része is hasonló állásponton van. De létezik-e egyáltalán ellenzéki összefogás, amihez csatlakozni lehet? És ha esetleg létrejön egy ilyen, az ország érdekét szolgálja-e, hogy ehhez az LMP is csatlakozzon? Lehet-e úgy kormányt váltani, hogy mandátumokon vitatkozunk, ahelyett, hogy programot, jövőképet kínálnánk az embereknek? A következőkben többek között ezekre a kérdésekre szeretnék röviden kitérni, reflektálni.

Van-e ellenzéki összefogás? Nincs. Annyi történt csupán, hogy az MSZP elnöksége – saját távozó miniszterelnök-jelöltje helyett – felkérte egy 1% alatti párt elnökét, hogy legyen a jelöltjük a következő választáson. Lényegében annak pártját erről meg sem kérdezve. A másik oldalon pedig megegyezett a DK-val az egyéni körzeteket felosztva egymás közt. Közös lista nélkül.

Mindezt úgy, hogy az Együtt magára maradt. Szövetséges nélkül. Szintén marginális támogatottsággal. Persze a népszerűség önmagában nem minden. Valamennyi párt életében volt, vagy van olyan szakasz, amikor a támogatottsága alacsony. Tehát ez önmagában semmit sem jelent. Viszont néhány hónappal a választások előtt mégiscsak releváns, hogy egy pártnak vannak-e szavazói.

Az elmúlt hónapokban – és ezzel nem mondok újat – nagy vonalakban megismétlődött a 4 évvel ezelőtt is lezajlott folyamat. Amely akkor – egy igen hosszú egyeztetési szakaszt követően – végül a „baloldal” teljes összefogásához vezetett. Most úgy néz ki, hogy már legalább két „baloldali” lista mindenképp lesz. Az alkudozás a színfalak mögött pedig folyik tovább.

Jelenleg adott tehát egy MSZP, amely még mindig ragaszkodik rég elvesztett vezető ellenzéki szerepéhez, közben nem tud valós alternatívát nyújtani. Összefogást hirdet, de közben csak egyezkedik, alkukat köt, amelyek már nem a kormányváltást, csupán saját érdekeit szolgálják.

De a retorika a régi. Ez pedig minden tekintetben az Orbán-elleneségre épül. Ezt semmilyen módon nem képes meghaladni. Nem rendelkezik saját vízióval, felmutatható tervekkel, elképzelésekkel. Minden csak a mandátummaximalizálásról, a baloldali vezető szerep megtartásáról szól.

Miniszterelnök-jelöltet kölcsönöz innen, némi szavazatot az egyéni körzeteken keresztül pedig onnan. Ezzel párhuzamosan pedig elvárják, hogy mindenki rendelje alá magát a szocialista érdekeknek.

Ezzel szemben az LMP-nek van koncepciója. Van ésszerű programja, 106 egyéni képviselőjelöltje, és hivatalos miniszterelnök-jelöltje. És van szövetségese is, amellyel valóban a kormányváltás, az újrakezdés érdekében dolgozik.

A széleskörű „összefogás” hívei azt gondolják, hogy ha különböző pártok összefognak, akkor minden feltétel nélkül támogatottságuk egyszerűen összeadódik. Csakhogy ez nem egyszerű matematika, a választópolgárok pedig nem bábok, akiket zsinóron lehet rángatni! Arról nem is beszélve, hogy ilyen esetekben azt is figyelembe kell venni, hogy sokan otthon maradhatnak a szavazás napján, azért mert egy népfrontra, vagy annak egyes elemeire nem akarnak szavazni. Míg saját pártjukra – ha az külön indul – természetszerűen leadták volna szavazatukat. Akik az LMP-t támogatják, nagyobb valószínűséggel maradnának távol – ha a párt nem indulna, vagy ha valahol nincs LMP-s jelölt – mint hogy másra szavazzanak. Ezt mutatják a számok. Azokkal pedig nehéz vitatkozni.

Annak érdekében, hogy még jobban érzékelhessük az „összefogással” kapcsolatos aggályokat, elég, ha csak a „Gyurcsány” problémára utalok. A magyar választópolgárok 81%-a nem látná szívesen Gyurcsány Ferencet a magyar országgyűlésben. Nem hiába szoktuk mondani, hogy amíg Gyurcsány jelen van a politikai arénában, addig Orbán is hatalmon marad… Ilyen megosztó személyiségekkel irracionális egy platformra kerülni.

Amikor pedig egyesek választástechnikai érveket hoznak fel, illetve szavazatmaximalizálásról beszélnek több tényezőről megfeledkeznek. Így például a listaállítás feltételeiről, vagy a jelenlegi kampánytámogatási rendszerről. Az úgynevezett koordinált indulás esetén maximum három párt összefogásáról lehet beszélni, mert 27 egyéni jelölt kell a listaállításhoz, és összesen 106 körzet van. Ami pedig a kampánytámogatást illeti: 27-35 jelölt esetén egy párt az eredetileg kapható támogatás kevesebb, mint egynegyedével gazdálkodhatna, ahhoz képest mintha minden körzetben állítana jelöltet.

Egy széleskörű összefogás – mondjuk közös lista –, vagy egyéni jelöltek koordinált indítása esetén tehát a pártok csupán egy töredékét kapnák annak a keretnek, amit külön indulva felhasználhatnának. Ez összességében azt jelentené, hogy az ellenzék több százmillió forintról mondana le. Ami további komoly hátrányt eredményezne a kormánypártok így is privilegizált helyzetével szemben.

Zárásképp had jegyezzem meg, hogy amikor közös indulásról beszélünk, arról se feledkezzünk meg, hogy az LMP része már egy összefogásnak. A Lehet Más a Politika program alapú együttműködést hozott létre az Új Kezdettel. Ehhez jön hozzá az a civil háttér, amelyből a párt kinőtte magát, illetve egy kompetens, nem kijelölt, hanem demokratikusan választott miniszterelnök-jelölt, Szél Bernadett.

Azt gondolom, hogy minden egyes az LMP-re leadott szavazat segít lezárni az elmúlt évtizedeket, és hozzájárul ahhoz, hogy egy új, demokratikus politikai szemlélet erősödjön meg a magyar politikai térben, közéletben. A párt támogatottsága már jelenleg is kétszerese annak, ami a parlamentbe jutáshoz szükséges. Az egyéni jelöltekre leadott szavazatok pedig vagy közvetlenül – vagyis a jelölt győzelmével – vagy közvetve, a párt országos listájára átkerülve hasznosulnak, újabb mandátumokat jelentve az ellenzék számára. Így, az LMP esetén elveszett szavazatokról nem beszélhetünk! Aki erre hivatkozik, nem a valóságnak megfelelően érvel. 

Összefoglalva. A jelenlegi helyzetben alternatívát, jövőképet kell kínálni az embereknek! Tehát, programmal kell a választók elé állni, és nem mandátumokon és körzeteken marakodni. Amit az ellenzék egy része művel, az a választók semmibevétele, a vélt vagy valós hatalom érdekében. Felül kellene emelkedni az "egy frakcióért bármit" elven. Ezzel szemben az LMP ki tudott állítani egy komoly miniszterelnök-jelöltet, le tudott tenni az asztalra egy jó programot, és létre tudott hozni egy megbízható, program alapú választási szövetséget. És van még 3 hónap a választásig.

A jelenlegi magyar politikai tér háromosztatú. Ezért a kormányváltás illetően a legjobb stratégia, ha Jobbik begyűjti a radikális, az MSZP és köre a baloldali szavazatokat, az LMP pedig maga mellé állítja a közép illetve a mérsékelt választókat. Ebből is az következik, hogy az LMP-nek az esetlegesen létrejövő baloldali "összefogástól" függetlenül, saját szövetségével érdemes nekivágnia a 2018-as választásoknak. Mert a választás nem háttéralkukon, hanem a választópolgárokon múlik!

Bajkó-Sokoray István
politológus

(2018. január 8.)