Kész a program!
A Lehet Más a Politika a részvételi demokrácia pártja, így még a parlamenti politizálás megújításánál is fontosabbnak tartja a helyi önkormányzatokat. Elérkezett az idő, hogy együtt megmutassuk: Újbuda lakói a tekintélyuralmat és a korrupciót egyaránt elvetik, egy nyitott és befogadó, jól működő és élhető kerületet szeretnének! Programunk megalkotásában és megvalósításában mindazokra számítunk, akik hisznek a demokráciában, az átlátható városgazdálkodásban, akik városlakóként is egészséges környezetben szeretnének élni; mindazokra, akik egy igazságosabb Újbudát akarnak, ahol nem csak egyik-másik házat újítják fel, ahol minden igénylőnek jut hely a bölcsődékben és az óvodákban, ahol pezseg a kulturális élet és ...


1997-ben végeztem az ELTE biológus szakán, ugyanitt 2006-ban biológia tudományokból doktori fokozatot szereztem. 1998-ban ösztöndíjjal Brüsszelben, 2007-ben Párizsban kutattam. 1998-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem környezetjogi tanszékének oktatója vagyok, de vendégoktatóként több más intézményben is tanítottam, tanítok. Az elmúlt tíz évben közel félszáz hazai és nemzetközi publikációm jelent meg. Kutatói-oktatói tevékenységem mellett azonban mindig is erős közéleti érdeklődés jellemzett. Ennek eredményeként 2000-ben a Védegylet alapító tagja, 2003–2008 között szóvivője és programvezetője is voltam a természet- ...