2010. máj 07.

Lassuló sodrás

írta: Rigo'
Lassuló sodrás

A csermelyből patak lett majd folyó. Most kicsit lelassultunk, de nem tervezzük holtágba lefűzni magunkat.

A tegnapi közgyűlésen megünnepeltük az elért eredményeinket, majd küldötteket választottunk (szám szerint ötöt és 3 póttagot) akik a soron következő kongresszuson fogják képviselni izmosodó szervezetünket.

Holnap (szombaton), pedig a Kopaszi-gátra látogatunk egy hamisítatlan családi piknik céljából. Ha esni fog beülünk a Ponyvába, a lényeg, hogy pihenjünk és érezzük egymást. Tervei szerint megjelenik Görög Balázs budaörsi jelölt is a kisfiával, szóval tényleg össz-délbudai lesz az kikapcsolódás. Gyertek el bátran ti is és vegyüljünk!

Ha sikerül beindítani a filmklubot - amire utalnak jelek, bár nem könnyű frekventált és ingyenes helyet találni - akkor mindenképp jó előre meghirdetjük majd itt a moziműsört, nehogy lemaradjatok az olyan népokító gyöngyszemekről, mint a Corporation, vagy a HOME.

Zárszóként hadd ajánljam a MaNcs-ban megjelent interjút Karácsony Gergővel az LMP jövőjéről, igazán tartalmas írás.

Update: Jó tizenöten voltunk és az időjárás is kegyes volt hozzánk. Azt gondolom, hogy nagyon jót beszélgettünk és rengeteg sütit elfogyasztottunk. Már körvonalazódik, hogy az LMP feminista kemény magja Újbudáról fog elindulni. Köszönet mindannyiunknak a részvételért!

Szólj hozzá

program