Jávor Benedek, a kormányprogram kapcsán mondott vezérszónoki beszéde
"Mélységes mély a múltnak kútja."
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!
Thomas Mann a József és testvérei nyitómondataiban borzongató tömörséggel foglalja össze a múlt meghatározó erejét. A múlttal való elfogulatlan szembenézés nélkül nem érthetjük meg a jelent. Minden közösség elveszetté és bizonytalanná válik, ha nem éli meg és nem teszi identitása részévé, ha eltagadja vagy elfelejti a múltját.
A múlt megértése azonban még nem cselekvés. Minden cselekvés, különösen pedig a közösségi cselekvés, egyben a jövő alakítása is. Amikor egy közösség megválasztja döntéshozóit, a saját jövőjét teszi le a kezükbe. Felhatalmazza őket, hogy alakítsák jövőjét – nem csak négy évre, hanem a meghozott döntések hosszú távú hatásait is figyelembe véve, akár évtizedekre, évszázadokra. Joggal várja el, hogy döntéshozói megértsék ezt a felelősséget, és a jövőbe tekintsenek.
Gabriel García Marquez írja valahol, hogy a jövő látható, akárcsak a fény elé tartott papírlap másik oldalán az írás. Felsejlik előttünk a jövő, és a mi felelősségünk, hogy előre kalkulálva a jövő kiszámítható eseményeit, döntéseinkkel erre készüljünk.
A ma előttünk fekvő kormányprogram elveti a jövővel való szembenézés lehetőségét. Középpontjába a múlttal való le- és elszámolás került. Többet foglalkozik az elmúlt 8 év tetteivel, mint a fenntarthatósággal kapcsolatos jónéhány feladattal. Fókuszai itt, 2010-ben, fájóan 20. századiak. Miközben értékelnünk kell számos szükséges és támogatható elemét, szorongató hiányérzet fog el . Vajon a most hivatalba lépni készülő kormány mennyire készült fel a jövő alakítására? Érti-e azokat a történelmi változásokat, amelyek az elmúlt 10-15 évben végbementek?
A választási kampány, majd a kormányszerkezet kialakítása során felmerülő aggályok egy pillanatig sem csillapodtak a kormányprogramot olvasva. Mit kezdjünk 2010-ben egy kormányprogrammal, amely 6-8 homályos mondaton kívül egyáltalán nem reflektál arra az ökológiai válságra, amelynek kezelését a kormányok ma már világszerte az egyik legfontosabb feladatuknak tekintik. Amelyben az éghajlatváltozás fogalma egyáltalán nem jelenik meg, a „fenntartható” kifejezés összesen négyszer, ebből kétszer a fenntartható gazdasági növekedés szókapcsolatban. Nem tartalmaz intézkedéseket, eszközöket, határidőket a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére, a biológiai sokféleség csökkenésének megállítására, vízgazdálkodásunk újragondolására és a vízkészletek minőségének javítására – amelyeket nem csupán nemzetközi kötelezettségvállalások írnak számunkra elő, hanem a jövő nemzedékekkel, a jövő Magyarországával szembeni felelősségérzet is. Mit kezdjünk egy kormányprogrammal, amely 2010-ben nem szól hazánk energetikai kiszolgáltatottságáról, az energiafüggetlenség megteremtésének eszközeiről?
Ha az eddigiekben kételyeink lettek voltak – nem nagyon voltak – arról, hogy milyen mélységig van jelen a fenntarthatóság a kormány gondolkozásában, a kormányprogram arra mindenképpen alkalmas, hogy ezeket a kételyeket eloszlassa.
Nem csak a környezet ügyében mond azonban le a Nemzeti Együttműködés Programja a jövőre való felkészülésről. A méltó és minőségi jövő záloga nem csupán az emberhez méltó létfeltételek biztosítása az utánunk jövők számára, hanem a felnövekvő nemzedékek számára a tudásnak és a tanulás képességének az átadása is. Semmit nem olvasunk a programban a közoktatásról, amely pedig ennek záloga, és a hazai intézményrendszerek egyik legmélyebb válságban lévő területe - ahogy erre többek közt a Köztársasági Elnök felkérésére készült Szárny és Teher című tanulmány is rámutat. Minőségi közoktatás nélkül nincs esélye az országnak, hogy a jövőt szándékainak megfelelően alakítsa, passzív, kiszolgáltatott, félperiferiális szeglete marad a világnak. Mit gondol a kormány a közoktatás céljairól, eszközeiről, forrásairól, intézményeiről, a pedagógustársadalom felelősségéről és lehetőségeiről? A múlt tragédiáinak felidézése nem pótolja a felnövekvő nemzedékek jövőre való felkészítését.
És milyen jövőt képzel Magyarországnak, a magyar gazdaságnak az a kormány, amelynek programjából szinte teljes egészében hiányzik a kutatás és fejlesztés stratégiája, néhány, kisvállalkozásokra vonatkozó mondattól eltekintve? Lépést akar tartani Magyarország a világban végbemenő valódi forradalmakkal, az energetikai, informatikai, tudásforradalommal, vagy egy álforradalom illúziójában ringatva magát végképp lemarad azokról a változásokról, amelyek ténylegesen megszabják a jövőt?
Látja-e egyáltalán a kormány, hogy mi megy végbe a világban, ha a kormányprogram szinte teljes egészében elfelejtkezik arról, hogy Magyarország egy nemzetközi közösség része, amely program nem szól az Európai Unió előtt álló irdatlan feladatokról, és ebben hazánk szerepéről – nagyvonalúan eltekintve attól a ténytől, hogy alig 6 hónap múlva Magyarország átveszi a világ egyik vezető gazdasági-politikai konglomerátumának soros elnökségét? A külpolitikai terveket illetően meg kell elégednünk néhány pontosabban nem körvonalazott utalással bizonyos „keleti országokra”, melyek közé Észak-Korea és Szingapúr éppúgy odaérthető, mint Oroszország vagy Kína. Bízhatunk-e abban, hogy az ezzel a programmal induló kormány felelős, megfontolt külpolitikát fog folytatni?
A kampány, a választások óta eltelt időszak és a kormányprogram alapján egy, a jövőt értő, és azt aktívan befolyásolni szándékozó, 21. századi kormány helyett sokkal inkább egy a de gaulle-i „politique de grandeur” talaján fogant, a 20. századi félmúlt kormánya sejlik fel előttünk. Charles de Gaulle történelmi jelentősége természetesen vitathatatlan, és az a program, amit megvalósított, előkelő helyet biztosított Franciaországnak a 20. század második felében. De hölgyeim és uraim, tisztelt képviselőtársaim: eltelt azóta 50 év.
A múlt helyett ideje volna a jövő felé fordulnunk, mielőtt végleg kicsúszik a kezünkből. Mert Kirgegaard-ral szólva: A jövő közelebb van a jelenhez, mint a múlt.
Jávor Benedek kormányprogram kapcsán mondott vezérszónoki beszéde