2011. már 29.

Komolytalan kerületi vezetés - komoly ellenzék

írta: Rigo'
Komolytalan kerületi vezetés - komoly ellenzék

Vagy tényleg ennyire bénák, vagy ennyire nem becsülnek minket és a demokráciát. Mindkét verzió elszomorító, úgyhogy ideje jelzést adni, hogy nem erről volt szó! - A fenti gondolat jegyében a mai testületi ülés kezdetén, a napirendi vita után az LMP, az MSZP és a JOBBIK képviselői elhagyták az üléstermet. A fidesznek a szeme sem rebbent és eljátszotta egy testületi ülés komédiáját, készülve az egypártrendszerre...

          A mellékelt pillanatfelvételen az látszik, hogy még az ülés napján sem volt elérhető a meghívón kívül semmi a testületi ülések menüpont alatt az újbuda honlapon. Az LMP indokai részletesebben: Mi szeretnénk a 2/3-nyi Bólogató János ellenére is komolyan venni az önkormányzati munkát. Többször jeleztük már, hogy az SZMSZ szerint a testületi ülések előterjesztéseit  hozzáférhetővé kell tenni 6 nappal az ülést megelőzően. Ez nem formaság! Az lenne a cél, hogy minden érintett (beleértve a lakosságot, a civil szerveket és a pártokat) érdemben meg tudja vizsgálni a testület elé kerülő kérdéseket és legyen idő ezeket megvitatni, hogy az ülésekre már felkészülten, felelősségének tudatában ülhessen be a képviselő.

Ezzel szemben az üléseken kiosztásra kerülő anyagok csak arra alkalmasak, hogy bohózattá silányítsák a demokráciát. Szegénységi bizonyítvány egy konzervatív párttól a több mint ezeréves Magyar Állam harcainak talán legnagyobb vívmányát (t.i: a köztársaságot) ennyire becsülni. A fidesz ismét jelét adta, hogy nem nemzeti együttműködésben gondolkodik.  Szavazói támogatását felhasználva (és nem megdolgozva azok bizalmáért) módszeresen öli ki az emberekből a hitet, hogy demokrácia van Magyarországon, és érdemes a közügyekkel foglalkozni. A választásokon nem erről volt szó! Törvényes rendet ígértek Újbudán, de már azokat a szabályokat sem tartják be amiket a szerintük is "csibész" Molnár Gyula legalább komolyan vett.

Nem maradt más hátra, mint a tiltakozás. Tiltakozás a testületben, a blogokon, a párbeszédekben és az utcán. Április 17-én elvárunk a Vörösmarty térre, hogy világossá tegyük a kormánynak: Nem jó az irány, nem erről volt szó!

Szólj hozzá

önkormányzat képviselő testület részvétel