Kontrasztos nap volt a mai. 22 éve a szabad jövő igézetében ünnepeltük a forradalmat, és végre emelt fővel ünnepelhettük a szabadság metaforájaként világszerte emlegetett pesti srácokat. Most a jóléti demokrácia végnapjaira már azt is sikerült elcseszni, hogy ez az ünnep a nemzeti összetartozásé legyen. Pedig 89'-ben még senkit nem zavart, hogy székely Himnusz szólt a megemlékezésen, és Tőkés László nevét skandálta a nép. A Millás tüntetésen szerencsére volt pár magyar zászló végre (s talán nem mindet mi, LMP-sek vittük). Jó lenne úgy nekivágni a következő nehéz éveknek, hogy azt érezné minden magyar: nem leszek magamra hagyatva. Jó lenne azt érezni, hogy ebben az országban nem kell félni, mert szabadság és szolidaritás van. Sőt pártállástól függetlenül egy nemzetet alkotunk. Nem tapossuk a koldusbotra jutókat, meghallgatjuk egymást és dolgozunk akár önkéntesként is a hazánkért, mert pénz az nem biztos, hogy lesz... Pártállástól függetlenül, mindenki érzi, hogy nagy vihar lesz. Ha nem a nemzetközi hírekből, akkor azokon a finom szálakon, amelyek összekötik az embereket, nevezzük Nyelvnek, Kultúrának, Nemzetnek vagy éppen Istennek...

Az első Himnuszt lekéstem a Budafoki úti emléktáblánál, pedig állítólag jól felkészülten beszélt az új jegyzőnk, és éppen őt szerettem volna meghallgatni. Az emlékezés fehér rózsáját azért elhelyeztem itt és a következő helyszínen is. Ezt leszámítva már csak az Újbudai Fiatalok nevű szervezet nyilatkozatait láthattam, amely Molnár Sanyi volt képviselő szerint tényleg pártfüggetlen szervezet, bár ő is a tagja, továbbá Molnár Gyula fia és még egy MSZP-s srác. :-) Engem ez a fából vaskarikára emlékeztet, hiszen életképes civil szervezeteket nem pártok, hanem egy célért tevékenykedő és abban érintett független emberek szoktak létre hívni...

A második Himnuszt a Bartók Béla út 76-nál már együtt énekeltem a tömeggel, ahol Schwéger Tamás emléktáblájánál egykori harcostársa "Dodó", illetve Rétvári Bence országgyűlési képviselő úr szónokolt hosszan és jól arról, hogy a szabadságért minden generációnak meg kell küzdenie. Ebben egyetértett vele a Milla százezres (ellene is) tüntető tömege. Egyedül az újrahantolások cinikus minősítése volt oda nem illő elem egy 56'-os beszédben, de a Fidesz mindig szerette tematizálni, torzítani a történelmet és a közbeszédet. "Dodó" szerencsére nem keverte ide a politikát, egyszerűen és keresetlenül, de jól beszélt. Csatornatölteléknek és gazembernek nevezte Rákosit, s megosztotta velünk néhány élményét a körtéri harcokról. "Dodó" jövőre szeretné a függetlenségi parkot az 56'-os hősök parkjává fejleszteni, ahova kapásból mondott 4 nevet, aki szobrot érdemelne. Igaza lehet, mert a tömegből senki sem tudta, hogy ki volt Dromi, az egyik legsikeresebb magyar vadászpilóta, akit az előadó szerint szintén koncepciós perben ítéltek el.

A harmadik Himnusz éneklés a Műegyetem lépcsőjén történt, ahol az LMP tartott megemlékezést, majd együtt átsétáltunk a Milla tüntetésre a Szabad sajtó útjára és vittük a szép nagy transzparenseinket is. A bevezetőben leírtakat Karácsony Gergő beszéde ihlette.

A Milla tünti legjobb szónoka a most debütáló Védegyletes Papp Réka volt, aminek nagyon örültem. Szerencsére a többi szónok sem fikázta le egy kalap alatt a parlamenti munkát, sőt megjegyezték, hogy van egy vergődő párt odabenn. Ennél többet nem remélhetünk egy olyan formációtól, amely az apolitikus és a bizonytalan rétegek megszólítására próbál építeni, de pár naivabb párttársam azért sértve érezte magát...

A tüntetés izgalmait leöblítő sörözés után még meghallgattam a Ciszterci templomban telt házzal játszott Mozart: Requiemet, mely után az ünnepséget megint a Himnusszal zártuk, s én hazaballagtam az esőben ősziesen borongó gondolataimba merülten...