Épp a szomszédjaimmal takarítottuk a házunk környékét (közel 30 zsák sittet, csikket és üvegszilánkot termelve ki a gyep közül) , amikor kiáltozásra lettünk figyelmesek a tétényi úti házsor felől. Egy nyurga srác kért segítséget és azt kiabálta, hogy „ellopta a pénzt”. Előtte egy fekete pulóveres ember futott. Az első gondolatom, az volt, hogy ez csak vicc, de azután felmértem, hogy inaszakadtából szalad mind a két ember. 

Azonnal ledobtam a kesztyűmet és rossz bakancsomban a tolvaj nyomába eredtem. Az a tömb szélén befordult és felszaladt a lépcsőn, el a nemrég felállított Tavasz III. című bronzszobor mellett, majd a megújult parkon végigfutva áttört a sövényen és átszaladt a Tétényi úton.

Közben egy kék ruhás srác is a nyomába eredt, őt a lépcső környékén megelőztem, majd pár ugrással én is a sövénynél voltam, hogy szembetalálkozzak a Tétényin éppen gyorsító 7-es busszal. A busz előtt kerekező kerékpárosra rákiáltottam, hogy fogja meg a tolvajt, de ő továbbhajtott. Bár a piros buszt végül elengedtem, így is a forgalomban kellett átszaladni az úton, ha nem akartam elveszíteni szem elől. Ennyi adrenalinnal a vérében az ember gyorsan dönt, és meglepően gyorsan mozog. A túloldalon a bűnöző elkezdte eldobálni a lopott holmit. Ez gyakori trükk, hiszen az értékeit visszakapó tulajdonost így sokszor le lehet rázni. Engem azonban az motivált, hogy az ilyen gazembereknek eszükbe ne jusson többet rabolni, vagy legalábbis Újbudán próbálkozni ilyesmivel. Ezért tovább futottam, bár a tüdőm jelezte, hogy már egy évtizede felhagytam a versenysporttal. Szerencsére a rabló edzetlenebb volt és végül gyaloglásba váltott, majd megfordult és a kezembe nyomott egy köteg pénzt, s elkezdett rimánkodni, hogy hagyjam őt békében elmenni.

Két nyitott felső volt a gazemberen, azoknál ragadtam meg és tartottam fogva, amíg nem jöttek a helyszínre a rendőrök. Közben megkerültük a metróállomás üvegbuborékját, így emberünket behúztam a metróbejárathoz és megkértem, a biztonsági őrt, hogy hívja a rendőrséget. Az megtagadta ezt, sőt felszólított a terület elhagyására. (Ennyit a biztonság hamis illúziójáról.) Egy kézzel kellett előhalásznom a telefonomat és felhívni a rendőrkapitány urat. (Sajnos az a tapasztalatom, hogy a 107 és a 112 néha csak hosszú percek után reagál.) A másik üldöző és a sértett fiú is befutott már ekkorra, akinek visszaadtam a pénzét, majd elkezdtük sorra venni, hogy mi hiányzik még.

A rendőrök becsületére legyen mondva a következő pillanatban feltűnt egy járőrpár aki visszakísért minket az eldobált holmikig, majd pár perc múlva az intézkedésre kirendelt nyomozók is befutottak. A tanúvallomások felvételekor derült ki, hogy a fiatal fiútól fenyegetéssel szerezte meg a tolvaj az értékeit, így nem is tolvajt, hanem egyenesen rablót fogtam.

Viccet félretéve, ijesztő, hogy a város egy biztonságosabb részében fényes nappal egy kisebb forgalmú buszmegállóban simán kirabolják a védtelenebb embereket. Ahogy a rendőrök, úgy a fürge lábú LMP-sek sem lehetnek ott mindenhol. Viszont nyitott szemmel járva és közösségben gondolkozva, közös térként tekintve a lakókörnyezetünkre, biztonságot és élhető várost tudunk teremteni mindannyiunk számára. Szerintem ennél nincs fontosabb.

Gajárszki Áron

képviselő

Lehet Más a Politika