2014. okt 18.

Tájkép választás után

írta: bozon
Tájkép választás után

Legelőször is nagyon köszönjük a szavazatokat mindenkinek, aki megtisztelte jelöltjeinket a bizalmával. Én személy szerint nagyon köszönöm azt is, ha a mondanivalónk, programjaink áttanulmányozása után döntött esetleg valaki egy másik párt mellett. Bár minden szavazat alapos mérlegelés után születne! E tudatos szavazók bizalmát igyekszünk a jövőben megszerezni, valamint tenni azért, hogy minél több ember legyen egyáltalán tudatos szavazó.

Örülhetünk az eredményeinknek?

Bár azok számára, akik már alig várják, hogy programjaink megvalósuljanak, a társadalomról alkotott koncepciónk érvényesüljön, sovány vigasz, de a múlt ciklusban bekövetkezett szomorú pártszakadás és frakcióbomlás ellenére sikerült a 2010-es eredményeket megközelíteni. Sőt, a kiszakadt PM-mel együtt jelentősen nőtt a zöld értékek jelszavaival megnyert szavazatszám. Emellett Budapesten a XI. kerület mutatta fel az egyetlen olyan LMP-s polgármesterjelöltet, aki több szavazatot kapott az akkorinál – természetesen leszámítva a 2010-ben LMP-s jelölt nélkül maradó kerületeket. Egy csak belülről látható nagy lépést tettünk tehát afelé, hogy szereplők maradjunk 2014 után is. Megígérhetem, ebben a ciklusban nem lesz pártszakadás, tehát innen már folyamatosan építkezni fogunk.

Mindkét kerületben sikerült képviselőt juttatni a képviselőtestületbe, ami a XI. kerület esetében abszolút minimumelvárás volt, a XXII. kerületben viszont hatalmas fejlődés az eddigi helyzetünkhöz képest. Újbudán esélyünk lett volna a két képviselő bejuttatására is, amihez az kellett volna, hogy minden körzetben összeegyűjtsük a szükséges ajánlásokat. Ezúton is elnézést kérünk azoktól a szavazóktól, akik számára „üresen maradt” a képviselői szavazólap. Hogy a jövőben ez már ne történjék meg, még többet kell dolgoznunk, de várjuk új segítők és tagjelöltek jelentkezését is!

Amúgy viszont – lássuk be – messze nem ez az, amit 2010-ben elképzeltünk. Nem láttuk előre a körülményeket sem – én például 2010-ig amellett kardoskodtam, hogy a demokratikus berendezkedés minősége nem fog romlani –, de ez akkor is csalódás. Nem arra kíváncsiak a választók, hogy miért nem erősödtünk, hanem arra, hogy mekkora súllyal ígérjük, amit ígérünk. Amellett, hogy a következő választásokon már klasszisokkal jobban kell szerepelnünk, mondanivalónk súlyát növeli, hogy a most bejutott képviselők hogyan dolgoznak majd. Az elmúlt ciklus XI. kerületi eredményei alapján pesszimizmusra nincs okunk ez utóbbi téren.

A jelöltség is kötelez

Stabil helyet szereztünk mindkét kerületünkben, így az LMP értékei Dél-Budán önkormányzati szinten képviselve lesznek. Ennek tudatában kérjük továbbra is a választók megtisztelő észrevételeit, javaslatait szűkebb környezetünk működtetése ügyében. Egyértelmű, hogy bejutott képviselőink számára ez innentől fogva munkaköri kötelesség, de a be nem jutott jelölttársam nevében is beszélek, amikor azt írom, hogy a jelöltségünk jelentette kapcsolat a választópolgárokkal nem ért véget. Mostani és leendő szavazóink bizalmát például azzal szolgáljuk meg, hogy hozzánk eljuttatott észrevételeiket továbbítjuk a képviselőtestületben ülő kollégáink felé.

Szólj hozzá

választás értékelés