Már csak pár évünk van, hogy megértsük 56-ot. Nagyon kevés résztvevő él már közöttünk, akik még tudnak emlékezni. Az egyik ilyen az apám. A másik egy névtelen hős, aki viszont nem szeretne emlékezni, mert sok orosz katonát megölt október 23. után. Apám boldogan csacsog a forradalmi eseményekről a filmklubomon, hiszen akkor átélte többször is az életveszélyt. A hős nem ilyen. Nem szívesen beszél. Lassan adja ki a súlyos titkát...

Történt az eset, hogy önkormányzati képviselőként 5 évvel ezelőtt részt vettem a Schwéger Tamás emléktáblája előtt tartott megemlékezésen, ahol Rétvári Bence országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a szabadság nem természetes jogunk. Azt minden rendszerben újra és újra ki kell vívnunk. Mindig meg kell küzdenünk érte. Erős szavak egy KDNP-s képviselőtől a 2/3 idején.

Az évek teltek, és valahogy mindig ehhez az apró táblához sodort a sors október végén. Éreztem: dolgunk van egymással. Talán az öregekkel is, akik könnyes szemmel hallgatták Lamos Józsefet, ahogy Tamásra emlékezett. Azóta József is eltávozott, de a szépkorúak közül sokan még velünk vannak. És szívesen emlékeznek. Évről évre többet beszélgettem velük a régi időkről. Idén már előre megkerestem őket, hogy beszélgetést szervezzek. Erre ők a filmklubomba elhívtak egy körtéri harcost. Egy hőst. Aki a mai napig nem békélt meg a halottaival, akiket a túlvilágra küldött. A harcos elmondta nekem, hogy a legjobb pozíció az oroszok 2. bejövetelekor a Móricz Zsigmond körtér 6-nál adódott. Onnan könnyű volt Molotov-koktélt dobni a körtérre kis ívben beforduló tankok légbeszívóira, ami a motorba húzta ezután a lángokat, és a tank működésképtelen lett. Az alul kimászó katonákat pedig le lehetett géppuskázni. Ilyenek voltak a férfias játékok 60 évvel ezelőtt Budapesten.

Ők maguk elsősorban a Váli utcai iskolában lapultak és nem sok kapcsolatuk volt a többi körtéri harcos csoporttal. Schwéger Tamás azzal is vált a vezetőjükké, hogy mindig hűteni próbálta a harci lázban égő egyetemistákat. A sikeres akciók ellenére november 4. után nem sokáig tudták tartani az iskolát. Viszont nem adták fel könnyen, és a szomszédos egészségház készletéből mentősnek öltözve még napokig végeztek rajtaütéseket az oroszokon, amíg őket is el nem kapták. A hős csodával határos módon szabadult ki a kihallgatása után, amiben szerepet játszott, hogy kiváló helyismeretének köszönhetően tudott menekülni a bérházakon át.

A Bartók Béla út 76. szám előtti megemlékezés után részt vettünk az új körtéri emlékmű felavatásán is. Az eddig jó beszédeket mondó országgyűlési képviselőnk, Simicskó István beszéde most inkább erőtlen volt, amikor az újraépülő pártállam becsületét próbálta védeni. Biztosan ő is érezte: ha méltók akarunk lenni 1956 emlékéhez, meg kell állítani őket.

A kép forrása: budapestcity.org