2016. nov 18.

Biztosan nálunk lesz az olimpia?!

írta: .HajdúAndrás
Biztosan nálunk lesz az olimpia?!

Örömmel fogadtam, hogy Budafok-Tétényben fórumot tartanak a budapesti olimpiáról. Fontos, hogy egy ilyen nagyszabású eseménybe minél szélesebb körben bevonják a lakosokat. Még több reménységgel töltött el, amikor elhangzott, hogy elsőként itt van ilyen fórum. Aztán ez a reménység a rendezvény végére inkább kétségekbe csapott át az olimpia rendezésének racionalitását illetően.

6ojbhti9w0vg9r62s.jpeg

Mielőtt elindultam, a Facebook az „Egymillióan a Los Angelesi olimpiáért” oldalt ajánlotta, valószínűleg a sok olimpiai keresési előzmény miatt. Először nem tűnt fel, mi a probléma, majd rájöttem, hogy ez egy magyar oldal, ami azt akarja, hogy ne itt legyen az olimpia. Ezzel a gondolattal érkeztem meg a városháza dísztermébe, ahol mondjuk úgy, több embert vártak a megjelent 20–30 főnél, de legalább nem kellett aggódni, hogy valaki felállít, mert két széket is elfoglalok (már tél van, kabát, sapka, sál…). Az esemény kezdete persze 10 percet csúszott, ami önmagában nem gond, de mivel később többször hivatkoztak rá, hogy a magyar prezentációk itt-ott a világban milyen sikereket értek el a pontos időbeosztásuk miatt, már picit ront az élményen.

Átlendülve ezen az akadályon a résztvevők rögtön benyomtak egy promó filmet, majd mikor a lámpák újra égtek, szépen bemutatkoztak. Az eseményen részt vett dr. Schneller Márton Domonkos, a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. felügyelőbizottsági tagja, Martinek János olimpiai bajnok öttusázó, Karsay Ferenc Budafok-tétényi polgármester, Szabolcs Attila helyi országgyűlési képviselő, és később csatlakozott még Bóta Kinga olimpiai ezüstérmes kajakozó is.

A fórum fő részét képezte az előadás, amit dr. Schneller Márton Domonkos mutatott be. Kicsit fura volt számomra, de lehet ez valami harcitaktika-féle a budapesti olimpiáért (csak, hogy biztosan nyerjünk): az előadást a két versenyben maradt város lesajnálásával kezdte, mondván egyértelmű, hogy Budapest a legbiztonságosabb város. „Gondoljunk csak Párizsra, mi történt ott.” Mint jó állampolgár, én elhittem neki, hogy a magyar hatóságok itt azonnal lecsaptak volna a terroristákra; itt ilyen nem történhetett volna meg, persze hogy nem. A bemutatón elhangzottak még olyan kijelentések, mondatok mint:

  • Itt nem fognak maradni kihasználatlan, lepusztult épületek, építmények.
  • Fontos, hogy nemcsak olimpia lesz itt, hanem paraolimpia is.
    Sok ember fogja látni a Parlamentet és magát Budapestet a tv-ben (valóban).
  • Barcelonával példálózott, hogy ott milyen nagyszerű olimpia volt, és ilyen lesz itt is (rögtön Európa harmadik leglátogatottabb városa leszünk).
  • Aki nem látja a számokat, az nem ért a témához (gondolom itt az olimpia költségvetésére gondolt).
  • Létező építmények vannak a tervekben. Helyszínként fog szerepelni a Papp László Sportaréna, a Groupama Aréna, a Veszprémi Aréna, a győri Audi Aréna (minden, aminek a nevében aréna van), valamint Szeged és Debrecen is, szóval az egész ország.
  • A közlekedésről csak pár megjegyzést tett. A legfontosabb szerinte a csepeli hév átalakítása gyorsvillamossá, a Galvani híd megépítése, amivel több kerület is jól járna, a reptérhez vezető gyorsvasút és úthálózat, a Kisföldalatti új megállóinak létesítése és felújítása, valamint a mostanában örök kedvenc, az M3 teljes akadálymentesített felújítása is.
  • 90 percen belül bárhova el lehet majd jutni, bármelyik olimpiai helyszínre (bár ezt a MÁV mai helyzetét ismerve elég nehéz elképzelni).
  • Főleg ideiglenes építmények lesznek, amiket az esemény után majd visszabontanak, de lesz új is, mint például az óbudai Velodrom. Azt hozzá kell tennem, hogy az Etele térre tervezett ideiglenes röplabdacsarnok miatt akarja a kormány száműzni az új budai szuperkórházat a XI. kerület Dobogó nevű városrészére, ahol az eredetileg tervezett Etele téri helyszínnel szemben csak a zöldterületeket tönkretével lehetne építkezni.

A többé-kevésbé részletgazdag előadás és a maximálisan hatásvadász képek, látványtervek után engem majdnem meggyőztek, hogy Budapestnek márpedig kell ez az olimpia.

20160414budapest-2024-bp2024-logo-palyazat1.jpg


Aztán viszont jött a fórum másik fele, a kérdések, vagy ahogy én fogalmaznék: „az igazán nehéz rész”. A résztvevők nekiestek az olimpiának, és a szép látványtervek után felmerültek egyéb fontos szempontok is. Felvetődött, hogy miért nincs népszavazás erről. Itt a válasz az volt, hogy benyújtották, de aki benyújtotta, nem kezdte el az aláírásokat összegyűjteni.

Az egyik hazafias helyi képviselőnő megkérdezte milyen szerepe van Budafok-Téténynek az olimpiában, erre megkaptuk, hogy nálunk lesz az egyik legizgalmasabb verseny, a lövészet, méghozzá Nagytétényben!

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyibe is kerülne ez az egész nekünk. Nos, a válasz nem kevesebb, mint 774 milliárd Ft, ami majdnem a duplája a 4-es metró költségének, és ebben még nincsenek benne azok a beruházások, amelyek "egyébként is szükségesek"! Például a Puskás Ferenc stadion, a Galvani híd és a közösségi közlekedés fejlesztése. Az LMP véleménye szerint nem is kellene pályázni az olimpia megrendezésére. A mi szívünket is megdobogtatja a magyar himnusz, amikor valaki aranyérmet nyer, de hazánk mai helyzetében, amikor 4 millió ember a létminimum környékén vagy alatta él, amikor az oktatás és az egészségügy romokban hever, akkor a gazdaságilag nem megtérülő olimpiánál fontosabb dolgokra kellene költeni az adófizetők pénzét. Ráadásul ahol ilyen nagy pénzek mozognak, ott óhatatlanul felmerül a korrupciós kockázat.

Kérdés volt még, hogy hol lesz a záró és nyitóünnepség (új Puskás stadion), mennyien látogatnak majd el, és hol lesznek elszállásolva (egy Sziget fesztiválnyi emberrel számolnak csak amúgy), milyen volt a dohai prezentáció (fantasztikusan jó, nem csúsztunk ki az időből), mi van a pályaudvarokkal (mindent felújítanak, kivéve a Keletit, a Déli megszűnik fejpályaudvarként). Tehát ezekre mind megkaptuk azt az ugyanannak tűnő, semmi többet nem mondó olimpiás választ, amit már a kérdés feltételekor tudtunk más forrásokból.

Két kérdést azért feltettem én is, de ezeket még akkor írtam fel, amikor lelkes voltam, az egyik, hogy mennyibe kerülnek majd a jegyek és meg lehet-e ezt majd fizetni egy magyar ember számára, és hogy ha önkéntes akarok lenni, mi a teendő. Kicsit ismét felcsillant a szemem, amikor azt mondták, hogy a magyar lakosoknak olcsóbb lesz, de félnek, hogy ezzel majd visszaélnek. Majd ismét elment a kedvem, mikor azt hazudták, hogy itthon mekkora önkéntességhullám van.

Egy pillanatot még kiemelnék, ami valamilyen fura belső jókedvre derített. Egy civil megjegyezte, hogy a Budapest 2024 (húsz huszonnégy) nyelvtanilag nem helyes, amivel a polgármester is egyetértett. A válasz az volt, hogy szeretnék ezt az olimpiai fesztiválszerűséget a fiatalabbakhoz közelebb hozni, ez indokolja a név- és a logóválasztást is.

Mikor a kérdések is lementek, és mindenkiben égett az olimpiarendezés tüze (vagy épp a horribilis költségeken tűnődött, hogy mennyi minden fontosabb dologra is el lehetne ezt költeni), be is zárták a fórumot, amit nem terveztek ilyen hosszúra. A technikai hibáknak és a sok kérdésnek köszönhetően volt ilyen hosszú a rendezvény, hiába akarták lezavarni hamar. Sajnos, a végén nem volt bennem akkora bátorság, hogy elhozzak egy Budapest 2024-es gumi karkötőt, pedig milyen jó lett volna morzsolgatni, mikor a mellettem álló kedves magyar emberek épp „migránsoztak” a villamoson.

 

ham

Szólj hozzá

olimpia Budapest Los Angeles