Dél-Buda másképp

Buda népszerű blogja


2011. jún 20.

Most akkor ki is az ellenzék?

írta: Rigo'
Most akkor ki is az ellenzék?

A politika pszichológiai mozgatórugóinak egy szép példája a frissen megjelent újbudai sajtóközlemény a körtér felszíni rendezéséről. „ Újbuda Önkormányzata sajnálatosnak tartja azt, hogy az LMP a valóságnak nem megfelelő információkat közöl tényekként a honlapján, ráadásul egy olyan előterjesztéssel kapcsolatosan, amely éppen azok érdekeivel nem foglalkozik, akik nap kint nap ki vannak téve a döntés következményeinek.”

Újbudán a választások után megállt az élet. Ősszel minden párt azzal kampányolt, hogy százával hiányoznak bölcsődei, óvodai férőhelyek, hogy túl sok a korrupciós ügy és nem fordít a kerület kellő figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére. A kampány heve azonban rögvest elpárolgott amint a ...

Tovább Szólj hozzá

önkormányzat újbuda részvétel lmp előterjesztés

2011. jún 13.

képviselő-testület: "Árnyékolás" hat órában

írta: eperfa
képviselő-testület: "Árnyékolás" hat órában

Miként ezt a testületi ülések szűk közönsége megszokhatta, a május 26-i közgyűlésen is igen aktív volt a két fős LMP-s frakció. Ezzel együtt az ülésen meglepő döntés nem született, inkább látszatcsörték zajlottak, mivel mi is visszavontuk az előterjesztésünket.

Városfejlesztés, városüzemeltetés

Az előterjesztések kronologikus bemutatása helyett érdemes máris kiemelni, hogy egy kérdésben teljes nézetazonosság uralkodott a képviselők körében. Mindenki támogatta azt az előterjesztést, amely változtatási tilalommal kívánja segíteni, hogy a kerület albertfalvi részén megmaradjanak az 1920-as, 1930-években épült hangulatos, emberléptékű, kisvárosias lakónegyed városképi adottságai.

Az ülés elején Gajárszki Áron ...

Tovább Szólj hozzá

oktatás kultúra gyermek gazdagrét képviselő testület előterjesztés albertfalva

2011. már 20.

márciusi testületi ülés: Keményedő viták, felemás eredmények

írta: Rigo'
márciusi testületi ülés: Keményedő viták, felemás eredmények

Igen sok késéssel, 14:40-kor nyitotta meg a polgármester az ülést , amit Iván szóvá is tett. Napirend előtt elmondom , hogy a februári ülésen elfogadott, az én előterjesztésemet figyelmen kívül hagyó határozat értelmetlen volt, miközben a házhoz menő szelektív szemétgyűjtésre szánt pénz a társasházak lassú csatlakozása miatt kezd elszállni. Ezért felkérem a képviselőket, hogy Catóként szajkózzák mindenkinek ezután: "Egyébként javaslom, hogy kérjenek házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést!" Később az ülés során többször elismétlem ezt, egy-egy felszólalásom után, ami annyira sikeres lesz, hogy a végén a polgármester 19:45-kor így zárja az ülést: "...és gyűjtsünk együtt szelektíven!"

 

...
Tovább Szólj hozzá

közlekedés önkormányzat kerékpár költségvetés képviselő testület előterjesztés bajomi gajárszki

2011. jan 20.

Felkavart állóvíz (közügyek újbudán)

írta: Rigo'
Felkavart állóvíz (közügyek újbudán)

Beszámoló két hangra a január 20-i testületi ülésről

Gajárszki Áron : A 11. kerületi LMP-frakció első testületi előterjesztését leszavazta a fideszes többség, mert bár elismerték, hogy a főváros nem tesz semmit, úgy ítélték meg, hogy ettől még nem feladatunk megoldásokat keresni arra, hogy emberek halnak meg naponta az utcán - más szóval a hajléktalankérdésre. Az elhúzódó vita végén Molnár László (KDNP)szociális ügyekért felelős alpolgármester kért időt május 31-ig, hogy a fővárosi koncepció ismeretében és az ombudsmanni vizsgálatot követően hozzunk döntést. Ezzel elérték, hogy az idei költségvetésben már ne szerepeljen ez a beruházás.

De haladjunk sorban! Először is volt egy napirend előtti felszólalásom, a ...

Tovább Szólj hozzá

önkormányzat hajléktalanság egyházak előterjesztés bajomi gajárszki gyorgyevics

süti beállítások módosítása