2010. feb 03.

Akik elhozzák a változást: Tanár úr

írta: Nosfi
Akik elhozzák a változást: Tanár úr

Budapest 17. választókerület, Gazdagrét, Kelenvölgy, Madárhegy, Őrmező, Sasad, Rupp-hegy: Bajomi Iván       

22 éve élek Gazdagréten. Szociológusként az ELTE-n tanítok és kutatok. Aktívan vettem részt abban a civil megmozdulásban, amely sikeresen megakadályozta, hogy benzinkút épüljön a Gazdagréti téri óvoda mellett. Kezdettől részt veszek az oktatásügyi egyenlőtlenségek mérséklését előtérbe állító LMP-s oktatási koncepció kidolgozásában. Több alkalommal szerveztem faültetést a környéken, a képen egy általunk ültetett fenyőfa előtt állok.

Fő célom, hogy a sárdobálást és az egymásra mutogatást érdemi társadalmi párbeszéd váltsa fel. Megválasztásom esetén kezdeményezni fogom, hogy az oktatásfejlesztés alapvető céljairól konszenzus jöjjön létre a demokratikus politikai erők, a szakmai és a civil szervezetek között. Szorgalmazni szeretném, hogy az iskolák a közéletben való részvételre, a természeti környezet megóvására is felkészítsék diákjaikat. A közeljövőben másokkal összefogva egy olyan mozgalmat kívánok elindítani, amely hatékonyan tud fellépni a hajléktalanság felszámolása érdekében. Előmozdítanám, hogy a lakóházak felújításakor nagyobb támogatást élvezzenek az energiatakarékos beruházások, és hogy a panel-felújítások során fiatal képzőművészek bevonásával igényesebbé váljon a házak homlokzata. Fel kívánok lépni annak érdekében is, hogy kevesebb zajjal járjon a lakótelepeken a fűnyírás, és további zajvédő falak épüljenek a meglévő autópálya-szakaszok mellett. 

Ha szívesen támogatja céljaimat, kérem, segítsen ajánlószelvényével és szavazatával!

Telefon: 06-20-2406806
E-mail: bajomi.ivan@lehetmas.hu


Kopogtatócédula-gyűjtőhely:

Őrmező:
Hajdu Gábor
1112 Budapest, Neszmélyi út 38. II/3
30/328-5616
Időpont: Hétköznap reggel 7:00-8:30, délután 17:30-19:00, egyéb időpontban a postaládába be lehet dobni. Ha nem sikerül bejutni a házba, akkor telefonon segítek.1118 Budapest, Regős köz 3.

Gazdagrét alsó rész:
Kis Kékség
1118 Budapest, Regős köz 3.
Nyitvatartás: H-P: 14-18

Gazdagrét felső rész:
Biorét biobolt
1118 Budapest, Kaptárkő u. 7.
Nyitvatartás: H-P: 10-19, Sz: 10-14


Sasad:
Almássy feliratú postaláda
1112 Gulyás u. 22/3

Rupp-hegy, Madárhegy:
Simor Máté
1112 Árnika u. 11.
20/2406806

Szólj hozzá

választás gazdagrét madárhegy kelenvölgy ajánlószelvény őrmező bajomi