Dél-Buda másképp

Buda népszerű blogja

2010. feb 03.

Akik elhozzák a változást: Tanár úr

írta: Nosfi
Akik elhozzák a változást: Tanár úr

Budapest 17. választókerület, Gazdagrét, Kelenvölgy, Madárhegy, Őrmező, Sasad, Rupp-hegy: Bajomi Iván        

22 éve élek Gazdagréten. Szociológusként az ELTE-n tanítok és kutatok. Aktívan vettem részt abban a civil megmozdulásban, amely sikeresen megakadályozta, hogy benzinkút épüljön a Gazdagréti téri óvoda mellett. Kezdettől részt veszek az oktatásügyi egyenlőtlenségek mérséklését előtérbe állító LMP-s oktatási koncepció kidolgozásában. Több alkalommal szerveztem faültetést a környéken, a képen egy általunk ültetett fenyőfa előtt állok.

Fő célom, hogy a sárdobálást és az egymásra mutogatást érdemi társadalmi párbeszéd váltsa fel. Megválasztásom esetén kezdeményezni fogom, hogy az oktatásfejlesztés ...

Tovább Szólj hozzá

választás gazdagrét madárhegy kelenvölgy ajánlószelvény őrmező bajomi

2010. feb 03.

Akik elhozzák a változást: Az alapító

írta: Nosfi
Akik elhozzák a változást: Az alapító

Budapest, 15. választókerület, Újbuda: Jávor Benedek         

1972-ben születtem Budapesten. 1997-ben végeztem az ELTE biológus szakán, ugyanitt 2006-ban biológia tudományokból doktori fokozatot szereztem. 1998-ban ösztöndíjjal Brüsszelben, 2007-ben Párizsban kutattam. 1998-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem környezetjogi tanszékének oktatója vagyok, de vendégoktatóként több más intézményben is tanítottam, tanítok. Az elmúlt tíz évben közel félszáz hazai és nemzetközi publikációm jelent meg. Kutatói-oktatói tevékenységem mellett azonban mindig is erős közéleti érdeklődés jellemzett. Ennek eredményeként 2000-ben a Védegylet alapító tagja, 2003–2008 között szóvivője és programvezetője is voltam a természet- ...

Tovább Szólj hozzá

választás újbuda lmp ajánlószelvény

2010. feb 03.

Akik elhozzák a változást: Pollack

írta: Nosfi
Akik elhozzák a változást: Pollack

Budapest, 32. választókerület, Budafok-Tétény: Polákovics Balázs     

26 éves vagyok, 26 éve élek a kerületben. Itt tanultam meg járni, biciklizni és csókolózni, ide jártam óvodába és általános iskolába. A gimnázium elvégzése után az ELTE történelem szakán szereztem diplomát, szociológiai tanulmányokat is folytattam. Az egyetem utolsó évében részt vettem egy kutatócsoport munkájában, ahol hazánk zöld pártjainak történetét dolgoztam fel, így kerülve közelebbi kapcsolatba az LMP-vel. Országunk és kerületünk is sokat fejlődött az utóbbi húsz évben, de ez a fejlődés sok káros hatást is maga után vont. A közösség számára több alapvetően fontos dologról feledkeztek meg a politikusok, mert nem az emberekkel együtt, hanem ...

Tovább Szólj hozzá

választás budafok ajánlószelvény polakovics

2010. feb 03.

Akik elhozzák a változást: A Zember

írta: Nosfi
Akik elhozzák a változást: A Zember

Budapest, 16. választókerület, Kelenföld: Diószegi Ernő   

1955-ben születtem Budapesten. Közgazdász-agrármérnök vagyok, 30 éve a kerület lakója. Voltam hitelezési osztályvezető, igazgató és vállalkozóként biztosítási ügynök. Jelenleg kockázatkezelő vagyok egy garanciaszervezetnél - politikával a tavalyi év közepéig nem foglalkoztam. Ekkorra érett meg bennem a gondolat, hogy a politikai rendszer alapvető változtatásra szorul, és ezért nekem is tennem kell. Ezért léptem be az
LMP-be, mert egyedül ezt a pártot tartom alkalmasnak arra, hogy ezt a célt megvalósítsa. A politikai vízióm a korrupciómentes Magyarország megteremtése, ahol minden állampolgár számára adott az aktív politikai részvétel, a jövő formálásának esélye, ...

Tovább Szólj hozzá

választás kelenföld ajánlószelvény dioszegi

süti beállítások módosítása