Négyigenes népszavazás
Lose-lose helyett win-win, avagy miért szavazzunk igennel a népszavazás kérdéseire az LMP szerint.
Erőss Gábor írását a Hírszerző oldaláról vettük át.
Ezekről a kérdésekről nem lehet népszavazást kiírni.
Hogy miről lehet, az egy évnyi hercehurca után nemrég derült ki: bizonyos munkavállalói jogokról, a munkanélküli járadék folyósításának időtartamáról és a tankötelezettség korhatáráról. Talán a nyugdíj-kérdésekről is; ezt még nem tudjuk.
A népszavazósdi – amit sokan érthető gyanakvással fogadnak – nem hirtelen jött ötlet az LMP-nél. A fenntarthatóság és az igazságosság mellett a részvétel a harmadik alapértékünk. Remélem, nem sokkolja az olvasókat, de mi szeretjük a népszavazást! Az LMP alkotmánykoncepciójában a helyi népszavazások lehetőségének bővítésére tettünk javaslatot, és az ún. Alaptörvény népszavazásra bocsátását is szükségesnek tartottuk volna. Persze ismerjük az ellenérveket, s tudjuk: minden népszavazás csak annyit ér, amekkora teret nyit a közügyekről folytatott nyilvános diskurzusnak, a deliberatív döntéshozatalnak. Ennek lehetőségei ma Magyarországon igencsak korlátozottak. Kezdeményezésünkkel a szabad véleménycsere terét is bővíteni szeretnénk! Ha ez sikerül, már nem vágtunk bele hiába.
Ez tehát kezdeményezésünk egyik tétje. A másik az, hogy megmutassunk valamit az LMP víziójából. De lássuk a kérdéseket, és válaszaink indokait.
A tankötelezettség korhatárának leszállítása, a kormány saját bevallása szerint közel ötezer pedagógus elbocsátásával, és négy év alatt 76 milliárd forint megtakarítással jár. Az eltitkolt, de aztán kiszivárgott kormányzati hatástanulmány ugyanakkor azzal is számol, hogy nőni fog a szakképzettség nélkül az iskolarendszert elhagyók száma. Akikből jó eséllyel munkanélküliek lesznek, a szociális ellátórendszer kliensei. A16-évre leszállított korhatár „a képzetlenül kikerülők munkanélküliségi kockázatát is magában rejti”; ezt írják a Hoffmann Rózsa által aláírt hatásvizsgálat szerzői. Ennek költségét elmulasztották elhelyezni a mérleg másik serpenyőjébe.
Különben is hová mehetnének el dolgozni a képzettség nélküli fiatalok, ha egyszer a kormány képtelen munkahelyeket teremteni? Ha most cinikusan azt mondjuk: „utálod a sulit? oké, akkor hagyd ott!", azzal egy életre vakvágányra küldjük őket. Ugyanakkor a renitens diákok problémája egy valódi probléma, csak éppen nem ez a megoldása! Át kell alakítani az oktatást, hogy a lemaradók felzárkózzanak, megkapják az egyénre szabott segítséget, már kisgyerekkortól kezdve, és hogy szakmát szerezhessenek – és szeressenek iskolába járni! Ha nem éri őket annyi kudarc az iskolában, és ha pszichológusok, fejlesztőpedagógusok, pedagógiai asszisztensek foglalkoznak velük, sokkal kevésbé fogják zavarni az órát. A 18 év nem önmagában fontos, hanem azért, mert akkor a tanulók nagy többsége befejezett iskolai végzettséggel hagyná ott az iskolapadot.
A munkanélküli segélyt eddig – bizonyos feltételek teljesülése esetén – 9 hónapig folyósították. A Fidesz-kormány ezt most lecsökkentette 3 hónapra. Ábrándozásra kevéssé hajlamos munkagazdászoktól tudjuk, hogy „a munkanélküli járadék jogosultsági szabályai a legutóbbi változások után már egyedülállóan szigorúnak számítanak a fejlett világban. A három hónapra csökkentett maximális jogosultsági idő fele akkora, mint az Egyesült Államokban és Csehországban, ami utánunk a második a sorban az Európai Unió tagországai között.
A munkanélküli ellátás optimális hosszának kiterjedt irodalma alapján a jogosultsági időt és a helyettesítési rátát is jelentősen növelni kellene. A munkanélküliségi ellátások ellenösztönző hatásainak ellensúlyozására sok más országban nem az ellátás összegének vagy időtartamának csökkentését, hanem olyan eszközöket alkalmaznak, amelyek nem járnak egyben a szegénység növekedésével is.
Ilyen eszköz lehet az együttműködési kötelezettségek szigorítása, vagy a munkába állás esetén várható jövedelem növelése a munkanélküli segély fokozatos csökkentésével. Ha a kormány a munkába állást akarná ösztönözni, akkor ilyen megoldásokat keresne! Enélkül hovatovább már csak a fideszes rokonok találnak állást ebben az országban.
De a kormánynak szemmel láthatólag nem a munkahelyteremtés célja, csak a spórolás. Vagy ha őszintén ez a célja: akkor végzetesen tájékozatlan.
A maradék két kérdésnél felmerülhet, hogy az LMP által eltörölni kívánt intézkedések célja a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele, s ha kezdeményezésünk sikerrel járna, azzal éppenséggel a munkahelyteremtést akadályoznánk, botot dugnánk a vállalatok küllői közé. Különben is hajlamosak vagyunk az efféle butaságokra, már az alapító nyilatkozatunkban is szerepel, hogy: „A kapitalizmus vesztesei, az elnyomottak és kiszolgáltatottak oldalán állunk. Fellépünk a kizsákmányolás minden formája ellen…”
Tény, hogy a nemzetközi szakirodalom általában a munkaerőpiac rugalmasságának növelése mellett érvel. De nem ismerünk olyan szakcikket, amely azt bizonyítaná, hogy kimondottan attól nőne a vállalatok foglalkoztatási kedve, hogy a dolgozókat a korábbinál nagyobb mértékben korlátozhatják abban, mikor vehetik ki a szabadságukat, vagy éppen attól, hogy a próbaidő 3 helyett 6 hónapos is lehet. Ennél sokkal fontosabb tényezőnek tűnik az általános gazdasági környezet, továbbá a vállatokra rakodó adó-és főleg adminisztratív terhek, de persze mindenekelőtt a kereslet alakulása. S ha már rugalmasság: az ún. atipikus foglalkoztatási formák, így a részmunkaidő vagy a távmunka ösztönzése sokkal több munkahely létrejöttét eredményezné.
A kiszolgáltatottság növelése önmagában biztos nem segít. Nem attól lesz több munkahely, hogy a dolgozókat fél évig bizonytalanságban tartják. Kevés olyan munkát lehet elképzelni, ahol nem elég 3 hónap arra, hogy a munkáltató megismerje a dolgozó képességeit. A próbaidő alatt a munkavállaló kiszolgáltatott, és jogai is szűkebbek (például nem mehet szabadságra). Sajnos egyes vállalkozásoknál előfordul, hogy bizonyos munkaköröket folyamatosan próbaidősökkel töltenek fel, aztán nem kötnek velük szerződést – ha a próbaidőt meghosszabbítják, akkor ennek a visszaélési formának az aránya nőni fog.
Ami a fizetett szabadságot illeti, itt 7-8 nap a tét. Látszólag semmiség. 20 napról indul a fizetett szabadság, és az életkorral fokozatosan növekszik (ezt a „progresszivitást” is el akarta törölni a Fidesz, ám végül ettől a szándékától elállt.) Az új Munkatörvénykönyvében foglalt szabályozás szerint csak 7 napról dönthet szabadon egy fiatal munkavállaló. Ez másfél hét. A mi javaslatunk szerint 14 napról, ami két hét közös nyaralást biztosít az ifjú párnak/kisgyermekes családnak, és még télen is legalább egy szűk hetet, amit egy időben tudnak kivenni. A kisvállalatok közül néhánynak, ez tagadhatatlan, nehézségeket okozhat így a munkaszervezés, de mi ez ahhoz képest, ahány intézkedés sújtotta őket a Fidesz-kormány alatt? Például: járulékemelés, a bevallások gyakoriságának növelése, kötelező kamarai tagság, s mindenekelőtt a kiszámíthatatlan, gyakori, ötletszerű évközi jogszabály-módosítások.
Legalább a szabadságunkról dönthessünk szabadon! Ha a munkaadó mondja meg, hogy a dolgozók mikor vehetik ki a szabadságukat (vagy legalább annak kétharmadát), azzal úgy alázzák porig a dolgozókat, hogy attól még a gazdaság versenyképessége jottányit sem javul. Ki az, aki jól teljesít, miközben arra gondol, hogy a felesége/férje és a gyerekek közben nélküle nyaralnak a Balatonon, vagy nélküle mentek el meglátogatni a nagymamát?
A rendszerváltók álma a szociális piacgazdaságról szólt. Az LMP tehát egyfajta szerződést kínál a KKV-knak: mindent megkapnak a sikerhez, mindenekelőtt járulékcsökkentést, továbbá: az adminisztratív terhek jelentős mérséklését és, végül, de nem utolsó sorban, kiszámítható szabályozást. A dolgozók hadd vegyenek ki 14 napot szabadon, s hadd ne kelljen 3 hónapnál többet próbaidőn tölteniük!
A játékelméletben az ilyen helyzetekre mondják: win-win. Mindenki nyerne rajta. Amit a Fidesz csinál, az a lose-lose. Mindenki veszít. Ne legyünk lúzerek!
A szerző szociológus, az LMP Országos Választmányának stratégiai-közpolitikai ügyvivője
