A kerületi Szkéné színházban működő Pintér Béla Társulatot már említettem itt a blogon egyszer. Annyit szeretnék hozzátenni, hogy életemben talán először, de végre találkoztam egy géniusszal. Pintér olyan drámaíró, amilyennek Márai szerint kell lenni az íróknak. Rendkívül alapos megfigyelő, aki fáradhatatlanul gyűjti az információkat és folyamatosan interpretálja az objektív valóságot a közönsége számára. (14 év alatt 17 darabot írt.) 

 Szutyok története kerek egész. Senki sem hibázik, mindenki a jelleme szerint cselekszik és halad a végkifejlet felé. Szutyok története fájdalmas korrajz, látlelet egy társadalomról amit olyan jelenségek feszítenek, amiknek már senki nem látja a gyökerét. Meg sem próbál megoldást kínálni, hiszen az már propaganda volna. Nagyon kényes témát ír le nagyon precízen, mindenféle politikai vagy ideológiai részrehajlás nélkül, amire a többi kilencmillió-kilenszázkilencvenkilencezer-kilencszázkilencvenkilenc magyar képtelen. Pintér színháza nem torzít. Annyira hiteles karakterekkel operál, hogy a taps felhangzásakor percekig győzködi magát az ember: ezek csak színészek és nem pszichopaták, gyilkosok és árulók. Az alig két órás darab ellenére a figurák jelleme olyan részletgazdag  mint mondjuk a több ezer oldalas Trónok harca szereplőinek. Pár napja voltam egy beszélgetésen, ahol egy kritikus a PBT díszleteit cikizte főként az olcsóságuk miatt. Feleségem komoly színházrajongó, de őt is lenyűgözik az egyszerűségükben is tökéletes díszletek. Szerintünk a díszlet jelez, esetenként nagyon szórakoztatóan formálja meg a színt, de a darabot a színészeknek kell elvinni és ők meg is teszik. Minden dicséret megilleti a Társulatot. Akit az egyik darabban talán kevésnek éreztünk, ma rácáfolt minden kritikára.

Hab a tortán, hogy Pintér Béla színésznek is hatalmas. Egy darabban 3-4 mellékszereplőt is megformál, esetenként a felismerhetetlenségig elváltoztatva magát. Nekem, mint nézőnek nem az számít, hogy mikor kap Jászai-Mari, Kossuth, Grammy vagy Nobel-díjat és főleg nem az, hogy hányat. Ez csupán száraz adat lesz majd egyszer az unokáink magyar könyvében. Nézőként az számít, hogy valamennyi eddigi és következő darabját megnézzem legalább egyszer; valamint ha lehetőségem lesz rá, hassak oda, hogy kőszínházat kapjon egyszer a magyar nemzet egyik legfontosabb rendezője.