2012. dec 06.

Káosz Bizottság

írta: Rigo'
Káosz Bizottság

A héten ismét összeült az újbudai gazdasági bizottság, amely 3 korábbi testület (a közbeszerzési- a vagyongazdálkodási- és a városfejlesztési bizottság) feladatait próbálja maximális túlterheltséggel és teljes fejetlenség árán egyesíteni. Eredményként 1,5 órával a közbeszerzési ajánlatok bontása előtt kiküldött meghívókról és az üléseken kiosztott, komoly átalakításokról szóló előterjesztésekről tudok beszámolni. A törvényes rend helyett kapkodó fejetlenséget hozott a Fidesz az újbudai hivatalba...

Bár az ülés előtt két munkanappal (és egy hétvégével) mindig kapunk egy CD-t a várható előterjesztésekkel, de a keddi napig mindig befut még pár. Ezeket aztán úgy tekinti a Fideszes elnök, hogy időben megkaptuk, feltételezve a 24 órában online és mindig ráérő képviselőket. (Havi 100-130 ezer forintért.) A héten rekordot döntöttünk sürgősségi előterjesztésekben, amiből a legszebb az volt, hogy a ~12-ből 9 előterjesztést csak a helyszínen kaptunk meg, de az ülésen már az elnök sem tudta követni, hogy hol is tartunk. Az Újbuda Prizma Kft. (önkormányzati cég) beállította egyéni rekordját 6 db sürgős kérelemmel.

A "jól előkészített" vita során arra jutott a bizottság, hogy ne is szakaszonként bővítse a hétvégi Vahot utcai piacot a Prizma, hanem zárjuk le egyben a teljes parkolót (közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva) plusz a szomszédos parkolót is zárjuk le bolhapiac céljára. A döntések előkészítésnél még szinte soha nem vették a fáradságot egy felméréshez, de az ügyvezető becslése szerint nem parkol sok kocsi szombaton a környéken. Hát én nagyon mást szoktam látni... Szerintem aki teheti, az év végéig kerülje el autóval a szombatonként a Bikás-park környékét!   Annyit sikerült azért elérnem, hogy a cég alapító okiratát legalább nem módosítottuk sürgősséggel, hanem bekértük a felügyelő bizottságának a véleményét. Megjegyzem, folyamatosan adjuk a bevételi forrásokat a cégnek, de az ettől nem gazdálkodik kiegyensúlyozottabban, csak egyre éhesebb lesz. A szocialista Görög András kért is egy áttekintést, hogy milyen extra profittermelő tevékenységeket kapott meg eddig az önkormányzattól a Prizma, de csak egy nagyon hiányos salátát kaptunk, ami nem tartalmazta például a parkolóüzemeltetés bevételeit. Nem mellesleg ezekben a parkolókban már építőanyagot is elkezdtek tárolni. Más (gazdagréti és maximálisan kihasznált) parkolóra meg telephelyet szeretnének bejegyeztetni. Ezt már nem is értem igazából... (Ha kapunk egy részletes és értékelhető áttekintést a cég tevékenységbővüléséről, ígérem közzé fogom tenni.)

A bevezetőben említett közbeszerzési ajánlatbontás amúgy olyan apróságról szólt, hogy melyik cég fogja a Gombát végre felújítani potom 300 millió forintos összegért...

A kiküldött napirend szerint tárgyaltuk volna az 1-es villamos Budára vezetésével kapcsolatban kivágandó fák ügyét is, azonban ezt előkészítetlenség miatt végül levettük a napirendről. Kicsit nehezen derült ki az anyagból, hogy 11 fenyőt kell kivágni, ill, hogy mikor indul a kivitelezés és lesz e a környéken élők számára lakossági fórum tartva. Tudomásom szerint ez ilyen esetekben egyébként kötelező elem. Ehhez képest az Újbuda újságból arról értesülhettek a környéken élők, hogy már meg is tartották. Nos, úgy vélem, ennél egy kicsit több részvételi lehetőséget és bizalmat érdemelnek az érintettek, ha már demokráciának hívjuk ezt a rendszert...

A telekalakítási ügyek kapcsán a városfejlesztési tanácsnok becsületére legyen mondva, hogy résen volt és az önkormányzatot hátrányos helyzetbe hozó ajánlatok helyett olyanokat dolgozott ki, amikkel úgy járnak jól a telektulajdonosok, hogy az önkormányzat sem jár rosszul.

Ami még érdekes, hogy elfogadtuk a HUMUSZ Egyesület beszámolóját és támogattuk a megemelkedő éves bérleti díj havi részletfizetését. Bár két éve vagyok képviselő, számomra még mindig nem egyértelmű, hogy mi alapján teszünk különbséget a civil szervezetek között. A legtöbb civil szervezetet
ugyanis azzal támogatja az önkormányzat, hogy csupán jelképes, évi 12.000 Ft-os bérleti díjat fizettet velük a rezsiköltségeken felül. Ehhez képest a kerületi diákok környezeti nevelésében jelentős szerepet jásztó egyesülettől évi 700.000 Ft-ot kérünk idéntől...

Azt hiszem nem nagyképűség kijelenteni, hogy lehetne más, jobb, felelősebb és áttekinthetőbb a politika Újbudán.

Szólj hozzá

piac demokrácia szociális újbuda képviselő testület részvétel bizottságok