2014. jún 07.

Fel! támadunk!

írta: Rigo'
Fel! támadunk!

Felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Lehet Más a Politika dél-budai szervezete az újbudai egyéni választókerületek politikailag motivált és az eljárási szabályokat sértő átalakítása miatt. Az átalakítás módjából és menetéből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a helyi önkormányzatban többséggel rendelkező Fidesz-KDNP az idei választási eredmények tanulságai alapján úgy módosította a kerülethatárokat, hogy azok saját politikai érdekeit szolgálják.

2010_vs_2014_onkokorzetek_small.jpg

Az új választókerületek a választási eljárásról szóló törvénynek több ponton nem felelnek meg. A kialakított kerületek nem összefüggő területeket, városrészeket foglalnak magukba, és olyan választókerület is van, ahol a törvény a választójog egyenlőségét biztosítani hivatott, az egyes választókerületekben nyilvántartott személyek számára vonatkozó előírásai is sérülnek. Ezek a visszásságok nem csak az eljárási törvénnyel ellentétesek, hanem az átalakítás nyilvánvaló politikai indíttatásáról is lerántják a leplet.
Egész konkrétan a 17 körzetből "csak" 12-őt nyert volna a Fidesz és 5-öt az MSZP, de 7 körzetben olyan pici volt a különbség (2%), hogy azt könnyedén át lehetett volna fordítani. A gerrymanderinggel ez a különbség most 15:2-re változott, 3 "billegő" körzettel. Megint nyert a csak a Fidesz!
Ezeken túlmenően az átalakításokról szóló határozat közzététele során is szabálytalanság történt, így a kerület polgárainak nem volt lehetőségük a törvényben rögzített módon megismerni az új választókerületeket. A jogellenes és az újbudai polgárok érdekeivel is ellentétes állapot megszüntetése érdekében az LMP helyi szervezete kifogással fordul a Fővárosi Törvényszékhez.
Gajárszki Áron
önkormányzati képviselő, Lehet Más a Politika
Szólj hozzá