Olvasgatom a virtuális újságok híreit, és amit bevándorlásügyben látok, az elég kemény bizonyítványt állít ki az EU-ról. Mintha egymást direkt meg nem halló értelmi fogyatékosok ordibálnának egymással a ló két oldaláról. Például:

http://444.hu/2015/08/31/kitort-a-kulturharc-europa-nyugati-es-keleti-fele-kozott/

Holott „csupán” két dolgot kéne figyelembe venni. A menekülteket egységesen bűnözőknek lefestő jobboldalnak és káeurópai vezetőknek egy kicsit nem ártana visszatalálni az oly' szívesen hangoztatott keresztény gyökerekhez, és emberként állni hozzájuk. A „fogadjunk be mindenkit, rózsaszín felhők és világbéke” hangulatban kommunikáló baloldalnak és nyugati politikusoknak meg kicsit át kéne gondolni az így beindítható folyamat hosszútávú fenntarthatóságát, egy potenciálisan felpörgetett közel-keleti exodus káros hatásait.

Zsúfoltság a Budapest–München járaton (a kép forrása: 444.hu)

Biztosan én vagyok a túl egyszerű, vagy egyenesen hülye, de nem értem, hogy lehetnek ilyen képmutatók a kedves EU-s (beleértve természetesen a magyar) politikusok. Ugye keleten a jellemzően konzervatív, de minimum nacionalista kormányok a „ne jöjjön ide senki”, esetleg „minden bevándorló terrorista”, és még durvább jelzőkkel operáló agresszív kismalac mintáját mutatják, miközben a nyugatiak – kicsit sarkítva – a „jöjjön minden bevándorló, majd megoldjátok valahogy” kottát tolják a ló túloldaláról, hiszen a humánus nagyotmondások általában konkrét cselekvésbe nem torkollnak.

Itt és most azokat, akik a háború szörnyűségei elől menekülnek, és nem találtak emberséges bánásmódra sem Törökországban, sem Görögországban, sem Macedóniában vagy Szerbiában, be kell fogadni, meg kell etetni, biztosítani kell nekik az életben maradás feltételeit, és nem egy börtön szintjén. De ahelyett, hogy az EU tagállamai egymást aprítják, nagyon gyorsan elő kellene állni egy olyan megoldással, amely minden tagállamra, illetve az EU-n kívüli köztes országokra is vállalható terhet ró és hosszú távon is működőképes lehet.

Egyértelművé kell például tenni a gazdasági bevándorlók és a háborús menekültek közti különbséget. Aki az életét félti például egy polgárháborúba süllyedt országban, annak lehetővé kell tenni, hogy emberi körülmények között tudja átvészelni azt az időszakot, ameddig veszélyes volna hazamennie, vagy ha ez emberi időn belül már nem is lehetséges, integrálódhasson új hazájába. Aki ennél többet szeretne, az a mai szóhasználattal gazdasági menekült, aki egy jobb élet reményében átmenetileg, vagy végleg ott szeretné hagyni hazáját.

Akiket persze szintén nem kell tűzzel-vassal távol tartani. Sőt! Az amúgy sem fair, hogy a tőke szabadon mászkál mindenfelé, a munkaerő meg nem, így nyilván nyitva kell tartani a kaput azok előtt, akik egy jobb életet keresnek itt. Csak tőlük már el is lehet – el is kell – várni ezt-azt. Például munkát, az új, választott otthon szabályainak elfogadását, beilleszkedést.

A politikai és háborús menekültekkel zsúfolt országok joggal várják az EU és az ügyben feltűnően inaktív, pedig a problémák nem kis részét okozó USA, illetve a nemzetközi közösség segítségét. Különben nyilván az egyetlen dolog, amit tehetnek, hogy akár segítik is a menekültek nyugat felé távozását. A nemzetközi közösségnek ráadásul azért is mindent meg kell tenni, hogy ezek az országok tényleg korrektül kezeljék a menekülteket, ne lehessen például problémája egy szíriai kurd menekültnek Törökországban származása miatt. Ha kell, üzemeltesse az ENSZ, vagy az EU ezeket a menekülttáborokat, így tehermentesítve a helyi hatóságokat és egyben biztosítva, hogy valóban emberhez méltó viszonyok uralkodjanak.

És természetesen a végcél, hogy a menekülni kénytelen emberek minél hamarabb visszatérhessenek hazájukba. Csak így lehet ugyanis hosszabb távon rendezni a kérdést és elkerülni egy káosszal fenyegető népvándorlást. Avagy a viszonylagos jólétet, az emberhez méltó életkörülményeket kell „házhoz vinni”, nem megvárni, ameddig a kiszolgáltatott helyzetű, vagy háborútól szenvedő milliók jönnek el személyesen a jólétért. Ez a kérdéskör messzire vezet, a gazdasági kizsákmányolástól és végletes egyenlőtlenségektől kezdve a globális felmelegedésig és a nagyhatalmi játszmákig sok mindenen kéne változtatni. Mindenesetre az EU-nak, saját bőrén tapasztalva a mellékhatásokat, a világpolitikában is bátrabb lépésekre kell elszánnia magát.

Egymásra mutogatás helyett tehát rövid távon valami működőképes rendszer létrehozása kéne, hogy cél legyen, de hosszú távon is cselekedni kell:

• azonnal fel kell állítani azt az EU-n belüli elosztórendszert, amely lehetővé teszi minden háborús menekült azonnali befogadását és méltányos elosztását,
• a háborús konfliktusokkal szomszédos és köztes államokat segíteni kell pénzzel, szakemberekkel, humanitárius eszközökkel és az emberiességi minimumok betartatásával,
• a gazdasági bevándorlásra is korrekt és átlátható feltételeket kell alkalmazni, a feltételeknek megfelelő bevándorlókat tárt karokkal fogadni, a többieket visszaküldeni,
• és természetesen mindent meg kell tenni azért, hogy a szíriai polgárháború és a hasonló konfliktusok, melyek kirobbantásában nagy része volt a később „visszaszívott” nyugati bátorításnak is, megoldódjanak. Akkor is, ha Oroszország ellenáll, akkor is, ha Törökország pont a kurdoktól fél, és akkor is, ha le kell mondani a XX. században – kb. találomra – meghúzott közel-keleti államhatárok sérthetetlenségének hipokrita elvéről.

Egy-egy dologban ugyanis mindkét oldalnak van igazsága: a (jól kezelt) gazdasági bevándorlás az EU érdeke – lásd az USA példáját, ebben igaza van a „nyugatiaknak” és a baloldalnak. Ráadásul erkölcsileg is helyes a nehéz helyzetben lévők megsegítése, ellentétben a gyűlöletkeltéssel. Viszont a kaotikus, nem kontrollált népvándorlás akár a ma ismert EU összeomlását is okozhatja – ebben pedig a „keletieknek” és a jobboldalnak van igaza.

Ameddig azonban a jobb és bal, vagy Nyugat-Európa és Kelet-Európa egymással van elfoglalva, addig nem lesz jobb a helyzet. Sem nekünk, sem a menekülteknek. És persze nem csak én gondolom úgy, hogy a szájkarate helyett nem ártana a problémával foglalkozni. 

Pongrácz Gergely, LMP