2011. nov 10.

gazdagréti parkolóház Saga 3.

írta: Rigo'
gazdagréti parkolóház Saga 3.

Mint arról már korábban többször is beszámoltunk, a Törvényes rend rogyadozni látszik Újbudán. Pontosabban a polgármesteri kabinet nem képes egy csip-csup pár tízmilliós ügyet a lakosság érdekeinek megfelelően kezelni Gazdagrét alsó csücskében.

Bár a történetnek még korántsem értünk a végére, az egyik "legszebb" felvonását 8-án keddi gazdasági bizottsági (GB) ülésen élhettük át. Jobbikos képviselőtársam alaposan felkészült, azonban váratlanul már az első kérdésével zavarba hozta a kabinet mellett dolgozó ügyvédet, aki nem tudta megválaszolni, hogy ki tárgyalt a földhasználati jogot birtokló vállalkozóval. Hamar kiderült, hogy nem hajtották végre a GB előző határozatát (...a GB felkéri a Polgármestert, folytassa a tárgyalásokat a vállalkozóval annak érdekében, hogy egy közös és a kerület lakosai számára is elfogadható álláspontra jussanak, akár más területen megvalósított fejlesztéssel.) Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy miért is pazarol hetente 3-6 órát az életéből értelmetlen szócséplésre... Hát azért kedves választók, hogy 2014-ben messzire kergessék ezt a bandát! Minden igyekezetem ellenére csak nagyon ritkán látja a kerület most a hasznát, a bizottsági munkában való részvételemnek...

Visszatérve, miután közöltem, hogy így nincs miről tárgyalni, ha az GB előző határozatát sem hajtják végre, a Fidesz szünetet kért, majd 15 perc múlva taktikát váltva Balázs-Piri Laci kezdett arról győzködni minket, hogy az is hűtlen kezelés, ha az időhúzás miatt az önkormányzat elesik a vállalkozó nagyszerű 20 MFt-os ajánlatától, amivel meg kívánja venni a területet. Mosolyogtató volt, ahogy kitartóan továbbsiklottak a makacs tényen, hogy nem hajtottak végre egy érvényes bizottsági döntést.

A Fidesz továbbra is el akarta fogadni a legalább 40 MFt-tal a piaci ár alatt megadott vállalkozói ajánlatot. Mindezt annak ellenére, hogy a lakosságtól csak a felháborodást hallottunk, sőt civil szervezet is alakult a parkolóház ellen, s a Jobbik többször is bebizonyította, hogy nincs szükség egy újabb fizetős parkolóra. Végül, idén már harmadszor (hűtlen kezelés gyanúja miatt) név szerinti szavazást kért az ellenzék, s a bizottság három ellenzéki nem mellett vételi jogot alapított a vállalkozó számára. Az erre vonatkozó szerződést az ülésen is jelen levő ifj. Szilágyi ügyvéd úr készítette elő, igaz, kihagyta a vételi árból az ÁFÁt és az inflációkövetést ami egy korábbi változatban még szerepelt. Bátorkodom megjegyezni, hogy a kerület érdekeit képviselő kiváló munkájáért a polgármesteri vezetés közel 40 millió forintra kötött vele szerződést az év végéig.

Szólj hozzá

közlekedés költségvetés gazdagrét bizottságok