A tárgyalásos érdekegyeztetés fontosságáról

A testületi ülés reggelén napirend előtt felszólalásra jelentkeztem a . Felszólalásomban arról beszéltem, hogy az érdekegyeztetés tekintetében óriási károkat okozott Magyarországon a 2010-ben elkezdődött alkotmányos puccs. (Ez utóbbi arról ismerszik meg, hogy úgy változtatják meg a választásokon győztes politikai erők az ország közjogi berendezkedését, hogy a szavazás előtt nem hozzák a választók tudomására ebbéli szándékukat.) Ha a tárgyalásos érdekegyeztetés tekintetben a „Fülkeforradalom” előtt sem volt minden rendben, az utóbbi másfél évben meghatározóvá vált a diktátumok jegyében történő igazgatás. Pedig a komplex modern demokráciák problémáit és a válsághelyzeteket nem lehet kezelni a különféle érdekszervezetekkel, vállalatokkal való tárgyalás nélkül. Két terület példáján érzékeltettem a tárgyalásos problémamegoldás fontosságát. 

Így készül a forradalom

Kezdeményezzenek tárgyalások a helyi vezetők a BKV megmentése érdekében!

 Egyfelől a BKV fenyegető csődjét említettem, amelynek veszélyét még reálisabbá teszik a következő évben várható újabb nagyarányú, e hét keddjén ismertté vált forráskivonások. Bár Móricz Zsigmond óta tudjuk, hogy „Gyalogolni jó”, egy olyan világváros esetében, mint Budapest nem lehet e megállapítás jegyében megoldani a közlekedési gondokat. E nyilvánvaló tényállásra hivatkozva felkértem Hoffmann Tamás polgármestert és Junghausz Raymundot, a fővárossal kapcsolatot tartó fideszes önkormányzati képviselőt, valamint a kerületben megválasztott országgyűlési képviselőket, szorgalmazzák, hogy végre érdemi tárgyalásokba kezdődjenek a fővárosi tömegközlekedés ügyében leginkább érdekelt felek között. Vagyis lépjenek fel annak érdekében, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a MÁV, a Volán és a BKV vezetői, a főpolgármester, a környező települések vezetői, a gazdasági tárca képviselői, valamint a tömegközlekedés ügye iránt elkötelezett közlekedési szakértők.

 
Teremtsük meg az állami oktatásirányítás feletti társadalmi ellenőrzés feltételeit!

Másodikként az iskolarendszer negyedik államosításával kapcsolatos problémákra hívtam fel a figyelmet. Egyfelől visszautaltam arra, hogy először a Tanácsköztársaság, majd a Gömbös Gyula nevéhez fűzhető tekintélyuralmi rendszer létrejöttekor, legutóbb pedig 1948-ban nőtt meg igen nagy mértékben az államnak az iskolák feletti befolyása. Napjainkban az iskolarendszer negyedik államosításnak lehetünk tanúi, amely azt eredményezi majd, hogy a helyi lakosságnak és az önkormányzatoknak semmiféle intézményes döntésbefolyásolási lehetőségük nem lesz azt illetően, hogy hány és milyen jellegű állami iskola működik majd területükön, illetve mit tanítanak majd ezekben az oktatási intézményekben. Egyben jeleztem, hogy bár a fejlett demokráciában is van példa arra, hogy állami irányítása alatt áll a közoktatási intézmények java része, ezen országokban intézményesült tanácskozótestületek, például megyei oktatási tanácsok teszi lehetővé, hogy a tanárszakszervezetek, szülői szervezetek, önkormányzatok véleményt nyilvánítsanak iskolafejlesztési kérdésekben. A köznevelési törvény vitája idején az LMP is benyújtott egy módosító indítványt, amelyben ilyen tanácsok létrehozását szorgalmazta, ám a kormányzat lesöpörte ezt a javaslatot. 5 percre korlátozott felszólalásom végén a fentebb már említett döntéshozókat arra is felkértem, hogy lépjenek fel annak érdekében az oktatás gazdáivá tett, pillanatnyilag ellenőrizhetetlen kormányhivatalok mellett is létrejöjjenek hasonló tanácsok.

A dél-franciaországi Tarn-et-Garonne megye oktatási tanácsának egyik ülése 2011-ben

Milyen országos intézkedésekre vezethető vissza, hogy a helyi költségvetés jelentős megszorításokkal számol?

 A kerületi költségvetés Gajárszki Áron által már érintett vitájához négy ízben szóltam hozzá.  Egyfelől a kerületi megszorító intézkedések kapcsán jeleztem, hogy a források szűkülése nem vezethető le pusztán az elmúlt nyolc év problémából és a világgazdasági folyamatok alakulásából, és nem is következnek valaminő nemzetközi összeesküvésből. Valójában a nehézségek nagymértékben összefüggnek a mostani kormány különféle intézkedéseivel is.  Egyrészt a különféle, úgynevezett „unortodox” intézkedésekkel, amelyek taszítóan hatottak a befektetőkre, és ugyanakkor komolyan hozzájárultak a nemzeti valuta elmúlt hónapokban történt igen gyors leértékelődéséhez. Másrészt ugyancsak hozzájárult a magyar gazdaság teljesítőképességének gyors romlásához az, hogy folyamatosan születnek a demokráciát károsító intézkedések, amelyeknek szintén bizalomgyengítő hatása van. A források szűküléshez ezen túlmenően jelentősen hozzájárul az egykulcsos adórendszer, továbbá az a körülmény, hogy a létfeltételek romlása közepette továbbra is jelentős forrásokat lekötő presztízs-beruházásokra kívánnak jelentős összegeket költeni, mint amilyenek a „Cirkuszt a népnek” jelszó jegyében tervezet futballstadionok.

A római Colosseum a XVII. században élt I. Sylvestre rajzán 

Az önkormányzatiság elvén esett újabb sérelem: kényszerűen szűkszavú helyi költségvetések   

A helyi költségvetések tartalmát szabályozó új rendelkezések kapcsán jeleztem, hogy az önkormányzatiság elvének sérelmét jelenti, hogy mostantól nem csupán azt írják elő, hogy minek kell mindenképpen benne lennie a költségvetésben, hanem felső határt is szabnak, azaz a helyi önkormányzatok nem dönthetnek úgy, hogy részletsebben mutatnak be költségvetésükben bizonyos elgondolásokat. Jeleztem ennek kapcsán, hogy az egykori Magyar Köztársaságban e tekintetben jobb volt a helyzet.  

Mesterségesen teremtett időzavar 

Azt is szóvá tettem, hogy a képviselők felszólalási idejét jelentősen korlátozó új kerületi szervezeti és működési szabályzata miatt sok képviselő belezavarodik hozzászólásába, és csak a többi képviselő jóindulatának kiszolgáltatva tud 1-2 perc többletidőhöz jutni egy megalázó szavazási eljárás keretében. Holott a költségvetés elfogadása kulcsfontosságú, nagy odafigyelést, alapos mérlegelést igénylő eseménye az önkormányzat működésének. A történteket figyelembe véve javasoltam a kerület vezetésének és a jegyzőnek, tegyék lehetővé, hogy a következő évi költségvetést méltóbb körülmények között vitathassuk meg. Horti István jegyző úr, hozzászólásomra adott rövid válaszában azt mondta, hogy már el is határozták, hogy változtatások lesznek ezen a téren.  

Az ingatlaneladások és a várostervezés közötti összefüggések

 A 2012-es költségvetés szerint a kerületi vezetés 600 millió forint bevételt remél ingatlaneladásokból. Hozzászólásomban kifogásoltam, hogy nincsen részletes terv arról, hogy milyen ingatlanokat kívánnak értékesíteni, holott fontos lenne, hogy az ingatlaneladások kapcsán nem csupán a kérdés anyagi vetületeivel foglalkozzanak, hanem azzal is, hogy a tervezett ingatlaneladás hogyan érintheti a hosszabb távú városfejlesztési elképzelések megvalósulását. A gazdagréti parkolóház ügye jól érzékelteti ezt a problémát, hiszen az egykori cserepes iskola helyén elvben lehetőség lett volna egy kulturális központ kialakítására, amely egyszerre adhatna helyet a régóta méltatlan körülmények között működő Gazdagréti Közösségi Háznak, illetve a gazdagréti fiókkönyvtárnak. Ugyanakkor e városrész esetében a korábbi városvezetés sajnálatos módon kizárólag üzleti típusú megoldásokban gondolkodott.

Amikor már letarolták a Parkolóház kedvérét Cserepes iskola kertjét, de még megvolt az iskolaépület

Kulturális leltár helyett kulturális stratégiára lenne szükség

 A februári testületi ülésen a kerület kulturális koncepciójáról is vita folyt. Ennek kapcsán örvendetesnek mondtam, hogy a dokumentum számba veszi, milyen sokféle kulturális tevékenységre nyílik lehetőség kerületünkben. Ugyanakkor elmondtam, hogy a koncepció nem tekinthető valódi stratégiának, hisz nem jelöl meg prioritásokat. Valójában elemezni kellene azt, hogy honnan indul a kerület, és ideális esetben hova juthatna el. Például céllá lehetne tenni, hogy kerület jellegadó, és egyben a fiatalokat letelepedésre ösztönző vonása legyen a természet-közeliség: Erre elsősorban a Duna eddig kellőképpen ki nem használt adottságai adnak lehetőséget, részint a kerület hegyes, erdős térségei, de a kerület más részeiben is megvalósulhatnának ilyen irányba mutató fejlesztések. Örvendetesnek neveztem, hogy a kulturális koncepció immár a városrész természetvédelmi területeivel is számol, ugyanakkor nem derül ki a koncepcióból, hogy miként, milyen további lépések révén lehetne felszámolni a korábbi gyáripar rozsdaövezetté vált örökségét, és miként lehetne zöldebbé tenni a kerületet, akár olyan létesítmények révén is, amelyekre korábban a Fidesz tett javaslatot. (Lásd például a Kamara-erdő mellé tervezett mintagazdaságot, amely lehetővé tenné a gyermekek számára a hagyományos állattartás tanulmányozását.) Szóltam a koncepció ama állításról, miszerint a kulturális kínálat tekintetében bármely más városrésszel felveheti a versenyt kerületünk. Kissé hencegőnek tartom ezt a megállapítás, hisz kerületünkben nincsenek olyan kulturális intézmények, amelyek vetekedhetnének például az Operaházzal, a Nemzeti Múzeummal, stb. A kulturális ügyekért felelős alpolgármester, Kupper András válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy az általam említett pesti kulturális intézmények állami fenntartásúak. Válaszomban azt hangoztattam, hogy meg kellene vizsgálnunk, hogy egyes elhagyott gyárakat hogyan tehetnénk valamely országos jelentőségű, egyelőre otthon nélküli közgyűjtemény bemutatóhelyévé.  

A lengyelországi Łodz városában 52 éve működő textilipari múzeum egy felújított régi gyárépületben kapott helyet

Bajomi Iván