Szombat este (megint) elvittek a rendőrök, miután 6 órán át élőláncot álltam a mínusz 5 fokban egy foglalt ház kapujában. A cellában egy agresszív részeggel és egy megvert, kigyúrt romával zártak össze, aztán kaptam 30 ezer Ft bírságot és hajnal háromkor már szabad is voltam. Mégis, képviselőségem talán leghasznosabb napját zártam, annak ellenére, hogy sehol nem reklámoztam, hogy LMP-s képviselő vagyok... 

Először is azért, mert kiderült, hogy mégis tehetek valami érdemlegeset a hajléktalan embertársaimért és ezt mások számára is sikerült egyértelművé tenni. A rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb szociális tragédiája a hajléktalanság megjelenése és annak folyamatos súlyosbodása. Mostanra a társadalom zöme elfáradt abban, hogy szolidáris akarjon lenni azokkal, akik kényszerűségből az utcán élnek, és az empátia átfordult ellenszenvbe. Mindenkinek vannak sztorijai a koldulásból prímán megélő csövesekről, de a legelterjedtebb tévhit, hogy "ők tehetnek róla", ami egyszerűen nem igaz. Egy több esélyt biztosító társadalomban az utcai hajléktalanok még ma is aktív kereső, adófizető emberek lennének. Amiről a demó szólt, az az, hogy ez a win-win helyzet elérhető lenne megfelelő politikai akarattal. Budapesten több mint 50.000 ingatlan áll üresen, folyamatosan romló állapotban, miközben 10.000 hajléktalan van, s kb. a harmaduk az utcán él. Az egyik fő akadály a rendszerben van: A személyenkénti havi 80.000 Ft-os hajléktalanellátási normatívát ugyanis az állam bácsi fizeti, míg a bérlakások feleakkora fenntartási költségeit a legatyásodott önkormányzatoknak kéne előteremteni... Hát ezért kellett újra láncba állnom.

Eredmények, következmények: Bár a házat - ahogy az sejthető volt - nem tudtuk megtartani, az akció sikeres volt. A problémát és a felvetéseinket szinte minden országos médium lehozta és a csak a HírTV torzította az élő adásos bejelentkezésnél annyival, hogy azt szeretnénk elérni, hogy a hajléktalanokat a krízisszállókról tegyék ki az utcára. Biztosan véletlen volt... Én meg szűzlány vagyok. Csütörtökön az (online is követhető) testületi ülésen interpellálni fogom a szociális ügyekért felelős alpolgármesterünket, az üres ingatlanjaink hasznosításának ügyében. Vannak jó kezdeményezések és Kőbányán már tárgyalásban van az A Város Mindenkié szervezet az önkormányzattal a kunyhóknál jobb megoldások megtalálásáért. 

Innentől a blogműfajra nem jellemző módon átmegy a bejegyzés egy részletes naplóba, amit elsősorban a radikalizálódni akaró aktivisták, diákok kedvéért jegyeztem le ilyen részletességgel. Folytatás csak saját felelősségre! (Fotók: Fekete Hajnal)

Bakancsba hullámkarton a talpbélés alá, sízokni, két jégeralsó, három alsógatya, farmer, thermo aláöltözet, garbó, kötött pulcsi, vastag pulcsi és a polár bélésű gore-tex kabát, dupla sapka, síkesztyű. Cérnakesztyűt nem tudok venni és majdnem el is kések, de még pont be tudok tolni egy gyrost, hogy ne a kamera előtt zabáljak majd jóízűen, ha megéheznék... Odaúton annyira belemerültünk Lapos Péter LMP-s tagtársammal a pártunk stratégiai krízisének fejtegetésébe, hogy tényleg az történt, amit a szervezők védelmében ilyenkor mondani kell: "Láttam egy élőláncot, szimpatikusak voltak a céljaik, ezért beálltam, gondolván, hogy mos akkor szolidaritást vállalok velük." Konkrétan épp azt sem nagyon tudtam, hogy hol vagyok.

Csányi utca 5. Egy kívülről még szemrevaló ingatlan a Király utca mellett. Hat évig várta üresen, hogy egy napra ismét lakói legyenek, s a lakhatásért vívott harc egyik bástyájaként vonuljon be a város történelmébe. A Csányi utca 5. szimbólummá vált, pláne miután több szomszédunk is átjött, teát főzött és ételt hozott nekünk... Van szolidaritás az emberekben. Örömmel álltam az első sorba, miután aznap kiderült, hogy nem leszek próbaidős alkalmazott a MOL-nál . Az első sor azért kemény, mert ott nincs pisiszünet, csak fegyelmezett állás fapofával, gyors döntések, meg józan ész. (Amúgy az összes tököm kivan ezzel a pártpolitika-parával is: két éve nem alkalmaznak olyan szakmákban amihez értek, mert az LMP egyik önkormányzati arca vagyok.) Lelkiekben arra készülök, hogy csak este visznek el. Ha egyáltalán. 6 óra állás mínusz 5 fokban. Mások összeadva éveket alszanak ilyen hidegben. A gondolat magában kevés lett volna a melegen tartásomhoz: folyamatos lábujjtornával próbálom kiűzni az alulról támadó hideget. "Szerencsére" lehetett bízni a magyarországi foglaltház-parában: Három órakor már megjöttek a rendőrök. Pedig külföldön egy csomó foglaltház működik, ahol a lakhatás alkotmányos alapjog. Például Kaufer Virág képviselőnőnk is ilyenben lakott, amikor Londonban dolgozott korábban. Amikor a Sándor-palota előtt sátrazva vártuk, hogy Schmitt Pál lemondjon, alaposan kiokosított egy Occupy mozgalmár a londoni foglaltházakról. Nálunk ez nem megy sajnos, így fél napokra lehet csak házfoglalósdit játszani, pedig szerintem baromi izgalmas és főként hasznos dolog, amikor egy kongó üres épületbe újra élet költözik. Egy városatya számára nem is lehet ennél nagyobb öröm, neki csak az kellene a gondja legyen, hogy az új lakók betartsák az együttélés normáit és kész. Szóval a londoni foglalt házakat esetenként teljesen helyreállítják a beköltözők és a helyi jogszabályoknak megfelelően használják azokat.

Itthon egy óra múlva megjött az első rendőr, aztán hosszú tanakodás következett. Ahogy telik az idő van aki elunja magát a láncban és okvetlenül lazulni kezd a rend. A segítőink etetni szeretnének, van akinek pisilni / cigizni / inni kell, szóval nem egyszerű a fegyelmet fenntartani. Én csak bámulok magam elé a hidegben és merengek életem nagy kérdésein. Igazából nincs idő sokat meditálni, mert mindig történik valami. Pár óra után egy váratlan szereplő tűnik fel: az önkormányzati vagyonkezelő cég vezetője. Alig lát a dühtől és közben olyan butaságokat beszél, hogy: "-A kerületi önkormányzatoknak semmilyen kötelezettsége nincs a hajléktalanellátással kapcsolatban!" - azt hiszem ez a nap egyik fordulópontja számomra. Ki kell bírnom képviselőként, 6 kamera előtt, hogy ne szóljak közbe. Pedig annyira csábító... Forog a két kereskedelmi TV kamerája, ott a HírTV, ott az MTI -akik már felismertek - a Reuters, és egy csomó aktivista, segítő is filmez, fotóz...  Csak egy mondat, és már benne is lenne a hírekben, hogy a házfoglalók között ott van az LMP képviselője, Gajárszki Áron is. Annyit kellene csak mondanom, hogy: "- Ez hülyeség." Ezen a ponton rámállnak a kamerák és jöhetne mondjuk egy ilyen monológ: "-A kerületi önkormányzatoknak igenis vannak hajléktalanellátási feladataik. Például nappali melegedők biztosítása. Persze én is ideges lennék, ha 500 üres ingatlan súlya nyomná a vállaimat. De mi tudunk segíteni neked. Most is épp azt tesszük... " - Kibírom. Nem nyúlom le a sót. Nem teszem meg azt a szívességet a HírTV-nek és a kormánynak, hogy politikai támadásnak minősítve a dolgot, lesöpörhessék ezt a jól előkészített demonstrációt az asztalról. Rigó ismertségi indexe nem ugrik fél százalékot, cserébe viszont marad a szarkupac az asztalon a T. Ház és Városatyák előtt.

Végre megérkeznek a készenléti rendőrök. Ezt a kört az ember minden demonstráción kénytelen végigvárni, amikor tudatosan, közcélból szabályt sért. Először megjönnek a kerületi rendőrök, akik elkezdik vakarni a fejüket, majd rádión erősítést kérnek. Amikor már legalább hatan vannak, hosszan tanakodnak, hogy ugyan mivel tudnának elvinni, és hova lehetne bekasztnizni ennyi embert. Olyan ez mint amikor a hangyák túl nagy falat kaját találnák és tíz percnyi zsizsegés után kisütik, hogy nem bírják maguktól a bolyba elcipelni. Kénytelen-kelletlen szólnak a katonáknak azaz kihívják a készenlétieket. Este 6 körül jönnek meg és a kamerás kocsitól kezdve minden franccal (vagy 8 furgonnal) felvonulva elállják a környéket, hogy a 30 ember elszállítását a szűk hely miatt 4x annyi idő alatt oldják meg, mint "rendesen". Innentől igen feszült egy óra következik, mert pont amikor megindulnának a készenlétiek, megérkezik a Hallgatói Hálózat 50 aktivistája, akik ifjonti hevületükben rögvest be is akarnak állni a láncba. Miután ismertetjük velük, hogy mivel jár, ha beállnak, a többség (szerencsére) átmegy az utca túloldalára skandálni. A maradék hezitálókat végül a sajtósok lökdösik arrébb, amikor felállnak a rendőrök, hogy elkülönítsék a házfoglalókat a tömegtől. Ekkor jönnek meg a dobosok a Blaha Lujza térről, ami újra némi zavart okoz okoz a rendőrök soraiban. (Amúgy kétségtelenül erőt önt belénk a dobok lüktetése. Szerintem ezen a ponton, akár aktívan is ellenálltunk volna, ha kell, akkora erő van a dobokban.)

A következő rendőri baki, hogy a jogainkat ismertető tiszt zavarában először a tömeget szólítja fel háromszor-háromszor a szabálysértés beszüntetésére, majd egyenként mind a 28 házfoglalót ismét háromszor. Hiába alkudozom vele, hogy elég lesz ötösével ismertetni nekünk, nem hagyja magát, bár a Kinga már nem bírja ki röhögés nélkül a hátam mögött. Pedig én el is mondom a tiszt szövegét helyette: " Nem engedem, hogy az önkormányzat képviselője lezárja a házat, a rendőri felszólításnak nem teszek eleget és passzívan ellen fogok állni, ha el akarnak vinni." Leszarja. Nekem is 3x elmondja a 3 mondatos monológját közte 5-5 másodpercnyi szünettel. Ezért az egész bevagonírozás több mint egy óráig tart, miközben a skandáló tömeget kiszorítják a Csányi utcából. A furgonban már kiengedhetünk egy kicsit, bár az ajtaját nem hajlandóak becsukni, miközben a sofőr folyamatosan járatja a motort. A greenpeace-nél is aktív ismerőseimet azzal nyomasztom, hogy gondoljuk már végig, mekkora az ökológiai lábnyoma egy ilyen akciónak: 8 rendőrségi furgon és 4 kocsi 2-3 órán keresztül járatja a motort, nem beszélve a kivonulásról, meg a temérdek teleírt papírról és a többi. Amikor a megpróbálják úgy összeállítani a kocsik tartalmát, hogy egy rendőr azokat vigye be, akiket ő állított elő, önként jelentkezem egy másik buszba. Bejön, mert itt becsukják az ajtót, sőt a sofőr ügyel rá, hogy ne üljön senki a mögötte levő ülésre, mert ez is előírás. (Nem irigylem a srácokat-lányokat. Ezt a temérdek előírást mind fejben tartani, nem csoda, hogy állandóan parázik az ember, hogy mikor fog legközelebb valamit hibázni.) Járulékos haszon még, hogy így a VII. kerületi kapitányságra visznek, amit egyrészt még nem ismerek a Gyorskocsi utcával szemben, másrészt hamarabb is szabadulunk mint a többiek. Nyolcan kerülünk ide, s amíg a fogdásításra várunk, már lehet pisilni, csokit inni és beszélgetni. Eleinte a (meglepően jó humorú) rendőrtisztünkkel viccelődünk, aki elég nyitottan áll hozzánk, szerintem azért, mert bejön neki a Sára. Aztán belecsúszunk a színházi paletta, majd Gyöngyössel a partizós buddhista táborok elemzésébe. Gyöngyös az a "tipikus" elvarázsolt hippicsaj, aki képes bárkit zavarba ejteni azzal együtt is, hogy rendkívül körülményes. Még arról is szó esik, hogy bár nem túl természetes dolog, mégis a szabadesést érdemes kipróbálni mindenkinek, mert orgazmusközeli felszabadító örömélményt okoz. Ezen a ponton már én sem nézek félre, a mord rendőrökből álló hallgatóságunk arcát tanulmányozni. Végül kettesben maradok a tisztünkkel, akivel a 2006-ra vonatkozó, a rendőröket megalázó visszamenőleges törvénykezés káros hatásait boncolgatjuk, illetve a "nem ezzel kellene foglalkoznia a rendőrségnek" című állampolgári mantra képmutatóságát. Végül behívnak fogdásításra. 

Az előállító helyiségben most nem vetkőztetnek meztelenre, bár ez más kapitányságokon gyakran előfordul. (Több nő azért késett 2011. dec 23-án reggel a Parlament előtti LMP-s demonstrációról, mert még gyantáztak.) Leltárba veszik minden holmimat, a papírpénznél mindegyiknek a sorszámát is felírják (ezért célszerű egyetlen, nagyobb címletű papírpénzzel szabálysértést elkövetni) a cipőfűzőt ki kell venni a bakancsból, de a rongyzsepimet magamnál tarthatom. A dohányzók a cigijüket is hozhatják. Emiatt a női cellában ki is tör a balhé,  mivel a korábban érkezők- nem tudván, hogy a nemdohányzó társukat is majd oda csukják - befüstölnek. Nálunk nincs balhé, tudomásul vesszük, hogy a hajléktalan aktivistáknak óriási öröm, hogy a cellában bagózhatnak, így én sem szólok rájuk. Ha 20 évig kibírtam füstös kocsmákban, akkor egy kis nosztalgiától már talán nem rákosodok el... Éjfél is elmúlt már talán, nincs erőm tovább beszélgetni, ezért elkérem egy korábban ismeretlen aktivista társamtól a behozott Nobel-díjas könyvét. Valami német nevű, szláv országból Berlinbe emigrált írónő műve. Az első tíz oldalon a főszereplő leírja, hogy miért kellett elmenekülnie, a minden rokontól ajándékba kapott tárgyakkal, amikor jött a vörös hadsereg és hogy hány férfival kurválkodott 17 évesen a parkban, majd a télen már a fürdőben... Ezen a ponton elviszik a házfoglaló társaimat, így vissza kell adnom a könyvet. Szerintem egyelőre nem folytatom, majd ha az élet újra elém hozza. Kettesben maradok egy megvert cigány emberrel. Kopasz, kigyúrt mokány férfi. Fel alá járkál a cellában mint a nagyragadozók, amikor begolyóznak az állatkertben. Nem állítom, hogy nem félek egy kicsit sem, ezért inkább beszélgetni kezdek vele, hogy megtudjam miféle ember. Arabokat kergetett, egy "régi ügy" miatt, de állítása szerint a rendőrök hagyták helyben. Láthatóan rutinnal jár ki-be a sittre, mert mindjárt előadja, hogy mi módon fogja átkérni magát a Gyorskocsi utcába. Sajnálja magát de én nem tudom. Meg is kérdezem, hogy minek keresi a bajt az arabokkal, de persze hiába. Végül inkább aludni térünk. Szendergésemből üvöltözésre ébredek, majd kisvártatva nyílik az ajtó, megkérnek, hogy álljak félre. Rögvest belöknek egy tökrészeg nagyobb darab embert zokniban és papucsban, aki fogadkozik, hogy megdugja a rendőrök lányát és anyját. Ezen a ponton inkább kikéredzkedek pisilni, ami bejön, mert mire visszatérek, mindkét cellatársam alszik már a földön. Én végigheverek a fapadon és megpróbálok aludni. Nem megy. Cikáznak a gondolataim és elkezdek attól félni, hogy ott felejtenek, ezért inkább szemügyre veszem a cellát: Téglalap alakú helyiség, szürke, ezer helyen kiégetett linóleumpadlóval. A padlóba egy 20x20 cm-es vas lemez keret van belecsavarozva, ez a hamutál. A falak fejmagasságig sárgára vannak festve lemosható festékkel. Fölötte fehér. A mennyezeten ütésálló dobozban két kamera néz farkasszemet az egymással átellenes sarkokban. Az ajtóval szemközti oldalon ferde a mennyezet, mintha tetőtérben lennénk, csak éppen rácsozott. Az ajtó mellett fűtőtest van a falba süllyesztve, az is rács mögött. A szoba két bútora egy hatlábú és egy nyolclábú (hosszabb) igazi klasszikus, támla nélküli, fapad. Van még egy villamos kapcsolószekrény ajtó lezárva, illetve félig lefalazva. A falakon van néhány firkálmány, többnyire örök lúzerek fogadkozásai arról, hogy hogyan állnak bosszút és kin ha kiszabadulnak. Eszembe jut az Opera előtti tüntetésbe ékelődő széljobbosokról írt cikkem címe: Reménytelenek. Nem meglepő párhuzam. Persze valamit tenni szeretnék értük, ezért elkezdek alkalmas eszközt keresni egy saját felirat készítésére: "Lehet Más az Életed". Sajna a hajléktalanok tövig szívják a cigiket, így nem maradt elég hamu a feliratozáshoz. Újra megpróbálok aludni. Azután végre nyílik az ajtó.

Kihallgatás fél kettő után: A kihallgató rendőrnő hibátlanul olvassa fel a vonatkozó jogi szöveget a késői időpont ellenére. Még egy fiatalabb nő ül a kihallgató szobában. Hogy gyorsítsam az eljárást, megtagadom a vallomástételt, nem ismerem el a szabálysértést és nem nyilatkozom az anyagi körülményeimről, bár megemlítem, hogy lakáshitelem van. 5 perc határozathozatal után megkapom a 30 ezres csekkemet és kettő óra után valamivel már szabad is vagyok. Kinn 4 társam vár ezek közül csak egy nem volt soha LMP tag, de ő szociális munkás. Amíg várunk a lányok kiengedésére, megcsodáljuk a zuglói polgármester által állított Trianon emlékművet, amely egy felszúrt turult ábrázol... Háromra kiengedik a csajokat. Kivételesen nem túl egészségtudatosan - de annál jólesőbben - behamburgerezünk a Thököly úti éjjel-nappali büfében, aztán a többség elhúz a Gyorskocsi utcába a megvárni a maradékot, engem meg hazavisz az éjszakai hetes.